A halott elbeszélő jó elbeszélő. William Holden két golyóval a hátában és eggyel a hasában sem vesztette el lélekjelenlétét, és elegáns kimértséggel ironizált saját, medencében lebegő holttestén (Sunset Boulevard), de a holt konferansziék sorában Kevin Spacey (Amerikai szépség) sem sokkal maradt el mögötte. Ennyi meglett-meglőtt férfiember után némi felüdülés egy 14 évesen meggyilkolt tinilánytól hallani rövid élete történetét. Susie Salmon néhány órával az első csókja előtt sétál bele a helyi (amerikai kisváros, hetvenes évek) sorozatgyilkos csapdájába, hogy a filmidő hátralévő részében fentről, még nem egészen a mennyek országából, hanem egy tétova lelkeknek fenntartott, szivárványos előmennyből figyelje családja és gyilkosa párhuzamos történetét. Utóbbiak annak rendje és módja szerint teszik a dolgukat: az utca egyik oldalán gyászt játszanak, méghozzá elég érdektelenül, a nagynevű színészek (Mark Wahlberg, Rachel Weisz), míg a másikon Stanley Tucci sorozatgyilkoskodik a rózsáit gondosan ápoló, az alagsorban viszont nagy elánnal hannibal lecterkedő szomszéd szerepében. Peter Jackson, úgy is, mint a film rendezője, forgatókönyvírója (készült Alice Sebold híres regényéből) és másodpercekre feltűnő alkalmi statisztája, a rá jellemző trollteremtő erővel igyekszik összehozni egy újabb remekművet - ide hallani, ahogy Új-Zéland lakossága egy emberként fojtja vissza lélegzetét, mert a mester alkot. Nem kizárt, Jacksonnak valóban szüksége volt az országos csendre, elvégre nem másra, mint a nagybetűs lehetetlenre vállalkozott. Összehozni az örökösök földhöz ragadt gyászmunkáját egy túlvilági kamasztörténettel, melyben a kis főhősnő nem a gimiben, hanem a mennyország-előkészítőben nő felnőtté, s lesz belőle felelős túlvilági lakos, mindezt ráadásul a lehető legnagyobb komolysággal, a szomszédos serial killerről sem megfeledkezve - mi ez, ha nem a hollywoodi háromtusa. Jackson abban a számban a legjobb, melyben rendszerint a jó nevű iparosok állnak rajthoz: a Tucci-féle sorozatgyilkososdi semmivel sem marad el a műfaj nagy vérengző showman-jeinek teljesítményétől. Ehhez képest a kis Salmon lány privát túlvilága egy finomkodó, digitális matyó hímzés, mely minden artisztikus szürrealizmusa ellenére sem több egy mezei klipnél. Ha ilyen a fönt, akkor már sokkal inkább a gyilkos szomszéd alagsori helyiségei.
A UIP-Duna Film bemutatója
