A dvd azonban problémásabb holmi. A négy, idõben, térben, minõségben és hangulatban is ég-föld távolságban lévõ koncertrészletet ugyanis a kezdõmenü képinstallációja is alig bírja egyben tartani, a hozzá pakolt dokufilm (plusz extrák) pedig csak tovább erõsítik, hogy a korongon se kohézió, se koncepció nincsen. Chaos, Amigos! - így, ömlesztve a "most aztán mindent, amink van, megmutatunk" amatõrprojekt-fílingtõl szaglik az egész. A kevesebb több - elég lett volna, ha például csak a tavaly májusban rögzített, ülõs-melankolikus koncert szerkesztõdik a korongra. Akkor is méltán elmondható volna, hogy íme, a Nick Cave és Tom Waits életérzésû kocsmamjúziktól tizenöt év alatt idáig jutottunk.
- szami -
Tom-Tom Records, 2006
cd: *****
dvd: **
Mirjana Sanader: Ókori görög és római városok Horvátországban Amellett, hogy hihetetlen mennyiségû ókori és középkori forrásanyagot és szakirodalmat dolgoz fel, a könyv legnagyobb értéke, hogy nemcsak az ismert, ezerszer leírt, mára a bédekkeres turisták kedvencévé vált helyszíneket térképezi fel, hanem az olyan, Európában ismeretlen városok ókori emlékeit is, mint Scitarjevo, ahol fennmaradt a 2. századi fürdõ; a Budapest-horvát tengerpart tengelyen elhelyezkedõ fürdõváros, Varazdinske Toplice, ahol még kivehetõk az egykori fórum maradványai; vagy Mljet, amelyrõl a mai napig sokan úgy vélik, hogy nem más, mint a Homérosz által megénekelt Ogügia-sziget, Kalüpszó nimfa lakóhelye.
Viszonylag kevesen tudhatnak arról is, hogy Eszék (Osijek) Mursa néven Pannonia provincia fontos városa volt - amirõl mára sajnos csak a tárgyi emlékek tanúskodnak, maga az ókori város nyom nélkül tûnt el. Azt, aki Sanader könyvét nem ismeri, Dél-Dalmácia felé autózva a Neretva-völgyi Narona (ma: Vid) sem készteti megállásra - mert hát ki sejtené, hogy a város az ókori Salona (a mai Split elég ronda elõvárosa) és Jader (Zadar) mellett Dalmácia provincia egyik legnagyobb települése volt?
A fotók nagyon jók: némelyikük - mint például a spliti Diocletianus-palota belsõ tereirõl készültek - a dokumentarista igényen túl hozza a helyszín összehasonlíthatatlan színét, szagát, ízeit is. Aki egyszer végre úgy dönt, hogy horvátországi utazásán túlmerészkedik a félpanzió és a fõ utcai fagylaltos hatókörén, könnyen rádöbben: a "mi tengerpartunkon" is több nyárra elegendõ néznivaló van. Sanader ebben az ügyben megtette, ami tõle telt. Mégis úgy sejtjük, kötete nem lesz bestseller: szakkönyvnek ultra light, ismeretterjesztõ kiadványnak farnehéz. Nem baj: garantáltan nem lesz tömeg az idén nyáron Varazdinske Toplicén.
Péntek
Helikon-Skolska Knjiga, 2006, 149 oldal, 4990 Ft
****
Parti Nagy Lajos Ibusár címû darabjának monodráma-változatát mutatták be a színház aulájában: szürke márványlappal borított oszlopok, szolid ruhatár meg két plazmatévé az "antidíszlet". Akár egy váróterem, nem Ibusáron.
Gyakori tévhit, hogy egy monodráma elõadása egyszerû ügylet: ezt a legkönnyebb elrontani. Ráadásul a darab fõhõse, Sárbogárdi Jolán legalább tíz figurát hordoz magában, és még õ maga is több mint egy: furcsa szókincsû, furcsa kultúrájú harmincas vasúti jegypénztáros, aki élete egyetlen elemével sem képes harmóniában élni. Mégis egységes alak, vágyai, fájdalmai és boldogságos "alkotómunkája" mind belülrõl fakad. És amikor a sok diszharmónia a tetõfokára hág - na, akkor jön ez a bizonyos ibusári este ott, az állomás szolgálati helyiségében. A dráma, melynek keretében elõadódik Jolán operettje, élete és megbolondulása - bár e legutóbbit parányi kérdõjellel látja el az elõadás, Pelsõczy Réka rendezése és Bíró Kriszta Sárbogárdi Jolánja.
