Vents D´Est: Ballada az éneklő tengerhez. A Vents D´Est-alapító Miquel Montanaro a dél-franciaországi Provence-ben született, azon a földön, amely a XII-XIII. században a trubadúrjairól híresült el. Ezek az énekes vándorok (azon túl, hogy kőkemény moralisták voltak, és soha nem álltak háborús szolgálatba) az udvarokat járva a páneurópai muzsika megalapozóinak tekinthetők. Ezt a hagyományt ápolja Montanaro. Kelet-európai csavargásai hatására 1990-ben hozta össze a Keleti Szél nevű zenekart, melynek a kezdetek óta része a délszláv zenét játszó Vujicsics együttes, az etnorock felé húzó szlovákiai (magyar) Ghymes, plusz - mikor hogy - népzenészek Magyarországról, Észak-Afrikából, Törökországból, Bulgáriából, Spanyolországból, Franciaországból, megfordultak már benne vagy negyvenen. A Vents D´Est első lemezei/előadásai számomra inkább kísérletnek, ha úgy tetszik: projektnek tűntek, mintha csak kerülgették volna egymást a különféle gondolatok, olyan benyomást keltve. De most megtört a jég: ez az éneklő tenger nem elválasztja, hanem összeköti őket, a mi Ökrös Csabánk ugyanazon a közös nyelven húzza, mint amin Montanaro fújja vagy Gulseren Yildrin énekli. Ezt a nyelvet muszáj megismerni. Egy kicsit középkori, egy kicsit mediterrán, egy kicsit szláv, egy kicsit dzsesszes és kimondottan európai. Ennyi az egész, nem is tudom, miért szokták Montanarót alkimistának nevezni.
*
Kolinda: Ráolvasás. Nagyot gondolt tavaly a Kolindát vezető Dabasi Péter: koncertezni és lemezeket jelentetni meg Magyarországon. A koncertekre még egy fél évig - amíg Várhelyi Lilla hazatelepül Németországból - várni kell, de az első lemez már itt van. (Egy másik is szóba került, egy válogatás a külföldön megjelentekből; a Hungaroton örömest adta volna hozzá a nevét, ha a zenekar kifizeti a jogdíj és a gyártás költségét.) Ez a Ráolvasás egy több mint húsz éve - igaz: megszakításokkal és változó tagsággal - működő legendás folkzenekar első hazai albuma, nyilván szomorkásan cseng ez a történet, de legalább ez van. És azt kell mondanom, Dabasi annyira kiforrott zeneszerző, hogy ebben a Ráolvasásban még sok-sok Kolinda-szám hallható, egyfelől. A szelídebbek, az intimebbek, a megnyugtatók közül valók. Másfelől mintha túlzottan is meghittre sikeredett volna a hangvétel: a "régi" hívek, meglehet, hiányolni fogják azt a fordulatosságot, véresebb lüktetést, amely ugyancsak a zenekar meghatározó jegyei közé tartozott.
*
Makám: Café Babel. Az 1984 óta működő zenekar harmadik albuma csupa Krulik-szerzemény. Mindazok a hívószavak - balkáni és ázsiai gyökerű szerkezetek, repetitív muzsika, egymásba fonódó népzenék -, amelyek korábban körülhatárolták a Makám zenéjét, érvényesek most is, ám aki feltétlenül ezeket a fákat akarja megmászni, szem elől veszítheti az erdőt. Pedig ez az erdő szokatlan kalandot ígér: hátborzongatóbbak a mélységei, magasabb a csúcsa és meztelenebb benne a hang. Azt gondolom, valami nagyon-nagyon komoly dolgon kellett átmennie Kruliknak, hogy ehhez a lemezhez érjen. És kiváló döntésnek bizonyult, hogy az avantgárd dzsessz élvonalából választott útitársakat: miközben Grencsó szaxofonjával, Fekete trombitájával, Baló dobjaival a Makám újraértelmezte magát, megkerülhetetlen nyomokat hagyott a hazai etnodzsessz térképén is.
Marton László Távolodó
