A színpad megrendítően, földhöz, azaz színházhoz ragadtan igazi - azaz színpad. Látjuk feketére festett csupasz falait, olykor a lámpákat is. A közepére pedig oda van téve egy nem igazi, ámde teljesen élethű konyha-veranda, amelyben megint csak minden elem és részlet igazi - de az egész befőttesüvegeken áll, nem a földön. A konyhában - amolyan lakókonyha ez, persze, nem az "amerikainak" nevezett változat - helye van egy kényelmes, kiült karosszéknek, mert alighanem ez a nagy beszélgetések terepe is. A többi bútor és tárgy a Radnóti Színház közönségének alighanem néhány évtizeddel korábbról ismerős: hokedli, kredenc, pb-gázpalack, műanyag hullámtető, táskarádió. Horgas Péter díszlete persze nem retró: falusi konyha itt és most; ugyanarra a rugóra jár, mint a városi lakótelepek: egyforma.
Benedek Mari jelmezei a Férfin az átlagosnak mondható kockás ing felé tartanak, a tipikust célozza az ajtón lógó piros-kék-zöld csíkos frottírköpeny; a Nőn felejthetetlen a műanyag (nejlon)otthonka, ha értik még a szót, valamint az apró barna-sárga darabokból összehorgolt mellény, ilyent hordott mindenki, amikor még tudtak horgolni a nők. Minden ismerős. Tipikus. Átlagos. Színházi sűrítmény. És ebben a minőségében tökéletesen illeszkedik Spiró György Prah című darabjához; az is ilyen: színházi és élethű.
És persze Spirónak megint van egy nagy ötlete - az ötletei amúgy éppen azért nagyok, mert egyben banálisak, hogy ismételjem magam: tipikusak is. Most: a középkorú házaspár megüti a lottófőnyereményt, hatszázmillió forintot. Ez az ötlet egyszerre kétfelé csap: a nézőtérre, amennyiben "torkon ragadja" a közönséget, melynek minden egyes tagja elábrándozott már erről, és fejben a többszörösét is elköltötte; valamint a színpadra, ahol afféle sorvezetőként diktálja a beszélgetés irányát, működteti az ötlet mögötti drámát.
De Spirónak megint nemcsak ötlete van, hanem figurái hozzá: ismerős alakok, akkor is, ha föltehetően a nézőtéren egy ilyen sem ül. Gürizős kisemberek, akiknek a feje felett és a bőrére rendszert váltott az ország, akik nem tüntetnek és nem írnak cikket, nem fizetnek evát, és nem járatják fizetős iskolába a gyerekeiket - nincs is fizetős iskola arrafelé, ahol laknak. De mindennap meleg ételt esznek, minden napra jutnak apró álmok; célok, amelyek felé tartani lehet: új függöny kéne a szobába...
A Férfi és a Nő szeretik egymást. Ez fontos elem. Ami tehát sivár körülöttük - a hétköznapok problémái, szűkebbek és tágabbak -, az nem miattuk az. Ezek az egyszerű emberek ugyanis tudnának tartalmasan és gazdagabban élni, anyagilag is, szellemileg is, ha ezt normális munkával el lehetne érni. Nem lehet. De azért hallottak "harangozni" arról, mi folyik a világban, hogyan élnek mások, milyen veszélyek leselkednek a gazdagokra - vagyis rájuk, ha kezükben a hatszázmillió.
Valló Péter rendezése elsősorban ezt a beszélgetésfolyamot emeli ki, hiszen ebbe épül bele - vagy ezáltal válik láthatóvá - a két szereplő karaktere. Ebből tudjuk, hogy a Férfi igyekvő, konfliktuskerülő, álmodozó; ez utóbbi miatt kezdett titkos lottózásba, mert tudja azért, hogy lehetne lazábban, könnyebben, jobban és többet... Engedelmes, jól idomított férj, tudja a helyét - de azt is, hogy van neki helye. Szeret nyugodtan élni - és hálás annak, aki ezt a nyugalmat megteremti.
A Nő. Õ a család motorja, ő dönt, ő gondoskodik, ő számol, ő aggódik. Most éppen azért, mert neki sejlik föl előbb, hogy hirtelen meggazdagodni nem is olyan sima ügy...
Hanem nevetségesen bonyolult. Valló erőteljesen épít erre a nevetségességre; a nyereményszelvény óriási vándorútra indul a lakásban - ennek a vándorlásnak van köze a címhez, a "prah"-hoz -, mennyei fényt sugároz, mely mozdulatlanná dermeszti a párt. És a két színész akár az építőkockákat, rakja egymásra a hirtelen gazdagság megannyi veszélyét; hol egymást fékezve, hol ellenkezőleg, belehergelve a fantáziálásba. Mert mi lesz a látszattal, a szomszédokkal, a gyerekekkel, a megvásárolható szigettel az Adrián, a városi lakással - és akkor ezzel az otthonnal itt... Börcsök Enikő és Schneider Zoltán összjátéka remek; ki-ki a gondosan felépített, tipikus tulajdonságokból gyúrt egyedi figuráját szegezi szembe a másikkal. Belelkesedés és lehiggadás, vágyakozás és aggodalom párhuzamos, de eltérő ritmusú hullámzása sodorja előre őket, az új ágytól a bérgyilkos víziójáig. Két remek alakítás, erős jelenlét: Börcsök szűkös intonációjához, rendíthetetlennek látszó belső erejéhez jól illik Schneider nagyobb amplitúdójú izgágasága; és miközben vitákon küzdik át magukat - és csöppet sem mellesleg elénk tárul az egész életük -, már együtt menetelnek a kikerülhetetlennek tűnő végkifejlet felé.
Amely persze képtelenül abszurd. Már éppen megint nevetnénk egy nagyot - de ez már a torkunkra forr.
Radnóti Színház, április 29.
