Lemez

Flame

  • - kling -
  • 2018. május 5.

Zene

A magyar származású holland hegedűművészt, Gwendo­lyn Masint többször hallottam már koncerten. Ritka élmény, amikor a lemez ilyen szuggesztíven képes felidézni az előadó fizikai jelenlétét. Miközben legújabb, Flame című korongját hallgatom, játéka 3D-s hologramként vetíti elém őt magát és szenvedélyes, szélben hajlongó famozdulatait. Zsigerből tör fel belőle minden hang. Őrá mondják, hogy musician animal. Amit pedig a firenzei mester, Lorenzo Carcassi 1761-ben épített hegedűjéből felszabadít, az maga a nyers természeti erő.
A tűz kettős természetét testesítik meg a darabok, legalábbis Masin értelmezésében, melyek hol szenvedélyesen felégetik, hol csak szelíden bevilágítják komfortzónánk holt tereit. De bármilyen hőfokon is égjen, Masin nem esztétizál. A lemez nyitódarabjában, Debussy g-moll hegedűszonátájában a vonót Kill Bill szamurájkardjaként forgatja. Merész glissandók sikoltanak az élén, néha hallani, ahogy húsba vág vele, hogy aztán szelíd brutalitása felolvadjon a materiális valóságon már-már gúnyolódó üveghangokban. Masin nagyon magasra teszi a lécet Debussy utolsó művével, de a műsort a későbbi darabokban is képes ennek hőfokához igazítani, legyen szó átiratról vagy eredetileg is hegedű és zongora duettjére írott műről. Legnagyobb bravúrja, hogy játékával képes feloldani a hegedű hangszer mivoltát. De még ennél is tovább megy. Olyan szinten hozza közös nevezőre Debussy, Szymanowski, Messiaen, Stravinsky, Ravel zenéjét, mintha a lemez teljes anyagát egyetlen komponista jegyezné.

Masin magas hevületű zenélésének hűvös ellenpontja a zongorista, Simon Bucher minimalista, fekete-fehér játéka. Garantált katarzis, csak­is haladóknak.

Orchid Classics, 2017

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.