Lemez

Ideális formák

Beyoncé: Beyoncé

  • Lang Ádám
  • 2014.02.09 13:01

Zene

Miután Rihanna idén nem dobott semmi újat, csak bulizott, Lady Gaga nagy hacacáréval felvezetett lemeze unalmas lett, Britney elment vendéglátózni Vegasba, MIA lemeze pedig súlyát vesztette, és már úgy tűnt, hogy Miley Cyrus felnövése lesz az év legemlékezetesebb eseménye a globális popénekesnők világában, nos, mindezek után Beyoncé teljesen váratlanul kiposztolta december közepén az Instagramra, hogy itt az új lemeze, ami formabontó módon úgynevezett vizuális album.

Ez a húzás pedig nem igazán arról szólt, hogy a művésznő akár ezt is megteheti - inkább csak felismerte, hogy a lemezeket megelőző hype az albumok megérkezésére ma már rendre alábbhagy.

A Beyoncé pedig arról tanúskodik, hogy Queen Bey ezt aztán semmiképp sem szerette volna. Érdekes módon az album formátum visszaszorulásával párhuzamosan, amolyan kontrareakcióként megfigyelhető, hogy a legnagyobb mai sztárok (Gaga, Justin, Kanye West, Jay-Z vagy az Arcade Fire) komplex műalkotásokkal próbálják megerősíteni a státuszukat. Pont így tett most Beyoncé is, aki az előző, kevésbé sikeres lemeze (a 4) után elkészített egy olyan poplemezt, aminek minden pillanata szinkronban van az aktuális zenei fejleményekkel, és amelyen az összes szám fontos, így mindegyikhez készült egy-egy videó is.

A laza koncepcióval megszervezett, karakán, de nem olcsó feminizmussal átitatott lemez egy popkultúra- és konzumipar-kritika, valamint egy művészi kiállás után jut el a három optimista záródalig. A lényeg azonban mégis inkább az, ami ezek között történik. Beyoncé ugyanis - elhagyva a megbízható r&b sztenderdeket - csomó mindent átvesz a kortárs elektronikából és hiphopból. A Drunk In Love trapes témákkal van feldobva, a Partitionben olyan basses alapok vannak, hogy arra még MIA vagy Rihanna (producergárdája) is bólintana, a kétrészes Haunted pedig már a Hyperdub Records posztdubstepjét idézi, de még az egyenesebb dalok, balladák is meg vannak bolondítva valamivel: izeg-mozog, nagyon él az egész. Aztán amikor az utolsó, Blue című, felemelő, finoman megzavart trekkbe belegügyög Bey kislánya, akkor megtörténik az, ami Lady Gagának sehogy sem akart összejönni az Artpoppal. Beyoncénak ezzel a turné alatt összedobott, mégis teljesen releváns lemezzel sikerült kiszabadítania a (pop)művészetet a toposzaiból, és összeengednie a mindennapokkal. Lemeze a 2013-as termésből csak Kanye West hasonlóan őszinte munkájával, a Yeezusszel említhető egy napon, csak míg Kanye azt mutatta meg, hogy mi mindent lehet megtenni a popzenével, addig Beyoncé azt, hogy milyen is volna az ideális formája.

Sony, 2013

Neked ajánljuk