Lassan már külön kategóriát képviselnek az immár második fázisánál tartó járvány idején született albumok, s kétségtelenül ebbe a sorba illeszkedik a remek énekes, dalszerző idén márciustól augusztusig, az amúgy rég meghaladott lo-fi/hálószobapop hagyománynak megfelelően egy zuglói lakásban felvett lemeze. Mondhatnánk azt is, hogy a dalok is a kényszerű izoláció tapasztalatai nyomán születtek, de e számok fele a járvány kitörése előtt íródott. Ennek dacára az egész album kissé melankolikus hangulatban készült, egyfajta hommage, egyben búcsú a 2020 márciusával talán véglegesen mögöttünk hagyott világtól. A lemez hangzását sok tekintetben meghatározták a producer, hangmérnök, szerzőtárs Tövisházi Ambrus (Amorf Ördögök, Erik Sumo Band stb.) hangszerelési leleményei és kivételes muzikalitása, de a dalok zömmel gitárpengetős hangulata és a szövegek finom szürreáliája Hó Márton tehetségét dicséri.
Persze a Hó–Tövisházi-duó nemcsak a zenéket rakta össze teljes együttműködésben, de mint először a Robot vagyok trágár refrénje (majd utána további dalok sora) tanúsítja, a két zenész vokálja is harmonikusan fonódik össze. „Aggódom a világ iránt, de a világ nem aggódik értem” – énekli Hó Márton a kiábrándult Ezeken a napokonban, de azután az Addig maradok dühös „punkulása” vagy a Mennyi kétely funkos lüktetése inkább a keserű irónia felé löki a lemez hangulatát. Amit már csak a két zenekészítő közötti kémia miatt is jó meghallgatni, és közben készülni az idén túl korán érkező kényszerű bezártságra.
Szerzői kiadás, 2020
