„Talán furcsán hangzik, de megvallom, hogy a balett megírására A kékszakállú herceg vára című egyfelvonásos operám mellőzése adott impulzust. Ez a munkám tudvalevőleg egy operapályázaton megbukott. Színrehozatalának legnagyobb akadálya az volt, hogy a cselekmény csupán két személy lelki konfliktusát adja, és a zene is csak ennek elvontan egyszerű ábrázolására szorítkozott. A színpadon semmi más nem történik. Első operámat annyira szeretem, hogy amikor Balázs Bélától a táncjáték szövegét megkaptam, rögtön arra gondoltam, hogy a balett látványosságával, színes, gazdag, változatos történeteivel lehetővé fogja tenni, hogy két művem egy estén kerüljön színre. Azt hiszem, fölösleges hangsúlyoznom, hogy a balett ma már éppen olyan közel áll hozzám, mint az operám. A táncjáték megkomponálását még a háború előtt kezdtem meg, ezután hosszú időre abbahagytam. Sok izgalmon mentem keresztül. A tavalyi évadban Strasser István bemutatta Két portré című szimfonikus művemet, melyek közül a másodikat (A torz) először hallottam ezúttal zenekartól. Ekkor kaptam inspirációt A fából faragott királyfi partitúrájának folytatásához, és rövid időn belül be is fejeztem azt.”
Pont száz éve, A fából faragott királyfi 1917. május 12-i ősbemutatója előtt adta ki Bartók Béla ezt a szerzői nyilatkozatot, amelyből jól kihallható, hogy a táncjáték elsődlegesen a Kékszakállú operai útját megkönnyítendő született. A premieren mégsem azzal párban került a közönség elé A fából faragott királyfi, amelynek kottaanyagába a korabeli muzsikusok gúnyos és helyenként egyenesen trágár megjegyzéseket firkáltak bele. „Nokedli”, áll egy helyütt, míg másutt a „vége a zagyvaléknak” beírás olvasható a muzeális kottákban mindmáig. A táncjáték ezen a héten sem a Kékszakállú, hanem a másik Bartók-táncmű, A csodálatos mandarin társaságában válik megtekinthetővé, de persze immár sokkalta műértőbb muzsikusok előadásában: Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar koncertjein, Gergye Krisztián Társulatának produkciójával egyetemben (Nemzeti Hangversenyterem, május 12. és 13., háromnegyed nyolc, 14., fél négy).
Bartókkal ellentétben Bellininek nemigen volt oka az operai sikertelenségre panaszkodni, így A puritánok 1835-ös párizsi ősbemutatója is igazi zeneszerzői megdicsőülés volt – a legutolsó, a még ugyanabban az évben, 33 esztendősen elhunyt Maestro (képünkön) életében. A bel canto e mintadarabját, amely a tenoristától nemcsak magas C-t, de Ciszt, D-t, sőt még egy F-et is követel, most Némedi Csaba félszcenírozásában láthatjuk és hallhatjuk a Müpában: Riccardo Frizza vezényletével, a Pannon Filharmonikusok kíséretében, nemzetközi szereposztással (Nemzeti Hangversenyterem, május 18., hét óra). Aztán túl aktuális ajánlónk határain, jövő vasárnap újra meghallgathatjuk Jessica Prattet és kollégáit.
De jön még hozzánk ezen a héten Piotr Anderszewski, Gidon Kremer és Cameron Carpenter is, ám az ő koncertjeikért ezúttal lapozzanak inkább komolyzenei mellékletünk már-már tengerikígyót idézően hosszú ajánlójához!
