Lemez

Hó Márton: Tegnap majdnem eltalált egy meteor

  • - minek -
  • 2020. október 3.

Zene

Lassan már külön kategóriát képviselnek az immár második fázisánál tartó járvány idején született albumok, s kétségtelenül ebbe a sorba illeszkedik a remek énekes, dalszerző idén márciustól augusztusig, az amúgy rég meghaladott lo-fi/hálószobapop hagyománynak megfelelően egy zuglói lakásban felvett lemeze. Mondhatnánk azt is, hogy a dalok is a kényszerű izoláció tapasztalatai nyomán születtek, de e számok fele a járvány kitörése előtt íródott. Ennek dacára az egész album kissé melankolikus hangulatban készült, egyfajta hommage, egyben búcsú a 2020 márciusával talán véglegesen mögöttünk hagyott világtól. A lemez hangzását sok tekintetben meghatározták a producer, hangmérnök, szerzőtárs Tövisházi Ambrus (Amorf Ördögök, Erik Sumo Band stb.) hangszerelési leleményei és kivételes muzikalitása, de a dalok zömmel gitárpengetős hangulata és a szövegek finom szürreáliája Hó Márton tehetségét dicséri.

Persze a Hó–Tövisházi-duó nemcsak a zenéket rakta össze teljes együttműködésben, de mint először a Robot vagyok trágár refrénje (majd utána további dalok sora) tanúsítja, a két zenész vokálja is harmonikusan fonódik össze. „Aggódom a világ iránt, de a világ nem aggódik értem” – énekli Hó Márton a kiábrándult Ezeken a napokonban, de azután az Addig maradok dühös „punkulása” vagy a Mennyi kétely funkos lüktetése inkább a keserű irónia felé löki a lemez hangulatát. Amit már csak a két zenekészítő közötti kémia miatt is jó meghallgatni, és közben készülni az idén túl korán érkező kényszerű bezártságra.

Szerzői kiadás, 2020

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)