mi a kotta?

Mondjátok meg Máriának

  • mi a kotta
  • 2020. november 22.

Zene

„A VII. szimfóniát 1957-ben írtam. A tragikus indulatot, a hol komor, hol érzelmes borongást, amely munkámból szól, már évek óta magamban hordozom, mint ahogy a magyarság költői is azt magukban hordozták. Ez természetes is, mert hiszen a magyar történelem tele van tragikus eseményekkel, melyek nemegyszer a lét és a nemlét kérdését vetették fel. Ezt a hosszú esztendőkön keresztül bennem érlelődő tervet, mint a szél a parazsat, az 1956-os események is érintették. Nem volnék a magyarsághoz tartozó művész, ha nem érintettek volna. Mert hiszen tragikus történelmi esemény az, amikor magyar és magyar között olyan ellentétek robbanhatnak ki, amelyek az elvégzendő munkát és a jövendőt veszélyeztetik. A hangszerek a magyar tragédiák miatt keseregnek, az igazságért imádkoznak és a békés jövendőért idézik a Himnusz hangjait.” Ezt az óvatosan árnyalatos, mégis egyértelmű szerzői nyilatkozatot 1958-ban tette Lajtha László (képünkön) VII. szimfóniájának ősbemutatója előtt. A mű akkor Brüsszelben került először közönség elé, s itthon jobbára csak a rendszerváltás óta szokás a „Forradalmi” szimfóniát emlegetni. Játszani ugyanis azóta is csupán ritkán szokták, így különösen értékes minden alkalom, amikor koncerttermi találkozásunk lehet e Lajtha-kompozícióval. Hétfőn most nyílik ilyen lehetőség, hiszen az Óbudai Danubia Zenekar hangversenyén Csajkovszkij V. szimfóniája mellett e művet fogja elvezényelni Hámori Máté (Zeneakadémia, október 26., fél nyolc).

„Mikor kivándorolt, Amerikába ment, én voltam az utolsó, akihez eljött s egy egész délutánt nálam töltött” – emlékezett vissza Lajtha 11 esztendővel idősebb pályatársára, az iránta rokonszenvet tanúsító Bartók Bélára, akinek aligha lenne oka arra panaszkodni, hogy művei ritkán szólalnak meg itthon és a világ koncerthelyszínein. De azért az még így sem potomság, hogy hegedűs kamaraműveit jövő csütörtökön Baráti Kristóf játssza majd, a fiatal Langer Ágnes és a zongorás világnagyság, Jean-Efflam Bavouzet társaságában (Solti Terem, október 29., hét óra).

Bartók kivándorolt (mint mostanában meglepve olvassuk, a legkevésbé sem politikai okokból…), a bibliai Tóbiás ellenben hazatért. Ez utóbbi történetet Haydn oratóriuma idézte volna elénk, ám ez a ritkán felhangzó mű most az ismert okokból elmarad. Vashegyi György és két együttese e helyett jövő szerdán az úgynevezett Cecília-misét fogja előadni (Nemzeti Hangversenyterem, október 28., fél nyolc). Az „úgynevezett” beszúrása ezúttal több a szokott terjedelemgyarapításnál, merthogy Haydn e miséjének eredetileg nincs köze Szent Cecíliához, ám annál több Szűz Máriához és az ő kultikus venerálásának mariazelli zarándokhelyéhez, amit rögvest az eredeti kéziraton olvasható felírás félreérthetetlenné tesz: Missa Cellensis in honorem Beatissimae Virginis Mariae.

Végül minden szószaporítás nélkül említsük még meg e szerda este másik fontos koncertjét, amely Brahms-kamarakompozíciókat ígér (Zeneakadémia, október 28., fél nyolc). A két szonátát és egy zongoratriót ígérő program megszólaltatója Kelemen Barnabás, Nagy Péter és a vendégcsellista Claudio Bohórquez lesz, s az általuk kínált élményhez még csak el sem kell hagynunk otthonunkat, hiszen a hangverseny netes közvetítésen is elérhető lesz.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.