Zene

Sokan azóta várták ezt az estét, mióta csak híre kelt, hogy együtt gyakorol a hatvanas-hetvenes évek tán legkiválóbb hazai előadója és korunk egyik legígéretesebb bandája, a fiatal, tehetséges zenészek által alapított Qualitons. A találkozás nem is véletlen: utóbbi magától értetődő természetességgel használja a három-négy évtizeddel ezelőtti "daliás" idők fúziós popzenéjét - az akkoriban keletkezett KK-albumok pedig kedvenc zsákmányai a hazánkban is szorgalmasan túró rare groove-vadászoknak.

Afféle Holt Költők Társasága ütötte fel a fejét Moszkvában: a Turgenyev-kinézetű spiritiszta vezetésével verselő széplelkek azon versengenek, hogy ki legyen a következő a Halállal frigyre lépők sorában. Bizony, a szektaszokás szerint nagy kegy az, ha valaki önkezével vethet véget életének, amit számos jó házból való moszkvai meg is tesz, mielőtt Eraszt Fandorin maga is beáll a halálváró rímfaragók közé.

Szeptember végén jelent meg az Erik Sumo Band második lemeze Bajleves (The Trouble Soup) címmel. A 2005-ben alakult zenekar szabadon keresztezi az egymástól látszólag távol álló műfajokat (a tánczenét, a sanzont, a rockot, a popot) és hangulatokat, sokszínű, egyszerre dinamikus és játékos dalokat alkotva. A zenekar két ellentétes karakterű, egymást kiegészítő énekesnőjével, Kiss Erzsivel és Harcsa Veronikával, valamint a zenekarvezető Tövisházi Ambrussal az új lemez apropóján beszélgettünk.

Egyvalamit muszáj leszögeznünk rögtön az elején. Ez az Alice In Chains nem teljesen ugyanaz a zenekar, amely a kilencvenes évek legelején a négy nagy grunge-csapat egyikeként (a Soundgarden, a Nirvana és a Pearl Jam mellett) forradalmat csinált, hiszen ennek a forradalomnak és az Alice In Chainsnek mint zenekarnak szerves része volt Layne Staley, a heroinfüggő énekesgéniusz, aki jellegzetes hangjával és énekstílusával tette feledhetetlenné az időközben klasszikussá nemesedett Alice In Chains-lemezeket, és akinek a szervezete 2002-ig bírta a harcot a legkeményebb drogokkal. Layne Staley pótolhatatlan. Itt van viszont a zenekar többi tagja:

"Igen nagy, majdnem kínos szünet. Füstfelhők. Kényelmes terpeszkedés. Csend." Ez a színiutasítás előzi meg Molnár Ferenc 1926-os háromfelvonásos anekdotájának első szavait, s paradox módon a Játék a kastélyban előadásain rendszerint már a fenti mondatokkal előrajzolt háromszemélyes, pöfékelős némajáték során el szokott dőlni a pazar társalgási vígjáték aktuális sorsa. Legtöbbször már ekkor kiderül ugyanis, hogy sikerül-e az alkotóknak megteremteniük a játék valószerűségében is teátrális (s viszont: teatralitásában is reálisnak elfogadható) közegét, hogy tudnak-e szmokingot viselni a színészek, s legfőként hogy találtatik-e alkalmas Turai a színpadon.

Nem tudom, érdemes-e sokat gondolkodni azon, hogy a Stúdió "K" Vakkacsa tojások című előadásában miért egy Samsa nevű alak a főszereplő - na jó, nem a főszereplő, de felbukkan minden kanyarban -, vagy elég csak annyi, hogy Zalán Tibor pihent agyának most ő a kulcsfigurája, és pont.

Maja és Reuben Fowkes, a Budapesten élő kiváló kurátorpáros ezúttal egy érdekes kiállítást, valamint egy nagy problémahalmazt hozott létre. Az utóbbi években 1956 és 1968 fordulatai köré építették föl a kurátori koncepciójukat, így logikusan haladva a harmadik esemény 1989, amelyhez a magyar közelmúltból jelentős változások kapcsolhatók. A kiállítás a szerves kapcsolódás és Keserü Katalin rendszerváltás kori terminológiája jegyében a Forradalmi dekadencia címet kapta.

