Interjú

„Jó arc vagyok”

Baksa-Soós Attila zenész, író

Zene

Íróként több műfajban is kipróbálta már magát, és két nagyon különböző zenekarban is énekel. A megfigyelői pozícióról, a tervszerűség hiányáról és az összművészeti alkotások szépségéről is beszélgettünk a Rühös Foxi és a Wake Up 1230 frontemberével, akit az arizonai sivatag közepén értünk utol telefonon.

Magyar Narancs: Mit csinálsz az Egyesült Államokban?

Baksa-Soós Attila: Leginkább nyaralok. Baromira szükségem volt már a távlatokra. Hogy nézhessek a messzeségbe, ahol nincsenek óriásplakátok, ahol nem ijesztgetnek mindenféle szörnyű hírekkel, és csak cserjéket, bokrokat látok. Az előbb, mondjuk, láttam egy szarvast, meg egy gyalogkakukkot is.

MN: Még a Miki357-tel közös kötetetek, a Tempó (2018) kapcsán olvastam rólad egy könyvajánlóban, hogy te vagy az az ember, aki mindenkit ismer, és akit mindenki ismer a hazai underground körökben, de a legtöbben nem tudják felidézni, hogy mikor találkoztak veled először. Te emlékszel, hogy hogyan csöppentél a közegbe?

BSA: Azt hittem, azt fogod kérdezni, mikor találkoztam magammal először. Egyébként erre teljesen tisztán emlékszem: háromévesen, és rögtön rájöttem: jó arc vagyok. Valójában gyerekkorom óta vagyok a közeg része. Sokáig Németországban éltem, de ez nem jelentette azt, hogy megszakadt volna a kapcsolatom Magyarországgal. Sokat lógtam itthon, a legtöbb barátom magyar volt. Sőt kizárólag Magyarországon voltak barátaim.

MN: A zenei pályád viszont akkor indult be igazán, amikor 2000-ben hazaköltöztél.

BSA: Igen, bár hozzáteszem, hogy klasszikus zenei vonalon nevelkedtem. Ének-zenei általános iskolába jártam, aztán felvettek a konziba, ahová nem mentem el végül. Ezután költöztem ki Németországba, és amikor hazajöttem, akkor kezdődött el ez az egész zenei őrület. Ha megpróbálom felidézni, azt hiszem a Fészek Klub volt az első olyan kulcsfontosságú létesítmény az életemben, ahol összefonódtak a barátságok és a zenei kapcsolatok. Nettó nyolc-tíz hónapot eltöltöttem ott az életemből, és ezt nem is adnám oda semmiért.

MN: A Tempóban zenészportrékhoz írtál verseket, míg a korábban megjelent kétrészes Rocklitera (2011, 2012) esetében magyar zenekarokról írtál novellákat. Ha benne is vagy a történések közepében, alapvetően megfigyelő típus vagy?

BSA: Valóban nagy megfigyelő vagyok, és jól is esik ez a pozíció. Imádok emberek között lógni és dumálni, de azt a helyzetet is nagyon szeretem, amikor leülök a szoba közepére – de szigorúan a közepére – egy házibuliban, és onnan figyelem, hogy mi történik.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.