Magyar Narancs: A Queens Of The Stone Age-nél nem lehet egyértelműen beazonosítani, hogy milyen forrásokból merítetek, azt viszont tudom, hogy a Stooges fontos zenekar számodra. Melyik felállás hatott rád jobban: amikor James Williamsonnal vagy amikor Ron Ashetonnel játszottak?
Josh Homme: Ha igazi Stooges-purista vagy, akkor Ron Ashetont kell mondanod, nem igaz? Nekem viszont a Raw Power (ezen játszott Williamson - GA) a legkedvesebb lemezem. A gitárjáték azon az albumon teljesen eszelős, a mai napig óriásinak tartom. Ha csak a szólókat nézed, már akkor is oda kell sorolni minden idők öt legjobb lemeze közé.
MN: Ha már itt tartunk: szerinted melyik az a három lemez, amelyet tanítani kellene a középiskolákban?
JH: A Dirty Deeds Done Dirt Cheap az AC/DC-től, aztán a Band Of Gypsys koncertlemeze, a harmadik pedig legyen egy Chuck Berry-válogatás vagy bármelyik korai Ramones, mert ezeket könnyű megtanulniuk a kezdőknek is.
MN: Azért is kérdeztem ezt, mert úgy tűnik, jelenleg a kamaszok világszerte inkább az elektronikus tánczenéért rajonganak. Nem nyomaszt, hogy megint kimennek a divatból a gitárok?
JH: Nem igazán. Egyfelől, mert tudom jól, hogy a popzene is ciklikusan működik, másrészt mindig elég egyetlen óriási dal ahhoz, hogy valami újra berobbanjon a hosszú-hosz-szú rejtőzködés után.
MN: A rockzene számos ikonjával játszottál már az évek során. Billy Gibbons és Elton John a Queens lemezein játszott, John Paul Johnsszal pedig négy éve kiadtál egy lemezt Them Crooked Vultures néven. Ki bűvölt el közülük a legjobban?
JH: Elég nehéz volna kiemelnem valakit. John Paul Jonesszal töltöttem együtt a legtöbb időt: ő igazi multifunkciós zseni, aki mindenen tud játszani, a dobokat leszámítva. Ha a Led Zeppelin szóba kerül, általában Jimmy Page-ről és Robert Plantről beszélnek, de ma már szerencsére nagyon sokan tudják, hogy Johns volt ott a zenei svájci bicska. Billy Gibbonsnak tökéletesen egyedi stílusa van, senki nem játszik úgy, mint ő. Ami pedig Elton Johnt illeti: azt hiszem, ő volt a legmeglepőbb, mert nem igazán tudtam, hogyan fogunk együtt játszani - de mivel zseniális zongorajátékos, nem voltak korlátok. Tudom, hogy sokan cikizik őt a kései munkássága miatt, de nekem csak az számít, hogy milyen sok nagyszerű lemezt adott ki korábban.
MN: A mostani zenésztársaid is kiadtak már egy csomó lemezt a különböző zenekaraikkal. Ezek közül melyiket tartod nagyra?
JH: Egyértelműen a Mini Mansions lemeze a kedvencem.
MN: Nagyon sok zenész megfordult a zenekarodban az évek során. A kiválasztásuknál a személyes ismeretség dönt, vagy egyszerűen csak megtetszik a játékuk egy lemezen, és ezért hívod őket?
JH: Ez változó. Jont (Jon Theodore, a QOTSA új dobosa - GA) például évek óta jól ismerem, már akkor is összejártunk vacsorázni, amikor még nem volt a zenekar tagja, úgyhogy tudtam róla, hogy rendes arc. De például a találkozásom Mike-kal és Deannel igazi vakrandi volt - Deannel (Dean Fertita billentyűs - GA) azonnal sikeresnek látszott a kaland, Mike-kal viszont (Michael Shuman basszusgitáros, aki az interjú alatt végig ott ült, gyakorlatilag szótlanul Josh mellett - GA), hát, ne tudd meg (nevet). Hol is hallottam róla korábban? Ja, megvan: Mike akkori zenekara, a Wires On Fire Alain Johannesszel vett fel egy lemezt, és Alain azt mondta nekem: ebben a zenekarban a basszgitárosnak jobb hangja van, mint az énekesnek; mindent azonnal felénekel, az énekessel meg órákon át szenvedünk. Így jegyeztem meg a nevét.
MN: Emlékszem, 2000 körül azt írta az NME, hogy a QOTSA az új Nirvana. Neked mi volt a legfurább dolog, amit magatokról olvastál?
JH: Ez elég erős. Nem tudok jobbat mondani, mert igazán tehetségesnek tartom magam abban, hogy elkerüljem mindazt, amit rólunk írnak. A Queensről szóló cikkek nagy része alighanem pozitív, kisebb része negatív, egy szintén jelentős halmaza pedig ostoba - és valószínűleg mindegyik téved.
MN: Téged tartanak a desert rock kulcsfigurájának. Mi tesz szerinted egy dalt desert rock számmá?
JH: Szerintem a sivatagból kell származnod ahhoz, hogy ezt a zenét játszd (Josh Homme Palm Desertben cseperedett fel - GA). Hiszen ha Franciaországba mész, ott sem francia hagymalevest kapsz, hanem egyszerűen csak hagymalevest. Neked ez sivatagi rock, nekem viszont egyszerűen csak rockzene, mert én a sivatagból érkeztem. A desert rock pont úgy szól, mintha pár srác kivonult volna a sivatag közepére rock and rollt játszani. Senkit sem akarok megsérteni, de hogyan tudnád ezt játszani, ha nem innen származol? Megpróbálhatod imitálni, de például egy magyar gitáros kezében biztos, hogy átalakulna valami egészen mássá - és ez határozottan pozitív dolog.
Kritikánk a QOTSA koncertjéről online felületünkön olvasható.
