Lemez

Gabor Szabo: In Budapest Again

  • m.l.t.
  • 2018. augusztus 12.

Zene

Annak a különleges érzékenységnek, amely beragyogta Szabó Gábor életművét, megvolt az árnyoldala is. Ismerünk zenészeket, akik képesek voltak megszabadulni a heroin rabságától, de Szabó Gábornak ez nem sikerült. 1978-ban, amikor Amerikából hazalátogatva fellépett a Hilton Szállóban, válása és elvonókúrái közepette még kapaszkodót jelenthetett számára egy új szerelem, de jelentősebb produkciókra akkoriban nem futotta az erejéből. Aktuális lemezeinek (Nightflight, 1976; Faces, 1977; Belsta River, 1978) a színvonala jócskán elmaradt a korábbiaktól, és vesztünkre, főleg ezekből játszott a Hiltonban. Különösebb invenció nélküli szórakoztató zenét, fékezett habzású jazz-funkkal, vagy a giccs határán lavírozó szentimentalizmussal. Régi dicsőségét csupán egyetlen darabja, a Stormy idézte fel, mely e lemezen valamiért a Django Part 2 címet kapta. Alkalmi zenésztársainak (Babos Gyula, Dandó Péter, Lerch István, Másik János, Solti János, Kőszegi Imre, Dés László, Bontovics Kati) sem sikerült lelket önteniük a produkcióba, így aztán míg Szabó Gábor 1974-es tévéfelvételéből egy minden porcikájában élvezetes, ebből a ’78-asból csak a fanatikusabb rajongóinak ajánlott korong kerekedett ki. Akik nem ismerik Szabó remekeit, azok persze ezúttal is rácsodálkozhatnak játékmódjának sajátos hangoltságára, gyöngédségére, kivált a The Last Song című számban. De attól tartok, hogy aki tartósabb érintésre vágyik, annak mélyebbre kell ásnia az életművében.

Moiras Records, 2018

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.