Film: Helyi értékek (Robert Altman: Cuki hagyatéka)

  • Pápai Zsolt
  • 2000. augusztus 3.

Zene

Robert Altman Hollywood tán legdörzsöltebb műfajjátékosa, aki ugyan időnként cinkelt kártyákkal nyomja le a partit (Popeye, Halálos terápia stb.), időnként viszont úri fölénnyel osztja a lapot. Amikor utóbbit teszi, többnyire viszi is a kasszát - de nem mindig: a rendező hozzánk most, kétéves késéssel megérkezett munkája az életmű felettébb korrekt darabja, mégsem valószínű, hogy tömegeket fog vonzani.

Robert Altman Hollywood tán legdörzsöltebb műfajjátékosa, aki ugyan időnként cinkelt kártyákkal nyomja le a partit (Popeye, Halálos terápia stb.), időnként viszont úri fölénnyel osztja a lapot. Amikor utóbbit teszi, többnyire viszi is a kasszát - de nem mindig: a rendező hozzánk most, kétéves késéssel megérkezett munkája az életmű felettébb korrekt darabja, mégsem valószínű, hogy tömegeket fog vonzani.

A Cuki hagyatéka elegánsan kivitelezett műfajjáték: vígjátékba oltott (anti)krimi, egy gyilkos nélküli gyilkosság krónikája. Igen kényelmes tempóban elbeszélve. Valahogy így képzelem a történet színhelyén, az amerikai Délen honos életritmust: úgy halad a cselekmény, ahogy a déli vidékeket szisztematikus rendszerességgel elöntő és beterítő pára, köd és homály telepszik a tájra. Hogy egy ilyen közegben játszódó film ritmusa eleven és törésmentes legyen, ahhoz idő kell, jelzi Altman a lassúság és a kimértség diadalát jelentő majd háromnegyedórás expozícióban. S hogy mi történik e szokatlanul hosszú felvezető részben? Kisrealista pillanatok sorából kikerekedő, markáns kontúrokkal celluloidba írt miliőábrázolás, megkapó színekkel felskiccelt hangulatfestés (nem véletlenül emlegetik úton-útfélen Faulknert a film kapcsán) és leleményesen alkalmazott narratív eszközökkel történő karakterrajz, mely utóbbi azzal a szellemi izgalommal kecsegteti a nézőt, hogy maga bogozhassa ki az egyes figurák közti kapcsolatok működésének jellegét, és fedezhesse fel e relációk (el)rejtett tartalékait.

A több szálon futó sztori televényében idővel mind több szereplő oldalog elő, tisztázandó: Altman mozaikszerűen egymásra következő pillanatokból felépülő sokszereplős - ha nem is, mint korábban annyiszor, végtelen számú figurából álló - csoportképeinek újabb darabját látjuk. Hiába, az ilyesmihez nagyon ért a mester, alig akad, aki ezt nála jobban csinálná, mégis, a mostani opus kevésbé működik, mint a rendező legjobb munkái. Az okok kézenfekvők: a Cuki egyrészt jóval szerényebb kiállítású, másrészt sem szélességében, sem mélységében nem annyira tagolt, mint az életmű leglátványosabb tablói (Nashville, Rövidre vágva, de kis jóindulattal A játékos is ide idézhető), arról nem is beszélve, hogy jó néhány olyan momentum akad a rendező által most felvázolt élőképen, mely egész egyszerűen nem vonzza a néző tekintetét. Azaz az enyémet nem. Bár tökéletes a színész- és kameravezetés, no meg a sztorifűzés is hibátlan - Altmannál ez az elvárható minimum -, a film fülledt, dohos, nyirkos atmoszférájú. Ez is stílusos persze, hisz a cammogó előadásmód hitelesen hozza be a vetítőterembe a Mississippi-tájék levegőjét, s szépen hozzásimul az ábrázolni kívánt világ élettempójának ritmikájához, de: a film inkább az amerikaiakhoz szól, az európai közönség előtt nem egy szekvenciában érdektelennek - megkockáztatom: unalmasnak - hat.

Robert Altman félig-meddig csődöt mondott, sikerültebb munkáival ellentétben ezúttal kevéssé találta meg a partikularitásban a számunkra (számomra) is érdekeset. Egy erősen lokális ízű mozit készített; az eufóriában fogant államokbeli tömjén és a film értékeit ugyan elismerő, egészében véve mégis fanyalgó európai kritikák közti hangsúlykülönbségek is ezt jelzik.

Pápai Zsolt

Cookies Fortune, amerikai, 1998, 117 perc; írta: Anne Rapp; rendezte: Robert Altman; fényképezte: Toyomichi Kurta; zene: David E. Stewart; szereplők: Glenn Close, Julianne Moore, Liv Tyler, Chris O´Donnell, Charles S. Dutton, Patricia Neal; forgalmazza: Budapest Film

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.