Koncert

Kandace Springs

Zene

első hazai fellépése nagy ziccer volt, és a Müpa és a Jazztavasz nem is hagyta ki. Akkora esemény azért ez nem volt, mint Cecile McLorin Salvant debütálása bő egy évvel ezelőtt ugyanitt, de azért érdemes megjegyeznünk az üde nashville-i énekesnő nevét. Mindig ez az első benyomás róla, hogy friss, természetes és megnyerő jelenség, néha gyerekes és nagyon fürge. Ezt a tulajdonságát a zongoránál tudja a legjobban kamatoztatni, klasszul kíséri önmagát, nem is kell mellé más, csak a hagyományos bőgő és dob, és vidáman elmuzsikálgatnak majdnem két órát. A hatalmas afrofrizuráról és a darázsderekú termetről Esperanza Spalding is eszünkbe juthatott – de Springs nem elementáris, csak energikus. Szépen induló, de nem egeket ostromló karrierjének az adott nagy lökést, amikor előjátszhatott a Blue Note jelenlegi főpapjának, Don Wasnak, és került is tőle lemezszerződés. Ekkor olyan rutinos producerek, mint például Larry Klein (Joni Mitchell) segítettek neki a legtermészetesebb megszólalását kialakítani és rögzíteni. Nincs is hiba a spontaneitásban, sőt Pesten még szertelenkedett is kicsit. Bár jól keverte a blues, az R&B és a jazz elemeit, még egy kis country- és Norah Jones-színezet is jutott bele, de az arányok felborultak, amikor Lisztből meg Chopinből lett előszobaszőnyeg. Néhány szerelmi álmot ugyanis kicsit slendriánul, nagy tempóban be-bejátszott számai bevezetőjébe, ám ezek valójában sehova nem vezettek. Pedig elég jól zongorázik ahhoz, hogy egy instrumentális Petersen-feldolgozással (Chicago Blues) bárhol kiálljon, és minden szempontból elsőrangú volt a Solitude vagy a Lush Life is. Repertoárján azért lesz még mit csiszolni, mert saját számai a koncert alatt is kicsit összefolytak, és az eredetiséget is nélkülözték. Pontos, határozott, felfelé is bátran elinduló, éles, mégis kellemes és színes altja kárpótolt ennek hiányáért.

Müpa, Fesztivál Színház, május 4.

Neked ajánljuk

Amatőr, archív

A borító tipográfiája és grafikai megoldásai édes-vegyes emlékeket ébreszthetnek az ötven fölötti hallgatókban. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat az 1970-es évek végétől jelentetett meg hasonló kiszerelésű válogatásalbumokat olyan zenekaroktól, amelyeknek addigra 4–5 nagylemezük volt.

Mögötte fájdalom

A fiatalon eltávozó művész (1879–1920) minikiállítását a Magyar Nemzeti Galéria a halálának 100. évfordulóján készült bemutatni, a tárlatot nagyrészt egy magángyűjtő adományára, illetve új vásárlásokra alapozták. 

Prüntyögés és pátosz

Egyre több a kortárs magyar dráma, legalábbis a függetleneknél és a budapesti main­stream színházak stúdiói­ban, és egyre látványosabb az a tendencia, hogy a szerzők, dramaturgok, rendezők a színház, és nem az irodalom felől érkeznek (ami nem jelenti azt, hogy adott esetben a darabjaik ne lehetnének esztétikailag is értékesek). Ez a pezsgés jót tesz a szcénának: kitermel egyfajta eszköztárat, módszertant, és hosszú távon a középszer színvonalát is emelheti.

Túl a szeméthegyen

A háttérben szemetes zsákokban rengeteg PET-palack. Megjelenik kék estélyiben a műsorközlő, és szájbarágós-hajlongós-negédes modorban felkonferálja Bellinitől a La sonnambulát, amelyet, ahogy ő mondja, egy nagyszerű énekesnő fog előadni. Harmad­éles a cím, aki tud olaszul, annak sérti a fülét a rossz hangsúly. 

Ismeretlen vizeken

A 19. század végén két nő egymásba szeret, aztán több mint öt évtizeden át élet- és üzlettársakként egy hajótársaság élén állnak: ez a történet fikcióként is izgalmas lenne. De Bertha Torgersen és Hanna Brummenæs valóban léteztek. A szerzőnek ez a harmadik magyarul megjelent regénye, a fordítás az előző kettőhöz (Lélegezz, Anyám ajándékai) hasonlóan Petrikovics Edit munkája. A szöveg nőtörténeti és LMBTQ-történeti szempontból egy­aránt kiemelt jelentőségű.

Politikai konstrukció

Az 1950-es évek Magyarországa és a Rákosi-rendszer kapcsán rögtön a mindent elborító Rákosi-képek ugranak be, közöttük az, amelyiken a hős egy búzamezőn kalászokat fogdos, meg persze az, hogy „Sztálin legjobb magyar tanítványához” köthető az ötvenes évek Magyarországán a „személyi kultusz időszaka”. Szinte halljuk az „éljen Rákosi” skandálást az ütemes tapssal.

Három majom egyszerre

„Nem tudom, nem emlékszem, hogy mi volt, nagyon távoli ez nekem már, ködös” – mondotta a tisztelt bíróságnak Berec Zsolt Fidesz-tag, valamikori Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlési alelnök Boldog István Fidesz-tag, volt fideszes országgyűlési képviselő tárgyalásán. Boldogot és társait korrupcióval vádolják, a volt képviselőre hatéves börtönbüntetés kiszabását kéri az ügyészség.

Köhög, fullad

Az Orbán-rezsim szellemi, adminisztratív és morális leépülésének és kormányzóképtelenségének immár minden áldott nap megnyilvánuló tünete az a felülről gerjesztett káosz, amely az oktatásban és az egészségügyben eluralkodott. Mindkét, az ország jólétét és hosszú távú sikerességét meghatározó ágazat túljutott a válság 24. óráján, és mindkettőben a még fellelhető szakszerű működés kizárólag a benne résztvevők elhivatottságán, s még inkább a tűrőképességén múlik.

Hűséges hátország

A magyar kormány kilenc, vízumtilalommal és vagyonbefagyasztással büntetett orosz oligarchát szeretne leszedetni az Európai Unió szankciós jegyzékéről. Az orosz elnök legbelsőbb körének tagjairól van szó, akiknek fontos szerepük van Putyin háborújának finanszírozásában.

Az erő nem velünk van

Orbán Viktor országstratégiáját nemrég Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója vázolta fel „Nem a szétbontásra, igen az összekapcsolásra – ez Orbán stratégiája a következő évtizedre!” címmel. Az írás egy tavaly év végén, zárt körben elhangzott Orbán Viktor-beszéd összefoglalójaként jelent meg, először a Mandiner.hu-n, majd minimális változtatással és a kormányfőre utalás nélkül a nyomtatott Mandiner hetilapban is.

Mesél az erdő

Guberálók kutatják át a déli határkerítésnél Magyar­országra bejutott ázsiai, afrikai emberek hátrahagyott holmiját, pénzt, telefont, powerbankot keresve. Az elfogott embercsempészek autóit bandák bontják szét. Az önkormányzatok hiába szerveznek rendszeres begyűjtést, nem győzik elvinni a szemetet.