Zene

könyv - FARKAS TIBOR: PÁRTMOBIL

A fiatal, első kötetes szerző csapnivaló témáját - lecsúszott harmincas srác könnyű pénzt akar szerezni, ezért beáll az egyik pártba, míg meg nem törik az ott tapasztalt nagy erkölcstelenségben és az általános szplínben - igen kellemetlen kivitelezésben tálalja. Hol üres, hol fájdalmas lapossággal bölcselkedni próbáló közhelyeit globalizációról, politikáról és ezekről a mai fiatalokról egy nem is kiégett, csak kiüresedett partialkoholista szájába adja, s így a könyv lapjai a legalább negyven felsorolt különböző szórakozóhely miatt a Pesti Est, a bekezdésenként nagyjából négyféle vagánykodó és egyben nevetségesen életszerűtlen, öncélú káromkodás miatt pedig egy terjedelmes szlengszótár oldalaira emlékeztetnek. De még ha csak a trágárságok lennének suták! Ám az egész regényke az: leírások gyakorlatilag nem szerepelnek benne; a helyzetek megjelenítése kimerül a cselekmények tárgyilagos, káromkodásoktól kísért egymás mögé illesztésében; a szereplők jelleme pedig tökéletesen kidolgozatlan.
  • Kovács Bálint
  • 2008. október 30.

kiállítás - SCHNEEMEIER ANDREA: LUXUSVACSORA (TERÁPIASZÍNHÁZ)

2006 decemberében az egyik budapesti szálloda igazgatója sokfogásos vacsorát adott néhány hajléktalan embernek. A hír megjelent a bulvársajtóban, és a fiatal médiaművész, Schneemeier Andrea a résztvevők felkutatásával megpróbálta rekonstruálni ezt az estét, amely leginkább gasztronómiai szempontból érdekes, ellenben rendkívül tapintatlan és erkölcsileg nagyon billenékeny helyzet lehetett.
  • Kürti Emese
  • 2008. október 30.

lemez - MR. SCRUFF: NINJA TUNA

Andy Carthy még a boldogult emlékezetű kilencvenes években kezdte később is mozgalmasan alakuló zenekészítői és lemezlovas-karrierjét. Első, cím nélküli (három éve Mrs.
  • - dunajcsik -
  • 2008. október 30.

A nép ópiuma - Ugató karaván - Gyilkos megszállás - az HBO sorozata

Ez most nem az, ahol sokáig árulhatjuk a zsákbamacskát: a jövő héten (nov. 4.) indul a Generation Kill, David Simon és Ed Burns új sorozata! A csatorna nevezett dolgozói (a kiérdemesült zsaru és zsurnaliszta omnipotens párosa) készítették kedvencünket, a Dunán éppen most futó, de a kölcsönzőkben teljes egészében elérhető, ötévados, Baltimore-ban (Maryland) játszódó A drót c. sorozatot. Tehát van egy remekmű mögöttük (melynek részletezésére lapunk egyszer még rátér). Most a Rolling Stone tudósítójának, Evan Wrightnak az iraki bevonulást (vagyis magát a háborút: az első ott töltött hónapot) lépésről lépésre rögzítő riportkötetét applikálták 7 részes, ún. minisorozattá (a szerző élénk közreműködésével). - tévésmaci -
  • - tévésmaci -
  • 2008. október 30.

Film - Halottnak a csók - Ole Bornedal: Csak egy szerelmesfilm

Hősünk éppen halni készül, de filmes hullajelölt lévén előbb még rágyújt egy sztorira, amiből kiderül, mi juttatta e 2 gyerek/4 kerék családapát lőtt sebekkel az esőáztatta aszfaltra. Bár a helyszínelők már úton vannak, nem mondhatni, hogy elsietné a dolgot, saját, gyorsan terebélyesedő vértócsájában fekve sem enged a történetmesélés újkori kibúvóinak. Vajon tudja-e e szimpatikus hullaaspiráns, hogy azzal, amit tesz (biztosan ölő lőtt sebbel visszaemlékezik), régi, nagy hagyományokat folytat? Köves Gábor

