Az illúzió logikája - Bullás József: Káprázat (képzőművészet)

  • Hajdu István
  • 2007. március 1.

Zene

Bullás József a nyolcvanas évek második felétől - egy darabig az újszenzibilitásba befogadott művészként - végigpróbálta a korszak szinte minden kurrens stílusát és stíluspatentjét. Bullás József a nyolcvanas évek második felétől - egy darabig az újszenzibilitásba befogadott művészként - végigpróbálta a korszak szinte minden kurrens stílusát és stíluspatentjét. Vásznaira rátelepítette az olasz transzavantgárd, a német Heftige Malerei, az amerikai new wave és - a hazai zeitgeistnek megfelelően - a hajdani budapesti Európai Iskola forma- és gesztuskészletét.

Bullás József a nyolcvanas évek második felétől - egy darabig az újszenzibilitásba befogadott művészként - végigpróbálta a korszak szinte minden kurrens stílusát és stíluspatentjét. Vásznaira rátelepítette az olasz transzavantgárd, a német Heftige Malerei, az amerikai new wave és - a hazai zeitgeistnek megfelelően - a hajdani budapesti Európai Iskola forma- és gesztuskészletét. Mintegy tíz-tizenkét év alatt bekalandozta a huszadik század képzőművészetének sok-sok áramlatát, az időszerűek mellett még visszaevezett a tízes évek francia orphizmusáig is, és miközben minden Szküllának és Kharübdisznek nekicsapta sajkáját, s megszerkesztett egy gyorsan és kényszerűen alakváltó eklektikát, folytonosan "ráígért" önmagára. Ráígért, vagyis fenntartotta annak az esélyét, hogy a vérmes akarat mögött vagy inkább fölött kikelhet egy sajátos, idiomatikus, elsősorban rá jellemző, mondjuk egyszerűbben: saját kép-képzés.

A kilencvenes évek végén egy korábban néhány vásznon már megjelenő motívumot, a hol irány nélkül, hol pedig merev fonatban tekergő, a plaszticitás képzetét ígérve megfestett, csőre emlékeztető elemet választott ki, s egyrészt ennek nem narratív, hanem struktúrateremtő, szerkezetbe lépő dinamikus mozgását rögzítette sorozatként is felfogható képekbe. Ezeket a cső-fonatokat egy-két évvel később, már az ezredforduló tájékán bonyolult, hol végtelen ornamentikára emlékeztető, máskor majdnem-geometrikus rácsszerkezeteket megidéző, szövet-, szövedékszerű struktúrák váltották fel, melyeken a Bullást régóta érdeklő plaszticitás nem elsősorban a kvázimegvilágítás, a realisztikusnak tűnő, az oldalsó fényforrás jelenlétét imitáló, modellált illuzionizmus eredménye volt, mint a korábbi vásznakon; a relief illúziója a színértékek és tónusok szellemes szövetéből eredt, valamint egy sajátos, a sűrű farkasfogszerű kaparásra (vagy a tweedszövésre) emlékeztető festői eljárásból. 2002- 2003 körül mindezt felváltotta egy egyszerűbb, ugyanakkor nyitottabb formálásmód. Ennek révén a festmények szerkezete a képsík mögé húzódott vissza; mintegy elrejtőzött a mind homogénabbá váló felület mögé, mely - némileg Hencze Tamás eljárására is utalva és azt továbbgondolva - a tér megjelenítésének, pontosabban a téri illúzió megnyilatkozásának kínált helyet. Képszerkesztésének metódusa azonban két szempontból is gyökeresen eltért Henczéétől, egyszersmind bonyolultabb is volt az övénél. Bullás ugyanis élénken színes, a fényt, a csillogást is gazdagon kiaknázó festményeinek felületén jószerivel három virtuális síkot ragadott meg: az egyik a festőhenger gördülése eredményeként megnyilatkozó térképzet révén keletkezett, a másik a sűrű festék felhordásakor kialakuló faktúrából, míg a harmadik a tenyéréllel vagy ujjbeggyel "kanyarított" gesztusrajz nyomán bomlott ki. A homorú-domború látszati, optikai kettősségére alapozódó vásznakon a csillámló festékfelületbe mélyedő, pontosabban abból gyors mozdulattal visszatörölt, visszavett, hol jelszerű, máskor ornamenstöredékekre emlékeztető motívumok pillanatnyi, sebesen kibomló érzelmek nyomaival nyitottak meg egy narratívnak is tekinthető síkot. A rajzok-rajzolatok karakteresen dinamikus, egyszersmind dekoratív mozdulatsorok koreográfiájaként elsősorban magára a mozgásra utaltak, s bár nem mutattak vissza semmilyen formában a festmény elsődleges szintjére, tehát az illuzionisztikus alapra, de - bizonyos zenei formákat is felidézve - dramatikusan ellenpontozták azt.

Legújabb munkáival - festészetének számomra eddig legjobb és legmeggyőzőbb darabjai -, mintha okosabb-ravaszabb, egyszersmind józanabb és szerényebb útra tért volna: a textíliákról készített makrófotókra emlékeztető illuzionisztikus képi rendszert kivetkőztette a korábbi rikító, sokszor agresszív, a jelentéskioltást kockáztatóan sok-jelentésű "színorgiából", s egy fojtott, monokromatikus, de nagyon is intenzív, harmonikus színstruktúrába helyezte. Mintha kamarazenére hangszerelte volna át valaha harsány daljátékait... Az egyszerűsödés folytán képeinek tere feszesebbé, ugyanakkor titokzatosabbá is lett. Mert bár valóban van valami különös, kézzelfogható, materiális a vastag szövetre hasonlító festményen, sokkal izgalmasabb az a látszat, ami a struktúrában, a rendszerben, vagyis magában a festményben nyílik meg, s bomlik ki a néző képzeletében. A festmények monoton, ám a fény-árnyék látszat-játékának köszönhetően mégis dinamikus szerkezetébe Bullás olykor pici, groteszknek tetsző gesztusokkal jelentésmorzsákat illeszt - ezek a legerősebb művei. Most is tenyerének élével vagy ujjbeggyel "hatol be" a felület mögé, de - ahogy a színekkel - a mozdulatokkal is sokkal takarékosabban bánik már, s a rendszer egységességét megtörő kis formák titkos organizmusként gazdagítják és értelmezik a kihűltnek tetsző teret.

Deák Erika Galéria, március 17-ig.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.