Könyv: Mesék habbal (Mítoszok, legendák, tévhitek a 20. századi magyar történelemről)

Zene

Amagyar históriáról (különös tekintettel annak 20. századi, igencsak zaklatott fejezetére) szóló közbeszéd, s ezt tudjuk jól, érezzük, hisz bőrön át szívódik, súlyosan telített nehezen magyarázható mitológiai elemekkel. A történész ilyen esetben két dolgot tehet: alapszinten tudomást sem vesz arról, hogy miként vélekedik a végfelhasználó közönség históriánk törés- és fordulópontjairól - így marad a könyvtár, a levéltár, cédula, szakfolyóirat, maximum az egyetem -, az emberiség hülye, rajta segíteni úgysem lehet, ne is zavarjuk a beteget, hátha még rosszabbul lesz. Romsics Ignác professzor és az általa összeállított történészkülönítmény némileg más utat választott: mintegy beosztva egymás között a XX. századi magyar történelem néhány (s korántsem valamennyi!) vitatott pontját, a témában járatos fiatal szakkutatók vették kezelésükbe az anyagot, majd egymás mellé rendezték a mozaikdarabokat. Végül
Amagyar históriáról (különös tekintettel annak 20. századi, igencsak zaklatott fejezetére) szóló közbeszéd, s ezt tudjuk jól, érezzük, hisz bőrön át szívódik, súlyosan telített nehezen magyarázható mitológiai elemekkel. A történész ilyen esetben két dolgot tehet: alapszinten tudomást sem vesz arról, hogy miként vélekedik a végfelhasználó közönség históriánk törés- és fordulópontjairól - így marad a könyvtár, a levéltár, cédula, szakfolyóirat, maximum az egyetem -, az emberiség hülye, rajta segíteni úgysem lehet, ne is zavarjuk a beteget, hátha még rosszabbul lesz. Romsics Ignác professzor és az általa összeállított történészkülönítmény némileg más utat választott: mintegy beosztva egymás között a XX. századi magyar történelem néhány (s korántsem valamennyi!) vitatott pontját, a témában járatos fiatal szakkutatók vették kezelésükbe az anyagot, majd egymás mellé rendezték a mozaikdarabokat. Végül

összeállt a kép

előttünk - a század töredékes története, válogatott fejezetekben elbeszélve. A célba vett legendák jellegük szerint igencsak változó természetűek: egy részüket nemes egyöntetűséggel vallotta a velünk szemben ab ovo ellenséges külvilág s a honi közvélemény, más hiedelmek viszont csakis és kizárólag belső felhasználásra javallottak.

A mítoszromboló munka persze némileg mindig destruktív: akad honfitársunk, s nem is kevés, akik számára a privát történelem egyetlen összekötő kapcsa a külső ármány s a magyarság életére törő belső összeesküvés - nekik ezután nehéz lesz értelmezni világukat, mivel az egyetlen cementáló erő s az egyedül lehetséges narráció veszik el.

A szerkesztő az alapos tudománymetodológiai, -történeti és metahistóriai bevezetőben idézi egy bizonyos Girardet tipológiáját, aki szerint a politikai mítoszok, legendák és hiedelmek alapvetően négy csoportba sorolhatók: vannak köztük sima összeesküvés-elméletek, vannak olyasfélék, melyek egy kiválasztott korszak bearanyozására szolgálnak, mások a történelem egy válságos periódusában feltűnő legendás hős apológiáját nyújtják, és végül ott sorakoznak a közösség, különösen a nemzet egységének mítoszai.

Helyben vagyunk

Az egyes résztanulmányok szerzői (soroljuk fel őket, jócskán megérdemlik: Ablonczy Balázs, ifj. Bertényi Iván, Békés Csaba, Olasz Lajos, Papp István, Püski Levente, Romsics Gergely, Ungváry Krisztián, Valuch Tibor, Zeidler Miklós) a téma alapos ismeretében nyúlnak tárgyukhoz, ennek következtében nem csupán az általuk elemzett mítoszok természetével, működési mechanizmusával, keletkezésével és túlélésük okaival ismerkedünk meg, de - mintegy mellékesen - megtudhatjuk azt is, hogyan is volt (legalább nagy valószínűséggel) úgymond valójában, ami a krimin felnőtt közönség, s a történelmet is thrillerként szemlélő befogadók számára nyújthat komoly megnyugvást. Ha pedig elolvastuk az egészet, rögvest sok-sok illúzióval leszünk szegényebbek, hiszen sorra megtudjuk, hogy nem mi robbantottuk ki az első világháborút, s az ügyben végképp nem Tisza Istváné volt a döntő szó, s azt is, hogy a mindezek ellenére kitört háborút végképp nem a mieink nyerték meg. Ráadásul ezt aligha a belülről bomlasztó, a nemzet testébe hátulról tőrt döfő árulóknak köszönhetjük, miként Trianont sem Kun Bélának (és nem is a mítoszok hímes mezején vele kéz a kézben andalgó Károlyi Mihálynak). Ezzel szemben a honi Trianon-legendárium igencsak szegényes, s zömmel fárasztó elemeket tartalmaz: miközben a letargikusan beletörődő és az agresszíven revizionista Trianon-szakértők általában már azzal sincsenek tisztában, hol is írták alá a végzetes békét, azért energiát nem kímélve terjesztik a legkülönfélébb konfabulációkat.

