Zene

"Tudja, mi az én életem nagy tragédiája? - kérdé egyszer Oscar a barátját, André Gide-et. - Hogy a zsenialitásomat az életembe vittem bele, a műveimbe meg csak a tehetségemet." Oscar Wilde sok ilyen jót talált ki, az se semmi, amit a halálos ágyán bírt mondani, Tandori Dezső fedezte fel (egy kukában), és adta közre: "Vagy én, vagy a tapéta. Kettőnk közül az egyiknek mennie kell." Oscar kortársa, cimborája volt Verlaine-éknek, imádta szintén a botrányt, pukkasztani a polgárt, hörögtetni a filisztert, csakhogy ő - és ez volt a másik nagy tragédiája - nem a szabad szellemű Franciaországban született. A következményeket ismerjük, két év kényszermunka a readingi fegyházban.

Na, ez az a film, aminek a magyar címét nem vagyok hajlandó leírni, mert már annyira bornírt, annyira kárpátaljai szárnyvonalas, hogy jóérzésű moziüzem-igazgató helyében ki sem tenném a portál fölé, inkább hagynám, hogy szájhagyomány útján terjedjen el a városban, mit játszom a nagyteremben. Angolul egyébként úgy nevezték el, hogy Head Above Water, ami ugyancsak nem egy nagy durranás, de azért mégis.

Szántó T. Gábor: A tizedik ember; Zentai László: A csúcsok megközelítése

Röstellem, eddig fogalmam sem volt, hol a Vár ucca tizenhét (Veszprémben), nem került kezembe a folyóirat? almanach? (negyedévkönyv), pedig már negyedik éves, s olyan híres emberekről közölt eleddig tematikus összeállítást, mint Cholnoky Viktor, Csikász Imre, Ányos Pál, Verancsics Faustus, Auer Lipót, Eötvös Károly. Cholnoky (még ha Viktor is) és Eötvös (lett légyen bár Károly) régi ismerős, Ányos Páltól is dereng A boldogtalannak panasszai a halavány holdnál, Verancsics meg valami szótárt írt (szótáríró és polihisztor, megnéztem a lexikonban, csanádi püspök, mellesleg megszerkesztette a világ első használható ejtőernyőjét, s ki is próbálta, egy firenzei toronyból leereszkedvén, a püspök alászáll).

Egy kis faluban, Macondótól nem messze, látszólag rend, nyugalom és béke honol. Az álmok mégis katasztrófát jövendölnek, a sors élettelenül gurul. Ismeretlen tettesek falragaszokon tesznek közzé olyan pletykákat és rágalmakat, amelyeket mindenki ismer. A leleplezéstől való félelem járványként terjed házról házra. A falu elöljárója rögvest elhatározza, hogy megvédi a "tisztességes" polgárság erkölcseit. Rászabadítja haragját a helybéliekre, s mintha ez a vezeklés és feloldozás szertartása lenne, nyomában vér, verejték és könnyek hullanak.

München 700 kilométer ide, tán Velence is, Párizs úgy ezerhárom lehet, Amszterdam megvan ezerhat is. És vannak a nonstop autóbuszos turista, bevásárló autóbuszos utak, mindenféle utazási irodák szerveznek ilyeneket. Este hatkor fölszállsz, pisi, kaki, videó, hűtőszekrény a buszon, nincs megállás harmadnap hajnalig, mire megérkezel, akkurát hulla vagy, egy halott ember, megveszed a kezed ügyébe eső első akciós oxigénsátrat, és irány haza: nonstop.

KIÁLLÍTÁS12 átmásolt regényMiroslav Mandic tárlataMiroslav Mandic szerb festő, filozófus, költő, szerzetes, koldus és csavargó l991-ben elhatározta, hogy tíz évig gyalogolni fog Európában. Mindennap húsz kilométert, azaz huszonhatezer lépést.

