Film: Kis ír történelem (Neil Jordan: Michael Collins)

  • 1997. április 10.

Zene

Kicsiny nép az ír, nyakig benne. Az efféle nemzetek pedig értenek a hősök termeléséhez. A kankalin sötétben virágzik, vérzivataros századokban jobban terem a grandeur. Ott van például, hogy régi korokat idézzünk, Charles Stewart Parnell, aztán Bobby Sands, hogy újabbakat. De hagyjuk, végtére Godot is ír felmenőktől származik.

Kicsiny nép az ír, nyakig benne. Az efféle nemzetek pedig értenek a hősök termeléséhez. A kankalin sötétben virágzik, vérzivataros századokban jobban terem a grandeur. Ott van például, hogy régi korokat idézzünk, Charles Stewart Parnell, aztán Bobby Sands, hogy újabbakat. De hagyjuk, végtére Godot is ír felmenőktől származik.

Mint ahogy Michael Collins is, a századunkban oly szép karriert befutott, gerilla-hadviselésnek nevezett találmány egyik inventora, előbb szabadság-, majd békeharcos, hazai, bár kissé bizarr, példával a 49-es Kossuth és a 67-es Deák egy személyben.

Aktív ténykedése mindössze néhány évig tartott, de ez idő alatt átrajzolta a térképet. A pálya íve az 1916-ban kitört és levert Húsvéti Felkeléssel indult, minekutána az írek Collins vezetésével gerillaháborút indítottak a megszállók ellen. Alapos és módszeres munkával kitépték az oroszlán néhány fogát, úgyhogy a britek végül kénytelenek voltak meghátrálni, s Collinsnak az angol kormánnyal folytatott londoni tárgyalásai folyamán, 1921-ben, olyan szerződést sikerült kibrusztolnia, amely kimondta az Ír Szabadállam megalapítását. A megállapodást elfogadta az ír parlament, a döntés azonban - Észak-Írország, ugyebár - megosztotta az országot, s a szerződés hívei és ellenzői között kiújuló harcoknak rövidesen maga Michael Collins is áldozatául esett. Collins mint a gerilla-hadviselés egyik szülőatyja idővel akkora hírnévre tett szert szűkebb hazáján kívül is, hogy a fáma szerint például Mao se menetelt volna olyan nagyot, ha nem tanulmányozza előzőleg behatóan az ír hazafi életét és úgymond munkastílusát.

Neil Jordannek az ír ügyet hosszú szünet után újfent az érdeklődés homlokterébe helyező, 1994 végén kezdődő angol-ír egyeztető tárgyalásokig kellett várnia, hogy Hollywoodban rábólintsanak filmtervére. Előbb persze bizonyított, összeszedett hat Oscar-jelölést a Síró játékkal, majd összepancsolta az Interjú a vámpírral című hülyeséget, s aztán végre jöhetett a Michael Collins. 14 évet várt a pillanatra.

Jó látni, hogy Jordan mégsem adta el magát teljesen Hollywood vérszopóinak. Színes, szélesvásznú történelemleckét kapunk. A rendező, itt a truváj, oly ügyesen lépked a historyt a storytól elválasztó borotvapenge vékonyságú határvonalon, hogy ezt - kis jóindulattal - akár művészetnek is lehet nevezni. Helyenként azért dől a dolog, különösen a film második felében, de hát ekkor már beálltunk annyira, hogy, stílszerűen szólva, szemet hunyjunk a bakik felett. Jordan lényegében szórakoztató filmet készített, mindezt anélkül, hogy a témát vulgarizálta volna, ami megint csak szép teljesítmény. A couleur locale is igen autentikusra sikeredett, a forgatás eredeti helyszíneken zajlott, az is érzik, hogy a stáb jó része hazai pályán mozog.

Egyszóval rendben van a dolog. Akik otthon vannak az ír nemzeti mozgalmak történetében, azok számára a produkció nyilván képes illusztrációnak hat, de sokan, akár a velencei zsűri tagjai, nem így vagyunk. Lehet, hogy a Michael Collins nem több egy történelemóránál, annak viszont elég jó. És ha már így, akkor: ajánlott anyag.

Tosoki Gyula

Michael Collins; amerikai, 132 perc; írta és rendezte: Neil Jordan; fényképezte: Chris Menges; látvány: Anthony Pratt; zene: Elliot Goldenthal; szereplők: Liam Neeson, Aidan Quinn, Stephen Rea, Alan Rickman, Julia Roberts

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."