Értelmiségi életpályák és életképek közül vett, szinte véletlenszerű mintát mutat be az Állatorvos-történeti Gyűjtemény időszakos kiállítása. Az eredeti dokumentumokat jórészt megsemmisítette a történelem egy második világháborús gyújtóbomba-találat formájában, viszont a nagyon aprólékos és mindenfelé szerteágazó, mindenhonnan csipegető műkedvelő kutatómunka alapján eljutunk egy polgárcsaládhoz, egyhez a számtalan hasonló közül, amelynek rákospalotai szalonját Liszt Ferenc néhány látogatása emeli ki az átlagból. A maesztró ugyanis két egész évre magántanítványai közé emelte a Vargáék Vilma leányát (akit előzőleg féltestvére, Nádaskay Béla tanítgatott), s így állandó európai jövés-menései közepette olykor tiszteletét tette a jeles állatorvos családjánál. A kiállítás nem sugallja kifejezetten, mégis úgy tűnik, hogy az épp csak felserdült tanítvány életének ez a kapcsolat mindhalálig ápolt legfőbb élménye volt - annál is inkább, mert férje, akitől egy évtizednyi együttélés után elvált, nem szívelhette az ő zongorázását. Különben miért emlékezett volna még fél évszázad múltán is, hogy Liszt első látogatásakor édesanyja a kedvenc ételével, békacombbal járt az imádott mester kedvében?