A líra meghalt, de még mozog. Vannak biztató jelek. Akit életében temetnek, hosszú életű lesz a földön. Hacsak nem temetik el élve. Szükséges, hogy vers írassék, különben... Különben? Az a bizonyos gyémánttengely már ferde, máma már nem ferdül tovább. A vak csillag, ez a nyomoru föld egész jól elforog keserű levében, nem kell néki a líra bájitala. Hörpintsünk, aztán vágjuk földhöz a vers poharát. Hátha földhöz vág.

Somos Béla makacs ember, a költők pedig hiúindiánok. E kettő kell nekem!, csettint az utolsó versolvasó, s legott kezében egy antológia, jó kövér, ha puhaborítású is, de hát rég elmúltak az őszi költői versenyek, mikoron a dalnokok s olvasóik százezer példányban jelentek meg, dedikálás a Vérmezőn. A költő örül, ha egyetlen verse könyvbe férkőzhet, boldogan közöl azon az áron is, hogy meg kell neveznie még egy szerencsétlen sorstársát, ki szintén önnön húsába vájta pennáját (Ön marcangol?).

Cselédlány természetes gyereke az édes kis vörös, szolgálni viszik, elcsábítják őt is, de arra már nincs idő, hogy úgy maradjon: a gaz csábítót behívják munkaszolgálatra.

Kicsiny nép az ír, nyakig benne. Az efféle nemzetek pedig értenek a hősök termeléséhez. A kankalin sötétben virágzik, vérzivataros századokban jobban terem a grandeur. Ott van például, hogy régi korokat idézzünk, Charles Stewart Parnell, aztán Bobby Sands, hogy újabbakat. De hagyjuk, végtére Godot is ír felmenőktől származik.

Ha animációra gondolunk, a stupid bábjátékoktól a debil gyurmagyakorlatokig tartó primitívségek jutnak eszünkbe, amikkel gyerekeket büntetlenül lehet bután tartani generációk óta. A felnőtt konszenzus része, hogy csak azért, mert valaki még kicsi, felszínes és gyerekes gügyögéseket kell olvasnia és néznie, és nem igazán jelent valós alternatívát ehhez a problémamentes Jancsi és Barbie-világhoz a Tom and Jerry-féle ultrabrutál rajzfilmstílus sem, amelyből a gyerek csak lepusztulni tanul meg idejekorán, de nem nyílik ki az esze, és nem válik fogékonnyá az ironikus távolságtartásra mint az életben maradás legfontosabb eszközére. Legfeljebb cinikus lesz, ami csak 12 éves kor fölött áll jól. Az ilyesmin segíthet, ha a kulturálisan örökölt (és a felnőttek által ártalmatlannak tartott) brutális nép- és más mesék mellé a gyermek megismeri a látásmódok sokféleségét, a félelem leküzdését, így például megnézi ezt a kifejezetten felnőtteknek készült, zseniális animációs filmet, amely valószínűleg meghatározó élménye lesz. Az egyórás, csomó nemzetközi díjjal elárasztott Hüvelyk Matyi... kiforgatja a valódi sztorit, félelmetes kísérleti laborba küldi kis hősét, aki megszökik. Egy óra hosszat lenyűgöző látványvilágú, neorealista sci-fi-techno-fantasy-mesefilmet kap itt az ember (akárhány éves), értelmet és iróniát - ez később még jól jöhet.

Ezzel a címmel a Klezmatics jelentősen megkönnyítette a dolgomat. A Klezmatics, a rajongás meg én, keverhetem bárhogy, végül úgyis a megszállottság jön ki. Ez jó, ehhez hozzáfűzni sincs mit, innentől az vethet magára, aki a húsvétját máshol, másképp, mással képzelte el.

Az Asian Dub Foundation zenéjében a szitárok és hegedűk hangja keveredik gonosz breakbeatekkel, rappel és visszhangokkal. A második generációs londoni ázsiaiak digitalizálták szüleik hagyományos indiai kultúráját, és levitték a klubokba. Második lemezük megjelenésével közel egy időben, április 12-én az Almássy téren játszanak, a Tilos Rádió támogató buliján. Steve Savale (Chandrasonic), az együttes gitárosa beszélgetett velünk telefonon.