Adva van egy politikától sújtott, ellehetetlenített operafilm, mely lassan olyanná válik, mint O. J. Simpson gyilkossági ügye az esküdtszék tagjaival; nincs élő ember, aki ne hallott volna már róla. Ebből adódóan aztán szinte alig akad olyan potenciális néző - legyen az operabarát vagy egyszerű civil -, akinek ne lenne hozzáillő véleménye. Arról, hogy zseniális, vagy arról, hogy nézhetetlen, arról, hogy minek, vagy arról, hogy örüljünk, hogy nekünk ez is van. Szóval hagyjuk a filmet (ameddig csak lehet), s koncentráljunk a filmzenére. Szándékoltan nem operát írtam, hiszen a most megjelent - egyébként igen szép kiállítású - kiadvány Káel Csaba azonos című filmjéhez készített hangfelvétel, s ennek a ténynek megvannak a maga következményei.
Mielőtt belefeledkeznénk a részletekbe: jó ez a CD. Kicsit bővebben: kis híján nagyon jó. Ha az ember legyőzi - iskolai énekórán szerzett, Nemzeti Színházban hizlalt, operaházi matinén érlelt - természetes viszolygását, és rászán az életéből két órát, garantáltan
igazi zenei élményben
lesz része. Tény, hogy nem vagyok a fent nevezett opera avatott szakértője, s nem tudnám hangról hangra megmondani a húzások helyeit, de bizton állíthatom, hogy friss, jó tempójú, igazi mai, "pörgős" felvételt kapunk. Olyat, ahol az egyik zeneszám természetesen következik a másikból, ahol nem mondvacsináltak a jelenetek, és ami a legfontosabb; egy percig sem lehet unni.
Ehhez persze olyan vitathatatlan kvalitások is kellenek, mint Rost Andrea és/vagy Marton Éva. Szerencsére e lemezen a további szerepekben is brillíroznak az előadók.
Szinte rögtön a darab elején
Sólyom-Nagy Sándor
Számomra a lemez talán legkellemesebb meglepetése az ő újrafelfedezése. Petur bán megszemélyesítőjeként a voce legszebb korszakát idézi. Hangja mindenkor követi a szerepet - ha kell összeesküvő, ha kell harcias főúr, ha kell a bosszú démona -, s ettől olyan hiteles teljesítményt nyújt, amilyet már régen nem hallottam tőle. Miller Lajos Tiborca szeretnivaló, meleg tónusú, fajsúlyos alakítás. Panasza mélyről fakad, de nem az indulat, inkább a végtelen reménytelenség vezérli. Ennek pont ellentéte Gulyás Dénes nyers "tenor" hangú csélcsap meráni hercege. Gulyás hangja sok mindennek mondható, csak behízelgőnek nem, Ottóként viszont kitűnően működik. Rost Andrea vagy Marton Éva hangi képességei kapcsán botorság lenne bármilyen jelzőt is leírni. Elég annyi, hogy mindketten mesterei szakmájuknak. Marton talán egy fokkal könnyebb helyzetben van, mint kolléganője, hiszen szerepe egyértelműbb. Gertrúd álnok fúria, dühöngő nőstény tigris. Melindának ezzel szemben meg kell(ene) küzdenie a megbecstelenített asszony őrülési jelenetével, amit filmvásznon talán segít a látvány, így natúrban viszont kissé súlytalanná sikeredett. Kiss B. Attila majdnem fel tud nőni a világsztár szopránokhoz. Tenorja, ha nem is az a bizonyos utánozhatatlan, mézédes, könnyed fajta, de magasan a magyar átlag felett van - még ha ezzel, ismervén az ínséges időket, nem is mondtam sokat.
A Pál Tamás vezette (hakni)zenekar a történelmi hangzású, ámde semmitmondó Magyar Millennium Zenekara nevet kapta. Játékuk korrekt, s lassan már ez is nagy szó. A közreműködők közt jegyzik még a Magyar Nemzeti Énekkart és a Honvéd Művészegyüttes Férfikarát is. Teljesítményük több fokkal kiemelkedik a magyar élő operajátszás gyakorlatából, de néhány belépésük ennek ellenére zötyögősre sikeredett. Egy CD-n esetleg korrigálhatták volna.
A felvétel, mint ahogy már említettük, a hozzá forgatott film zenéjét tartalmazza. Vagy ennek, vagy a nem túl sikeres 5.1-es Dolby dekódolásnak a következménye, hogy a szereplők időnként vándorolnak a hangképben. A különböző helyekről, különböző hangszínnel megszólaló énekhang meglehetősen zavarólag hat. Szerencsésebb lett volna egy esetleg statikusabb, de házi zenehallgatáshoz mindenképpen megfelelőbb sztereó keverést is készíteni.
Warner Classics, 0927-44606-2