Kiállítás - Csörgőkígyók, gyilkosok - A Másik

Ügyes, kellemesen mesés rácsodálkozás indítja a kiállítást: mennyiféle ember milyen sokféle önábrázolása, idealisztikusan és játékosan, elvontan és naturálisan! A vitrinek tükrei megsokszorozzák a festett, faragott, égetett, népviseletbe öltöztetett vagy épp műanyagból öntött figurákat, előttük, mögöttük ott magasodunk és bámulunk mi is, egyfajta Bábel előtti állapot békés sokadalmában. Innen zuhanunk majd a nagy szétszórattatásba, amelyből a kiállítás hosszú alcíme szerint is Évezredes hiedelmek, végzetes téveszmék ködén át a kulturális sokszínűség lassú tudomásulvétele és ma sem bevégzett elfogadása felé vezet az út. A zsúfolódó tarka tömeg csak a mai szemünknek kedves, a más népekkel kapcsolatos balhiedelmek alapja éppen hogy a külön-lét, a távolság, a kultúrák közötti kapcsolatokat többnyire meghatározó érdekütközés, a hódítás, az alávettetés, a félelem. - kovácsy -
  • - kovácsy -
  • 2008. október 30.

Könyv - Szomorú himnusz a kultúrához - Krasznahorkai László: Seiobo járt odalent

Írásunk címét Krasznahorkai Lászlótól kölcsönöztük: azonos alcímű szövege a 2000 folyóirat 2001/7-8. számában jelent meg, s nagyjábóli foglalatát adja annak az élménynek - a japán kultúrával való találkozás élményének -, mely alapjaiban határozza meg a kiváló író ezredforduló utáni művészetét, s a nyugati és keleti kultúrákról való gondolkodását. Az első mondat így hangzik: "A vágy, hogy valami tökéletesre találjon, a modern európai emberben éppannyira elementáris, éppannyira lebírhatatlan és elfojthatatlan, mint gyanakvása mindazzal szemben, ami tökéletes" - és ez a mondat nagyjából össze is foglalja azokat a gondolati és befogadási dilemmákat, melyekkel az olvasó Krasznahorkai új kötetével ismerkedve szembesül. Dunajcsik Mátyás
  • Dunajcsik Mátyás
  • 2008. október 30.

film - Para

Lehet, hogy épp a közelben voltunk, amikor ez megesett, de az is lehet, hogy csak egy magyar vígjátékból vesszük. A frissen bemutatott ebédvendég (apuka, kérem, hadd mutassam be a lovagomat, nagyon rendes fiú ám a pubi) a jó benyomás kedvéért viccet mesél; bűn rosszat.
  • Dombi Lõrinc
  • 2008. október 23.

web - PHOTOSHOP DISASTERS

Hogy az állítólagos nőideál, a begyes szőke Playboy-nyuszi nem egyéb, mint egy B-kategóriás sci-fi jól sikerült digitális effektusa, azt sokan sokféleképp próbálták már a világ elé tárni. Egy szappanmárka hétköznapi nőket retusált kedvére valóan hétköznapivá, de alighanem sokan ismerik az olyan videókat is a YouTube-on, amelyek bemutatják, hogyan kell a legismertebb képszerkesztő programmal, a Photoshoppal egy kifejezetten túlsúlyos nő előnytelen fotójából szexi címlaplányt kreálni.
  • Kovács Bálint
  • 2008. október 23.

bábszínház - GISELE VIENNE: JERK [FASZFEJ]

Komoly hiányokat pótolt a francia DACM társulat (báb)előadása, hiszen ma Magyarországon nincs "divatja" a felnőtt bábjátszásnak. Mindemellett a Jerk témájában is merésznek nevezhető: a rendező a hírhedt, punk regényíróként is aposztrofált Dennis Cooper azonos című, valós történeten alapuló kisregényéből építkezett.
  • Deres Kornélia
  • 2008. október 23.

lemez - JOHN 5: REQUIEM

Egy John 5-ról szóló kritikát nem árt azzal kezdeni, hogy tisztázzuk: ő volt Marilyn Manson gitárosa. Õ persze nyilván szeretné, ha néhány szólólemez és pár illusztris rocker melletti vendégszereplés után már önmagát adná el a név, de, hogy rögvest az elején el is oszlassuk a kételyeket: erre valószínűleg a büdös életben nem fog sor kerülni.
  • Kovács Bálint
  • 2008. október 23.

dokumentumfilm - "Vagyok, aki vagyok"

Eddig is sokat hallottam Krassó Miklós filozófusról (1930-1986), Jávor István dokumentumfilmjének hőséről, de bármilyen legenda élt is bennem, most jelent csak meg "élőben" ez a szókratészi figura. Már érteni vélem Konrád György csodálatát, aki barátként szegődik mellé a Lukács György-szemináriumon.
  • Kinda Gabriella
  • 2008. október 23.

lemez - OLEG KAGAN,

az idegtépően fiatalon, 1990-ben mindössze negyvennégy évesen meghalt zseniális orosz hegedűművész játssza J. S.
  • - csont -
  • 2008. október 23.