Zene

Ki szereti az adaptációkat? Mindenkinek megvan a mű a fejében, megvannak a szereplők, a színek, de még a szagok is. Ha a rendező mást gondol, csalódott vagyok. Persze mindig van, aki nem adja fel; Volker Schlöndorff adaptációk serege (volt, amivel egészen az Oscar-díjig jutott) után írta nemrég megjelent önéletrajzában - 17 év távlatából -, hogy például a Homo Faber élete legnehezebb, legreménytelenebb, végeredményében pedig katasztrofális vállalkozása volt... Szabó Ágnes

Újat aligha mondunk azzal, hogy a híres emberek alsógatyában történő ábrázolása jóval vonzóbb szombat esti program, mint munkásságuk bármily beható elemzése. Rossz költő, jó költő - a mozgókép számára mélységesen közömbös kategóriák ezek: a filmgyári büfében Szabolcska Mihály és Ady Endre egyenlő eséllyel indul az örökkévalóság meghódítására. - köves -

Mi tagadás, a Magyar Színház fikarcnyit se mondén hely, s ilyesformán nincs abban semmi csodálnivaló, hogy Cole Porter felszabadultan frivol, nagy- és félvilági figurákat egyaránt színpadra léptető musical-komédiája kissé bizonytalankodva indul - a nyári, Bakáts téri előadásokat követő - kőszínházi premierjén. A közönség kezdetben érezhető tartózkodással szemléli a New Yorkból Angliába tartó óceánjáró bohókás utasainak felvonulását, a nyugati populáris - és nem csak a populáris - kultúrát olyannyira megtermékenyítő Anything Goes derűsen romlott, a bűnözőt hírességként, a túszszedést társasági szenzációként ünneplő kavalkádját. László Ferenc

Ha most dvd-ről visszanézném Mohácsi János másfél évtizeddel ezelőtti kaposvári Miller-rendezését, alighanem a különbségek ugranának ki ehhez a mostanihoz, a Pécsi Nemzeti Színházban bemutatott Istenítélethez képest. De így, visszanézés nélkül az emlékezet a hasonlóságokat érzékeli elsősorban - majd onnan vesz éles kanyart a másságok felé, és egyszerre tör felszínre a környezet, a hangsúlyok és az intonáció megváltozása. Csáki Judit

Néhány évvel ezelőtt megkíséreltem kikölcsönözni a Madách Színház legendás, 1963-as Hamlet, dán királyfijának felvételét, Gábor Miklóssal a főszerepben. Otthon derült csak ki, hogy a poros kazetta egy negyedszázaddal későbbi tévéjátékot őriz - mikor visszavittem a szalagot a kölcsönzőbe, az eladó széttárta a karját: bármit állít is a katalógus, csak ezzel tud szolgálni. Ilyen és ehhez hasonló történetek - na meg szökőévenkénti, hétköznap éjfél utáni tévés vetítések - jellemezték jó néhány esztendeje már a színház és az otthoni tévéképernyő kapcsolatát, néhány, legtöbbször struktúrán kívüli társulat saját költségvetését terhelő DVD-kiadását leszámítva. Pedig nem kellett volna feltétlenül így lennie: ha vannak (mert vannak) olyan dogma- vagy más, szűkebb réteget megcélzó filmek, melyeknek pár hét vagy hónap alatt elfogy a polcokról a DVD-kiadása, úgy lehet hinni, hogy a színházra is akad kereslet.

A "szórakoztató kultúrtörténeti kalandozás" Hollandia aranykorát érinti, azt az időszakot, amelyről szinte mindenkinek az alcímben is említett Rembrandt és társai, Vermeer vagy Frans Hals neve jut eszébe. Németh nem e festőóriásokra, hanem a Szépművészeti Múzeum Régi Képtárának németalföldi anyagára fókuszál - történetesen egy olyan gyűjteményre, melyben felülreprezentáltak a másodvonalbeli kismesterek. Dékei Kriszta

Azt a fotelt, melybe Stefan Zweig az olvasóit tessékeli, legutóbb egy antik enteriőrvásáron látták felbukkanni. Új tulajdonosáról csupán annyit tudni: a jó üzlet feletti örömében online rendelt Sacher-tortát Bécsből, méghozzá a 40 eurós, XL-es méretűt. Stefan Zweig önéletírása, A tegnap világa az online rendelt Sacher-torta irodalmi megfelelője: Köves Gábor

Nem érdektelen előzmény, hogy csak a harmadik nekifutásra sikerült összeállítani a debreceni MODEM mostani kiállítását. Az első változat szerint a moszkvai Tretyakov Képtár kortárs részlegének vezetője, Andrej Jerofejev készítette el a reprezentatív "szoc-art" listát, de őt júniusban kirúgták az állásából, a Tretyakov pedig visszakozott. Másodszor a debreceni Modern és Kortárs Művészeti Központ a moszkvai Műgyűjtők Társaságánál próbálkozott, de az orosz-grúz háború miatt a társaság felmondta a szerződést, mondván, hogy a politikai helyzet nem kedvez az Oroszországot kedvezőtlen színben feltüntető művek bemutatásának. Dékei Kriszta

Szöszi szerelmem teherbe esett, itt az ideje hát egy biztonságos, ergo bin Laden-mentes világ eljövetelének - ez jár Morgan Spurlock "dokumentumfilmes", az emlékezetes(en bornírt) Super Size Me megalkotója fejében. Hogy e sajátos (pánik)reakcióban mennyi az őszinte aggodalom/pénzre váltható színjáték arány, kideríthetetlen.

Az első világháborús veteránok eltűnő nemzedékének állít emléket a világhírű kanadai társulat darabja, amelynek címe a Lost In Action kifejezés (akció közben eltűnt, illetve mifelénk: szolgálatteljesítés közben elhunyt) finom parafrázisa. Chrystal Pite, Kanada jelenleg legfontosabb fiatal koreográfusa és 2001-ben alapított társulata minden létező kortárs technikát a színpadra pakol a felidézés érdekében, sajnos a pantomim is előkerül, ami a jelképek sorában (piros virágok, sarkkutatós télikabátok), Owen Belton ambient zenéjére már didaktikus.

Kis túlzással majdnem mindegy, mi történik a berlini Staatsoper Unter den Linden színpadán 2007 áprilisában és májusában (a felvételt három előadásból állították össze) azon kívül, hogy Anna Netrebko és Rolando Villazón énekli Manont és Des Grieux-t. Nekik nemcsak a hírük, a hangjuk, a küllemük és a színpadi jelenlétük elsőrangú - ők olyan személyiségek, ami önmagában elég az operai varázslathoz.

című bűnregénye folytatja a félfrancia-félnémet rendőrnő, a "prodromális fázisban lévő gamma-alkoholista" Louise Boni rémálmainak bemutatását. A helyszín ezúttal is a látszólag kedélyes Freiburg, ám ezúttal nem zen buddhisták, hanem terroristák, szerbek és horvátok, pakisztániak, amerikaiak állnak a középpontban.

Az univerzum és persze Brooklyn is tágul, bizonyíték erre Michel Gondry munkássága. Ahhoz képest, hogy az Egy makulátlan elme... javarészben Jim Carrey fejében játszódott, kifejezetten a tágasság érzetét kelti, hogy a Tekerd vissza... egy egész utcasarkot birtokba vesz.