Wolgang Petersen: Viharzóna
Régi dicsőségek színhelye: Glouchester, Massachussetts. Történelmi léptékű időkön át az Atlanti-óceán északi felének egyik legjelentősebb halászkikötője. Manapság felénk legkönnyebben, leggyorsabban, na és a legolcsóbban a Spektrum TV idegenforgalmi célokat maguk elé tűző gyöngyszemeiben láthat ilyet az ember, fenséges óceán, szorgos hétköznapok, aztán várva-váratlanul az egyik halászhajó árnyékából kilép egy jófej, és főz becsinált kardhalat seprőpálinkában.
A Viharzóna expozíciója is az ipari méretű halászat napi teendőinek romantikától sem mentes ábrázolatjára teszi a hangsúlyt, hogy aztán belehúzza nézőjét egy úgynevezett katasztrófafilmbe. Olyat viszont már láttunk ezret, szinte kivétel nélkül amerikai kiszerelésben.
Ha csak ennyiről lenne szó, hagyhatnánk is az egészet, vagy fölmondhatnánk a leckét: imponáló költségvetés, rohamléptekben fejlődő komputertechnika, a mozinéző a bőrin érzi a természet zihálását, jó napot kívánok, sajnos a sztori elég sovánka volt. Ez semmi, Petersen filmjének veleje egy kicsit máshol keresendő, de szavamra, megéri a fáradságot, még akkor is, ha ki kell bírni hozzá a több mint kétórás filmidőt.
Persze megvan itt is minden, ami az efféle amerikai gigaprodukciók sajátja, de a kis különbségek, mint már annyiszor, jelentős örömforrásul szolgálhatnak, bár nyilván csak megátalkodottabb mozizóknak. Nos, ezen emlegetett eltérések a sztori és a dramaturgia háza táján lelhetők meg. Megy-mendegél a katasztrófa mozi, először kicsit túl gyorsan is jönnek a kötelező dramaturgiai fordulatok, hogy aztán amilyen gyorsan érkeztek, olyan gyorsan el is maradjanak, és akkor csodálkozunk erősen. Ezt, tudom, illenék bővebben kifejteni, de ez a történet elmesélése nélkül bajos lenne, azt pedig sajnos ezúttal nem lehet. (Az interjúban a rendező úgyis kifecsegett mindent.)
De a lényeg, azt hiszem, a minimálprogramban van. Hogy nincsen még annyi történet sem ebben a moziban, mint ami az ilyen szélfútta darabokban lenni szokott. Kevés mese, kevesebb hazugság, csak valami utólag fájdalmasnak is felfogható szikárság, melyet az emeletes ház nagyságú hullámok és a többi hollywoodi trükkösködés sem bír teljesen eltakarni. Ez a film voltaképpen egy meglepetés.
- ts -
Perfect Storm; színes, feliratos, amerikai, 2000, 130 perc; írta: Sebastian Junger regénye alapján Bill Wittliff és Bo Goldman; rendezte: Wolfgang Petersen; fényképezte: John Seale; szereplők: George Clooney, Mark Wahlberg, Diane Lane, Mary-Elisabeth Mastranonio; az InterCom bemutatója
