Koncert

Furcsán félbe - A The Soft Moon Budapesten

  • - szszcs -
  • 2013. április 30.

Zene

A Soft Moon néven alkotó San Franciscó-i Luis Vasquez 2010-ben az utóbbi évek egyik legnagyszerűbb bemutatkozó lemezével rukkolt elő: cím nélküli albumán jócskán merített a nyolcvanas évek eleji brites posztpunkból, a tengerentúli szintipunkból és a kontinentális szintipopból egyaránt, ám a produkció összességében mégis eredetinek tűnt. A megszólalás egyszerre volt hagyományőrző és elsöprően friss, a fojtogató atmoszférát, a minimalista megközelítést és a frontember kriptaszagú suttogását pedig táncra ingerlő tempók és elegáns hangszerelési bravúrok ellenpontozták; még az sem okozott hiányérzetet, hogy a dalokat nem igazán lehetett megkülönböztetni egymástól. A tavaly megjelent folytatás, a Zeros alapján pedig talán egy komolyabb áttörés lehetősége is benne van a pakliban, bőven túlmutatva az épp javában zajló új gothforradalom keretein.


 

Ennek megfelelően a budapesti fellépés természetesen szubkultúrákon átívelő, komoly társadalmi esemény, szellős háromnegyed házzal (ami egyáltalán nem szégyellnivaló eredmény), veterán gótokkal, fiatal hipszterekkel, lelkesen táncikáló lányokkal és szemüveges, karba tett kézzel ácsorgó műértőkkel. A trióban fellépő zenekar műsora pedig úgy nagyjából a feléig teljesen rendben is van: az autentikusra effektezett basszusgitár monoton reszeléséből és a mechanikus kalapálásból összeálló ritmusszekció rendíthetetlenül sodor magával, a javarészt előre programozott szintetizátorok hipnotikusan örvénylenek, Vasquez háttérbe kevert enervált kiabálása leginkább távoli segélykiáltásnak hangzik, furcsán félbemaradtnak tűnő gitártémái pedig nyugtalanítóan lógnak a levegőben.

Aztán a frontember mintha elvesztené a fonalat, vagy legalábbis úgy fest, hogy még nem egészen találta ki magának hiteles színpadi karakterét. Funkciótlanul sikoltozik és nyavalyog, hosszasan és fölöslegesen szólózik előbb két bongón (!), majd a szintin, a számok között pedig néha sután viccelődik: egyszerűen zavaróvá válik a jelenléte. Ezen a ponton a néző hosszú percekre kibillen, megállapítja, hogy nahát, ezek a számok tényleg tök egyformák, és arra gondol, hogy talán ki kellene menni cigizni.

A38 hajó, április 7.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.