Karrierje során Jamie Lidell jóformán minden volt már: kísérletezett a Warp kiadó absztrakt elektronikai örökségével (Muddlin Gear), belebújt egy kedves garázs-soul hobbiénekes bőrébe (Multiply), később pedig egyaránt volt popsztár (Jim) és igazi hősszerelmes (Compass). Ha ötödik lemezének hallgatása során is a karaktert akarjuk keresni, akkor vélhetően helyes azt feltételeznünk, hogy Lidell ezúttal "csupán" önmaga akar lenni, még ha ez pont annyira kiábrándító is - nézzünk a borítóra! -, mint amennyire izgalmas.
A számok reflektálnak az elmúlt szűk másfél évtizedre, és igyekeznek elmozdulni új irányokba is. Kevésbé dominánsak a hangszeres elképzelések, inkább az elektronika hangsúlyos. Rengeteg a szintetizátor; bátran használja például a modern basszusvezérelt megoldásokra épülő What A Shame-ben vagy a 80-as évek diszkófunkját és Prince-t követő You Nakedben. Vannak azonban a korszakra sokkal direktebb módon utaló számok is: a Big Love és a Do Yourself A Favor kis túlzással electrofunk (utóbbiban némi Chromeo-hatással), a visszafogott Don't You Love Me pedig olyan, mint egy chicagói protohouse Theo Parrish vagy Rick Wilhite korai jegyzetfüzetéből. Ezért aztán tán épp maga Lidell vész el a lemezről, amely így egyáltalán nem róla szól (vagy talán pontosan azért szól róla, mert ki akart próbálni olyan dolgokat, amiket korábban még nem csinált?). Üresjáratoktól sajnos nem mentes ez a munka, de a zseniális dalszövegek nemcsak megmentik, hanem pár szám átugrásával egyenesen hallgathatóvá alakítják a gyűjteményt.
Jamie Lidell: Jamie Lidell; Warp/Neon Music, 2013
