film - Moszkva, Belgium

  • - köves -
  • 2009. április 23.

Zene

Miként az a Futurspektiv fesztivál kapcsán megerősítést nyert, a legnépszerűbb ételek listáját a spagetti és a pizza vezeti Flandriában. Filmünk szerint nemcsak az olasz tészták teremnek e nekik oly szokatlan klímán, de újabban a romkom is szép hajtásokat hoz Flandriában. Lestrapált családanya bevásárlókocsit tol a szupermarketben, arcán úgy ül a világfájdalom, hogy díjat lehetne nyerni vele a Filmszemlén.
Miként az a Futurspektiv fesztivál kapcsán megerősítést nyert, a legnépszerűbb ételek listáját a spagetti és a pizza vezeti Flandriában. Filmünk szerint nemcsak az olasz tészták teremnek e nekik oly szokatlan klímán, de újabban a romkom is szép hajtásokat hoz Flandriában. Lestrapált családanya bevásárlókocsit tol a szupermarketben, arcán úgy ül a világfájdalom, hogy díjat lehetne nyerni vele a Filmszemlén. Olyan arc ez, amit kelet-európai reflexeink kapásból a vesztesekhez sorolnának, az első filmes Christophe Van Rompaey azonban a nehezebb ellenállást választja, és a romantikus komédia, illetve a szupermarket parkolója felé veszi az irányt. Három gyermeket nevelő, negyvenes hősnőnk, akit nemrég cserélt le a férje egy húszassal fiatalabb ka-rosszériára, rosszkedvében beletolat egy Itália-imádó (íme, a spagettiszál!) kamionosba, és mire a károk felméretnek, már zsánerben is vagyunk. Öröm nézni, ahogy Van Rompaey átjátssza magát a műfaji térfélre, melyet realista limonádénak éppúgy nevezhetünk, mint angolos szocromkomnak. Lám, a genti kispolgárok is tudnak olyat, mint Julia Roberts és Hugh Grant, és tán éppen ez a vonzerejük, hogy romantikus kötelezettségeik dacára a megtévesztésig hasonlítanak a földi halandókhoz. Nem nyernek álomutazást, és nem száll ki hozzájuk a tévé; mindenki marad a Moszkváról elnevezett genti külvárosban, a régi, kis költségvetésű életminőségben. Egy fórjuk mégiscsak van az igazából itt lakókkal szemben: hőseink mind egy szálig a romkomvédelem alatt állnak, ami hivatalból nem engedi, hogy a dolgok túl rosszra forduljanak.

****

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.