Huszonöt év nagyon sok idő. Ennyi ideje ül az Attica börtönben az esztelen Mark David Chapman, aki speciális, roncsoló lövedékeiből négyet lőtt John Lennonba. Elkülönítve tengődik, nehogy szétszedjék a Beatles-rajongó elítéltek. Gyűlöletes lényként kell magában motyognia a négy fal között, haláláig.
Sebők János könyvet írt a Lennon-gyilkosságról, és a merénylet motivációit Chapman ifjúkori érzelmi sivárságából eredezteti.
Chapman beismerte magányos tettét, és zavarodottnak tűnt, a bíróság mégis leültette. Sebők János sem vitatja a gyilkos mentális defektjét, de politikai eredetű összeesküvést feltételez. Bár a könyvből rengeteg nyomozati tényt, időpontot, helyszínt ismerünk meg, a sodró lendületű elbeszélő stílus elaltatja a pontos források iránti kíváncsiságunkat. A "honnan tudja?" kérdésre a könyv megírásához felhasznált bőséges irodalomjegyzék csak "bizalomgerjesztő" megnyugtatást nyújt, de a szerző bennfentessége a konkrétumok feltüntetése nélkül megtévesztő.
Sebők nagy szakmai dilemma előtt állt, amikor arról kellett döntenie, hogy az olvasmányosságot feláldozza-e egy jegyzőkönyvi pontosságot igénylő, leleplező írásmű kedvéért. A sok John- és Yoko-idézet láttán az előző mellett döntött. A közismert és az újonnan feltárt tények könnyed prózába folynak át, de olykor megnyugtató adatokat is kaphatunk.
*
A Beatles szétesése után Lennon visszatalált "osztályharcos" múltjához. Amerikai baloldali mozgalmakkal, "forradalmárokkal", szakszervezetisekkel tárgyalt, akik megnyerték és felhasználták igazságkereső személyiségét az akcióikhoz. Mindenki emlékszik még rá, amikor '69-ben nyilvánosan ágyba vonult a békéért Yokóval, megírta az All You Need is Love-ot, a Give Peace a Chance-t, tüntetett, koncertezett, hőbörgött. Átvette a politizálástól már húzódozó Bob Dylan egykori szerepét, és kamu katonai ingjében is hiteles "harcosnak" tűnt. Hasznosnak érezte magát, és új inspirációt is talált a zenéléshez. Az 1972-es választásokra készülő Nixon-stábot idegesítette a nagyhangú Lennon. Az FBI és a CIA követte, lehallgatta, és nem bánták volna később sem, ha a 70-es évek végén a "háztartásból" a közéletbe visszatérve sem nyüzsög tovább.
Sebők feltevése szerint a labilis Chapmant egy pszichiátriai kezelés alkalmával programozták be a gyilkosság elkövetésére. Ismerjük a kémelhárítás, a hadsereg, a tudomány hipnózissal, droggal, elektromossággal folytatott tudatbefolyásoló kísérleteit, de azért eléggé hihetetlen, hogy pont egy ilyen alakra bíztak volna egy ennyire fontos munkát - a védtelen Johnt egy profi bérgyilkos is megölhette volna.
Sebők János könyvének a "távvezérelt" Chapmannel foglalkozó, bulváros fejezetei borzongató fikciók, a Lennon házaspárnak a Dakota házban töltött éveit bemutató részletek viszont valóban sokkolóak. A tények ismeretében nem a Dakota ház fantomjára (John), hanem a boszorkányára (Yoko) utalhatna a könyv címe azok után, amit a "sárkány asszonyról", a "mamáról" megtudhatunk (a titkárok, alkalmazottak visszaemlékezései alapján). El kell hinnünk Sebők minden szavát, miközben rettentően súlyos dolgokról értesülünk, kevés dokumentumértékű adattal, szintén a fikciós történetet elbeszélő prózai nyelvezeten.
Yoko sohasem értette igazán, hogy Lennon (és a Beatles) zsenialitása hogyan bontakozhatott ki egyszerű, liverpooli környezetéből indulván. Mint szűk körben elfogadott New York-i fluxusművész, féltékeny volt (!) John sikereire. Zenei kísérletei, lemezei is visszhangtalanok maradtak. Érzelmi és szexuális hatalma lett a Beatlesbe belefáradt, anyakomplexusába majdnem becsavarodott, kábítószerektől szétesett Lennon fölött. A cinikus, kételkedő és realista Johnt kártyavetők, asztrológusok "segítségével" befolyásolta. Yoko, az okkult hiedelemben bízva, hogy tehetséget örököl az apja születésnapján világra jövő gyermek, veszélyes, időzített császármetszéssel hozta világra Seant. A beérkező telefonokat Yoko szűrte meg, John "önálló" akcióiról vele kellett konzultálnia a titkárnak. De hiába voltak a házi-jósok, ők sem tudhatták előre, mire készül a dedikált lemezzel a hóna alatt a kapuban várakozó gyilkosjelölt.
Bár eleget láttuk akkoriban Chapman fényképét, olvasás közben szívesen a szeme közé néztem volna, ám nincsenek képek a könyvben se róla, se a többi érintettről. A borító színtelen, széttöredezett grafikáján sem nagy örömmel fürkésztem John "felemás" tekintetét.
*
Huszonöt év nagy idő, és Yoko serényen hasznosította Lennon hagyatékát. Szinte minden hangfelvételét megjelentette már. Az évfordulóra Working Class Hero - The DeÞnitive Lennon címen 38 számos, dupla CD-t szerkesztett. A dalok keletkezési idejét sehol sem tüntették fel. A kísérőfüzet fotóiból szerintem hiányzik az utolsók közül való gombafrizurás. A címlapterv eredetije az 1986-os Menlove Ave nagylemezen látható, Warhol által átrajzolt fotóportré, s még a betűtípus is hasonló. A komor fekete-fehér-ezüst design mint egy gyászjelentés, a tragikusan elhunyt emlékét idézi, az özvegy fájdalmát demonstrálja, pedig John élete maga a tarka, színes változatosság. Még az a sok keservet hozó tíz év is, amely egy védettnek tűnt világsztárnak jutott.
Az első CD-t hallgatva inkább az érzelmes, lassúbb számok formálta hangulatba kerülünk. Lennon zongorázik, a zene szövete sem tűnik mindenhol elegendőnek, de ilyen bensőségesen senki sem tud írni és eljátszani egy dalt. A karcos, dinamikus számok éppen a megfelelő pillanatokban indulnak. A Beatles-hangszerelések és -stúdiókísérletek után a 70-es évek koncertfelvételeinek természetes hangzása, a rock & roll csupasz egyszerűsége érdekelte. Olykor ez a puritán "lazaság" nem volt elegendő a jól megírt szerzemények igényelte zenei hangzáshoz, de Lennon "jelenléte" mindent hitelesített. A gyűjtemény tíz év legfontosabb slágereit, változatos stílusú dalait és az "önálló" rockművészt mutatja be, többek között az újrakezdés legsikerültebben hangszerelt dalát, a Beautiful Boyt (Darling Boyt), ami utánozhatatlan személyességével 1980-ban ígéretes jövőt sejtetett.
De jött Chapman...
Sebők János: A Dakota ház fantomja - John Lennon eltitkolt élete és halála; Népszabadság könyvek, 2005; 305 oldal, 2290 Ft
Working Class Hero - The DeÞnitive Lennon; EMI, 2005