Ezek szorgalmas körüljárása (ez a fejezet Ablonczy Balázst dicséri) nyomán nyilvánvaló: nem igaz, hogy a béketárgyalások örvén Clemenceau, a Tigris gyűlölt magyar menyén akart volna bosszút állni, a határmegállapítás során senki, még Benes sem állította, hogy az Ipoly avagy a Ronyva hajózható volna, nem igaz továbbá, hogy a trianoni béke kötött határidőre köttetett volna (melynek végén az egész okafogyottá válna, s minden visszaszállna ránk - átok és áldás egyaránt), ráadásul az is csak misztifikáció, hogy a románok hazafiasan önfeláldozó hölgyek célzott bevetésével tolták volna a határt addig, ahol most is áll.

Ungváry Krisztián Magyarország szovjetizálásáról, illetve Békés Csaba az ´56-os forradalomról szólva hasonló következtetésre jut: az oroszok bejövetele nyomán a további események majdhogynem kész forgatókönyv nyomán zajlanak (bár ahhoz a megszállók rendre ragaszkodnak, hogy a lokális helytartók kellő kreativitással ötöljék ki a krátkij kursz következő fejezetéhez vezető utakat). Ennek megfelelően (s a baloldali revizionista történetírással szemben) nem az amcsik/a Nyugat szemétkedése/ármánykodása miatt kényszerült arra a SZU, hogy szovjetizálja Közép-Európát, s a koalíciós idők zapadnyikjainak sem volt egy szemernyi esélyük sem - a történelem rövid távon, meglehet, az opportunistákat és a lelkes társutasokat igazolta, hogy utóbb, nemes bosszúként rajtuk felejtse az áruló nevezetet. S végtére azt sem hallgathatjuk el, hogy Békés Csaba álláspontja szerint az ´56-os forradalom sorsa mindvégig egyetlen történelmi aktor, a szovjet birodalom kezében volt, a segítségnyújtás nem állt a Nyugat szándékában (minden ellenkező értelmű retorika ellenére), a szovjetek ezzel szemben soha nem vártak invitációra,

jöttek maguktól is

Talán még ennél is érdekesebbek azon részek, amikor a fejezet szerzője egy adott korszak vagy éppen sorsforduló természetéről elmélkedik - mintegy egymás mellé állítva az egymással versengő és egymásnak feleselő álláspontokat. Ennek megfelelően Püski Levente a Horthy-korszak természetéről zajló, lassan nyolcvanéves disputáról ad számot (leszögezve persze, hogy az említett korszakban Magyarország éppúgy nem volt fasiszta diktatúra a la Nemes Dezső, mint telivér parlamentarizmus a la Schmidt Mária), Ungváry Krisztián mintegy mellékesen elemzi, hogy mennyiben tekinthető felszabadulásnak, félszabadulásnak vagy megszállásnak, ami ´45-ben történt, míg Valuch Tibor napjaink közkedvelt meséjét, a gulyáskommunizmus mítoszát igyekszik a tények és a valós társadalomtörténeti folyamatok szintjére redukálni.

Végezetül hadd mondjuk el: ez a tanulmánykötet valóban a nagyközönség számára íródott, jó értelemben olvasmányos mű, amelyet bárki kedvtelve végigolvashat - s csak a gondolkodás láncait, hiedelmeinket és idétlen meséinket veszíthetjük, azokért meg úgysem kár.

Barotányi Zoltán

Osiris kiadó, Budapest, 2002; 407 oldal, 2480 Ft

Figyelmébe ajánljuk

„Boldog békeévek”

A több mint kétszáz műtárgyat felvonultató kiállítás fókuszában a szecessziós plakátművészet és reklámgrafika áll, a magyar művészetnek az az aranykora, amikor összhangba került a nyugati művészeti törekvésekkel, radikálisan modernizálva a kiegyezést követő évtizedek (fél)feudalista, konzervatív, a historizmus béklyóiba zárt világát.

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.

Séta a Holdon

A miniszterelnök május 9-i tihanyi beszédével akkora lehetőséget kínált fel Magyar Péternek a látványos politikai reagálásra, hogy az még a Holdról is látszott.

Elengedték őket

Ukrajna belső, háború sújtotta vagy veszélyeztette területeiről rengetegen menekültek Kárpátaljára, főleg a városokba, az ottani magyar közösség emiatt szinte láthatatlanná vált sok helyen. A napi gondok mellett a magyar kormány hülyeségeire senkinek nincs ideje figyelni.

Egyszerű világpolgár, hídépítő

  • Mártonffy Marcell

Észak-amerikai pápára senki sem számított. Íratlan szabály volt – állítják bennfentesek –, hogy jezsuita és amerikai szóba sem jöhet. A szilárd alapelv egyik fele 2013-ban, másik fele 2025. május 8-án dőlt meg. A Chicago környékéről származó Robert Francis Prevost bíboros a megbízható szakértők listáján sem szerepelt a legesélyesebbek között. A fehér füst azonban meglepően hamar előgomolygott a Sixtus-kápolna ideiglenes kéményéből.