Koncert

Furcsán félbe - A The Soft Moon Budapesten

  • - szszcs -
  • 2013. április 30.

Zene

A Soft Moon néven alkotó San Franciscó-i Luis Vasquez 2010-ben az utóbbi évek egyik legnagyszerűbb bemutatkozó lemezével rukkolt elő: cím nélküli albumán jócskán merített a nyolcvanas évek eleji brites posztpunkból, a tengerentúli szintipunkból és a kontinentális szintipopból egyaránt, ám a produkció összességében mégis eredetinek tűnt. A megszólalás egyszerre volt hagyományőrző és elsöprően friss, a fojtogató atmoszférát, a minimalista megközelítést és a frontember kriptaszagú suttogását pedig táncra ingerlő tempók és elegáns hangszerelési bravúrok ellenpontozták; még az sem okozott hiányérzetet, hogy a dalokat nem igazán lehetett megkülönböztetni egymástól. A tavaly megjelent folytatás, a Zeros alapján pedig talán egy komolyabb áttörés lehetősége is benne van a pakliban, bőven túlmutatva az épp javában zajló új gothforradalom keretein.


 

Ennek megfelelően a budapesti fellépés természetesen szubkultúrákon átívelő, komoly társadalmi esemény, szellős háromnegyed házzal (ami egyáltalán nem szégyellnivaló eredmény), veterán gótokkal, fiatal hipszterekkel, lelkesen táncikáló lányokkal és szemüveges, karba tett kézzel ácsorgó műértőkkel. A trióban fellépő zenekar műsora pedig úgy nagyjából a feléig teljesen rendben is van: az autentikusra effektezett basszusgitár monoton reszeléséből és a mechanikus kalapálásból összeálló ritmusszekció rendíthetetlenül sodor magával, a javarészt előre programozott szintetizátorok hipnotikusan örvénylenek, Vasquez háttérbe kevert enervált kiabálása leginkább távoli segélykiáltásnak hangzik, furcsán félbemaradtnak tűnő gitártémái pedig nyugtalanítóan lógnak a levegőben.

Aztán a frontember mintha elvesztené a fonalat, vagy legalábbis úgy fest, hogy még nem egészen találta ki magának hiteles színpadi karakterét. Funkciótlanul sikoltozik és nyavalyog, hosszasan és fölöslegesen szólózik előbb két bongón (!), majd a szintin, a számok között pedig néha sután viccelődik: egyszerűen zavaróvá válik a jelenléte. Ezen a ponton a néző hosszú percekre kibillen, megállapítja, hogy nahát, ezek a számok tényleg tök egyformák, és arra gondol, hogy talán ki kellene menni cigizni.

A38 hajó, április 7.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.