Értelmiségi életpályák és életképek közül vett, szinte véletlenszerű mintát mutat be az Állatorvos-történeti Gyűjtemény időszakos kiállítása. Az eredeti dokumentumokat jórészt megsemmisítette a történelem egy második világháborús gyújtóbomba-találat formájában, viszont a nagyon aprólékos és mindenfelé szerteágazó, mindenhonnan csipegető műkedvelő kutatómunka alapján eljutunk egy polgárcsaládhoz, egyhez a számtalan hasonló közül, amelynek rákospalotai szalonját Liszt Ferenc néhány látogatása emeli ki az átlagból. A maesztró ugyanis két egész évre magántanítványai közé emelte a Vargáék Vilma leányát (akit előzőleg féltestvére, Nádaskay Béla tanítgatott), s így állandó európai jövés-menései közepette olykor tiszteletét tette a jeles állatorvos családjánál. A kiállítás nem sugallja kifejezetten, mégis úgy tűnik, hogy az épp csak felserdült tanítvány életének ez a kapcsolat mindhalálig ápolt legfőbb élménye volt - annál is inkább, mert férje, akitől egy évtizednyi együttélés után elvált, nem szívelhette az ő zongorázását. Különben miért emlékezett volna még fél évszázad múltán is, hogy Liszt első látogatásakor édesanyja a kedvenc ételével, békacombbal járt az imádott mester kedvében?

George Lucas filmtörténeti heccet hajtott végre, amikor azt írta a Csillagok háborúja elejére, hogy negyedik rész: ha kiröhögik, és soha nem engedik egyetlen Jedi közelébe, márpedig ennek az esélye a premier előtt még nagyon is fennállt, már akkor is elmondhatja, hogy milyen meszszire jutott. Azóta senki sem merte elsütni ezt a poént, így aztán rengeteg egyrészes sorozatot láthattunk a mozikban: Ébredő sötétség, Eragon, Az arany iránytű - néhány a közelmúlt példái közül.

1996-ban, amikor a New York-i Firewater első albuma kijött, legalább három hátast lehetett dobni. Az elsőt már a felállástól: Tod Ashley (a Cop Shoot Cop szabadidős főnöke) olyan palikat hozott össze, mint a gitáros Duane Denison (a Jesus Lizardból), a dobos Jim Kimball (a Laughing Hyenasból), az ütős Yuval Gabay (a Soul Coughingból), a szaxofonos Kurt Hoffmann (a They Might Be Giantsből) és még mások, szintén nem akárkik.

A szerző harmadik verseskötete alcíme szerint "szimultán versek" gyűjteménye, s ezt egyértelműsítő kötetmottóként szerepel Alföldy Jenő felejthető Irodalmi fogalomtárának vonatkozó szócikke: "Többértelmű szövegből felépített költői mű. Előfordul, hogy a szavak hordoznak többféle értelmet [...]".

Riza néni és az ő maceszkuglija közismertek: Körner András receptkönyvnek és családregénynek egyaránt olvasható könyve (Kóstoló a múltból) intim megvilágításban láttatta a szerző dédnagymamájának családi-konyhai viszonyait, rajtuk keresztül pedig a szinte teljesen elpusztított vidéki zsidóság konyhaasztal körüli történetét. Riza néni maceszkuglijától egyenes az út Henrik bácsi datolyatortájához, a lévai kocsmavendéglős rokon azonban már egy konyhán túli, szélesebb kitekintés része: a Klauzál téri Vince Könyvesbolt galériájának fotókiállítása a magyar zsidók mindennapjait térképezi fel, azt az 1867-től 1940-ig terjedő időszakot, mikor a mindennapi élet a boldogulást és nem az életben maradást jelentette.

Este 11, Cadik már a dj-pultnál, szólnak a hiphopból dubstepbe úszó dallamok, gyülekeznek az emberek. A mester helyét lassan átveszi az osztrák The Clonious, aki szépen megszerkesztett mixével kezdi beindítani az immár teltházas tömeget.

Az eddig két dokumentumfilmet jegyző norvég rendező, Rune Denstad Langlo első nagyjátékfilmjében a valóságábrázolás és mitikus világ összepasszításán fárad - meglepő sikerrel. Az északi emberek mélymagányát bemutató ródmúvit (az összes út hólepte) néha-néha oldja ugyan némi humor, de kevesebb depresszió is több lenne a soknál.