Koncert

Kandace Springs

  • Zipernovszky Kornél
  • 2017.06.11 13:05

Zene

első hazai fellépése nagy ziccer volt, és a Müpa és a Jazztavasz nem is hagyta ki. Akkora esemény azért ez nem volt, mint Cecile McLorin Salvant debütálása bő egy évvel ezelőtt ugyanitt, de azért érdemes megjegyeznünk az üde nashville-i énekesnő nevét. Mindig ez az első benyomás róla, hogy friss, természetes és megnyerő jelenség, néha gyerekes és nagyon fürge. Ezt a tulajdonságát a zongoránál tudja a legjobban kamatoztatni, klasszul kíséri önmagát, nem is kell mellé más, csak a hagyományos bőgő és dob, és vidáman elmuzsikálgatnak majdnem két órát. A hatalmas afrofrizuráról és a darázsderekú termetről Esperanza Spalding is eszünkbe juthatott – de Springs nem elementáris, csak energikus. Szépen induló, de nem egeket ostromló karrierjének az adott nagy lökést, amikor előjátszhatott a Blue Note jelenlegi főpapjának, Don Wasnak, és került is tőle lemezszerződés. Ekkor olyan rutinos producerek, mint például Larry Klein (Joni Mitchell) segítettek neki a legtermészetesebb megszólalását kialakítani és rögzíteni. Nincs is hiba a spontaneitásban, sőt Pesten még szertelenkedett is kicsit. Bár jól keverte a blues, az R&B és a jazz elemeit, még egy kis country- és Norah Jones-színezet is jutott bele, de az arányok felborultak, amikor Lisztből meg Chopinből lett előszobaszőnyeg. Néhány szerelmi álmot ugyanis kicsit slendriánul, nagy tempóban be-bejátszott számai bevezetőjébe, ám ezek valójában sehova nem vezettek. Pedig elég jól zongorázik ahhoz, hogy egy instrumentális Petersen-feldolgozással (Chicago Blues) bárhol kiálljon, és minden szempontból elsőrangú volt a Solitude vagy a Lush Life is. Repertoárján azért lesz még mit csiszolni, mert saját számai a koncert alatt is kicsit összefolytak, és az eredetiséget is nélkülözték. Pontos, határozott, felfelé is bátran elinduló, éles, mégis kellemes és színes altja kárpótolt ennek hiányáért.

Müpa, Fesztivál Színház, május 4.

Neked ajánljuk