Rengeteg szintetizátor - Jamie Lidell új lemeze

  • Velkei Zoltán
  • 2013. április 18.

Zene

Karrierje során Jamie Lidell jóformán minden volt már: kísérletezett a Warp kiadó absztrakt elektronikai örökségével (Muddlin Gear), belebújt egy kedves garázs-soul hobbiénekes bőrébe (Multiply), később pedig egyaránt volt popsztár (Jim) és igazi hősszerelmes (Compass). Ha ötödik lemezének hallgatása során is a karaktert akarjuk keresni, akkor vélhetően helyes azt feltételeznünk, hogy Lidell ezúttal "csupán" önmaga akar lenni, még ha ez pont annyira kiábrándító is - nézzünk a borítóra! -, mint amennyire izgalmas.


A számok reflektálnak az elmúlt szűk másfél évtizedre, és igyekeznek elmozdulni új irányokba is. Kevésbé dominánsak a hangszeres elképzelések, inkább az elektronika hangsúlyos. Rengeteg a szintetizátor; bátran használja például a modern basszusvezérelt megoldásokra épülő What A Shame-ben vagy a 80-as évek diszkófunkját és Prince-t követő You Nakedben. Vannak azonban a korszakra sokkal direktebb módon utaló számok is: a Big Love és a Do Yourself A Favor kis túlzással electrofunk (utóbbiban némi Chromeo-hatással), a visszafogott Don't You Love Me pedig olyan, mint egy chicagói protohouse Theo Parrish vagy Rick Wilhite korai jegyzetfüzetéből. Ezért aztán tán épp maga Lidell vész el a lemezről, amely így egyáltalán nem róla szól (vagy talán pontosan azért szól róla, mert ki akart próbálni olyan dolgokat, amiket korábban még nem csinált?). Üresjáratoktól sajnos nem mentes ez a munka, de a zseniális dalszövegek nemcsak megmentik, hanem pár szám átugrásával egyenesen hallgathatóvá alakítják a gyűjteményt.

Jamie Lidell: Jamie Lidell; Warp/Neon Music, 2013

Figyelmébe ajánljuk

Cserna-Szabó András: „Csinálnék egy kocsmát”

Megjelent új novelláskötete, az ösztöndíjakat és a kitüntetéseket elfogadja, ha adnak neki, és nem kérnek cserébe, de abbahagyná az írást, ha rengeteg pénze lenne. Épp ezért senki ne adjon neki! Az utolsó magyarokért is kár lett volna. Cserna-Szabó Andrással beszélgettünk.

Lefotózta a Kígyó-sziget egyik védőjét, aki visszaszólt az oroszoknak

Emeric Lhuisset fotográfus fényképein valódi harctereket és igazi katonákat látunk, még akkor is, ha a kompozíció klasszikus festményeket idéz. Mi a viszonya valóságnak és beállításnak, hogyan nyerhetik vissza hangjukat a történelem tényleges főszereplői, és hogyan sikerült lefotózni a Kígyó-sziget védőjét, aki rádión szólt be az orosz hadihajónak? Budapesti kiállítása apropóján beszélgettünk.