Valósággal genitális előadásban került színpadra Jacques Offenbach nálunk talán kevésbé kultivált dalműve, az 1866-ban íródott, dévajul mondén Párizsi élet.
A veterán jófiúban láthatóan van spiritusz, csípőből zúdít össztüzet Ivo Dzsima szigetére. Játszani ugyan nem maradt energiája, ám egy füst alatt két filmet is rendezett.
Az oroszok prűdek - mondjuk gyakran. Színpadaikon nem divat a meztelenkedés, irodalmukból hiányzik az erotikus költészet. Az orosz kultúra a szexről nem szokott, nem mer, nem tud közvetlenül beszélni.
Kollaborálni egy géniusszal - az efféle vállalásokban mindig van valami a kötéltáncosok bátorságából. Hiszen igencsak kényes kérdés, hogy mi lesz az egyensúllyal, s miképp kerülhető el, hogy az együttműködésre felkért mester, akár egy ébenfekete tárgy, elszívja a többiek elől a fényt.
Hiába, na, a mánia az mánia, még ha vinyl is a neve. Történt, hogy még decemberben, egy emelkedett, ünnepi pillanatban rákattantam a neten a régi idők bakelitlemezeire. Az lehetett, gondolom, hogy ahogy öregszik az ember, rendet akar: úgy mégsem dobhatja fel a bakancsát, hogy megfeledkezett valamikori vágyairól.
Mármint a megbízható, az úgymond "jó közepes" minőség forradalmának tapsolhatott a hálás közönség az André Chénier második szereposztásának premierjén.
Nem éppen az avaron: a fémmedencében. Ez a játék tere - Daróczi Sándor tervezte -, színes műanyagmorzsalék van benne, az első felvonás után hullik-zuhog alá, majdhogynem maga alá temeti Puckot.
Magam speciel miatta maradtam fönn hétfő hajnalig, de különösebb csalódás nem ért, hogy mégsem futott be - előtte este kétszer is leadta a tévé, hosszú ideje szóltak róla a hírek: csak az nem nézte meg, aki nem akarta (speciel ehhez kellett nagyon az Oscar-jelölés), tehát minden rendben.
Bullás József a nyolcvanas évek második felétől - egy darabig az újszenzibilitásba befogadott művészként - végigpróbálta a korszak szinte minden kurrens stílusát és stíluspatentjét. Bullás József a nyolcvanas évek második felétől - egy darabig az újszenzibilitásba befogadott művészként - végigpróbálta a korszak szinte minden kurrens stílusát és stíluspatentjét. Vásznaira rátelepítette az olasz transzavantgárd, a német Heftige Malerei, az amerikai new wave és - a hazai zeitgeistnek megfelelően - a hajdani budapesti Európai Iskola forma- és gesztuskészletét.
A szlovén kultúra zászlóshajója és egyik legfontosabb exportcikke, a Laibach hosszú szünet után 2003-ban tért vissza a WAT című albummal, amely jórészt a zenekar ideológiájához igazított, alapvetően elektro-techno típusú tánczenéket tartalmazott.