Koncert

Hey Honey

Zene

Németh Juci 2014-ben, a Nemjuci feloszlása után alapította meg duóját Matisz Flórával, ami rövid életűnek bizonyult, alig néhány koncertjük volt. A páros felállás nemrég feltámadt, Flóra helyét azonban G. Szabó Hunor (The Qualitons) vette át, aki már hét éve Juci párja, de eddig nem zenéltek együtt. A megújult Hey Honey most lépett fel másodjára, egy elég merev atmoszférájú színházteremben. A nagyrészt idősebbekből álló, ráadásul maszkot viselő közönség láttán a zenészek kicsit meg is voltak illetődve, aztán fokozatosan oldódott a hangulat. Ebben sokat segítettek Juci szórakoztató konferálásai: elmesélte például, hogy azért ér véget a koncert este 8-kor, mert haza kell menniük altatni a kétéves kislányukat.

A repertoárban egyelőre a feldolgozások vannak túlsúlyban, játszottak Beatlest, Kovács Katit és Nancy Sinatrát is, a ráadás pedig a The House of the Rising Sun volt. Saját egyéb zenekaraikat is megidézték: Hunor részéről elhangzott egy szám a megzenésített Shakespeare-szonettekben utazó W. H.-tól, illetve a Kex Piros madara a Qualitons átiratában. Előkerült egy-egy Nemjuci- és Budapest Bár-sláger is. A korábbi Hey Honey-dalok közül viszont egyelőre csak egyet mentettek át, de ez idővel változni fog, és persze közös új szerzemények is lesznek. Különlegesség, hogy az éneklés mellett mindketten három-négy hangszeren játszanak, jóformán minden dalban máson.

Érződött, hogy a párnak kicsit még szokatlan, hogy a magánélet után a színpadon is együtt vannak, de ha belerázódnak, kifejezetten izgalmas projekt lehet ebből.

Wesselényi17, október 17.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.