Bíró Kriszta ugyanis megtiport, de nem zavart elméjû, boldogtalan asszonyt játszik. Föltehetõen alapos szerepelemzéssel rekonstruálták a figurát; erre utal a rengeteg ötlet, Jolán operettjének megannyi kelléke - és ennél mélyebben a monológ váltásai, tagolása: a bandukolás az elszánt végkifejlet felé.
Látnivaló: egymást inspirálták az alkotók ebben az elõadásban - a zene, az iszonyatosan sokrétû jelmez (Nagy Fruzsina munkája), a drámai pillanatot a múlt felé elnyújtó kellékek (hogy csak Jolán fantasztikus, képekkel díszített "szövegkönyvére" utaljak). Bíró Kriszta tehetsége pedig elsõsorban abban áll, hogy nem magára szabja Jolán figuráját, hanem a kapcsolódási pontokat támaszul használva "beledõl" a komplex figurába. A szöveg színpompája mögé - egyenest a sorsba. Számtalan pillanat áraszt elementáris spontaneitást - és akarni kell kívülrõl nézni a monológot ahhoz, hogy lássuk a váltások tiszta tudatosságát.
- ki -
Örkény Színház, február 24.
*****
World Trade Center Az embernek csupa vicces dolog jut eszébe errõl a filmrõl. Olyasmik például, hogy a következõ világégést mindenképpen Tony Scottnak kellene rendeznie, a guantánamói fogolytáborról szóló filmben pedig Steven Seagal játszhatná a fegyõrt, aki a végére megtér és barátságot köt az egyik bentlakóval. Most tessék kuncogni a dolgon, mert ahogy elnézzük, hamar megkaphatjuk valamennyit, miként megkaptuk Oliver Stone 9/11-es megemlékezését is, pedig ez a párosítás még kocsmai viccnek sem volt az igazi. A maga kifinomultabb módján persze az a másik 9/11-es mozi, Paul Greengrass sokat dicsért filmje (A United 93-as) sem volt több morbid tömegszórakoztatásnál, ebben a tekintetben pedig, ha úgy tetszik, Stone filmje még õszintébb is. Az õ World Trade Centere egy vérbeli Rocky-film, még ha ezúttal nem is Apollo Creed, hanem az ikertornyok omlanak hõseinkre, a helyszínre az elsõk közt kiérkezõ mentõalakulat két tagjára. Stone mozija igazi, ódivatú sportfilm, ring helyett romokkal, de a szurkolás mechanizmusa ettõl még maradt a régi. Nicolas Cage-ért szorítunk, e bátor, nagy színészért, aki a hitelesség kedvéért még bajuszt is növesztett, de kedves közönsége kedvéért a legkilátástalanabb helyzetekben is ki-kikacsint az élet-halál küzdelmet folytató kisember álarca mögül, s szíve szerint - hát nem egy édes alak? - autogramot osztana. Ha pedig engedné a forgatókönyv, minden bizonnyal még röptében megállította volna a tornyok felé tartó gépeket, de az majd egy másik vicces film lesz (hamarosan a mozikban).
- kg -
Forgalmazza az InterCom
**
APOLLODÓROSZ: VÁDBESZÉD NEIARA ELLEN Mintha a nyóckerben történne: van egy gátlástalan gazember, aki egy prostival él együtt. Feljelenti egy gazdag bankár fiát, sõt gyilkossággal is meg-vádolja, abban reménykedve, hogy a súlyos pénzbüntetés egy részét õ kapja. A fiú és sógora ellenakcióba lép... Tisztára egy akciófilm, erotikus szállal. De a történet az ókori Athénból való, az idõszámításunk elõtti negyedik századból. Igazán alkalmas arra, hogy belelássunk az ókori, a mieinknél semmivel sem kevésbé mocskos hétköznapokba. (Szegény Hölderlin, ha olvasta volna...)
A bankárfiú, Apollodórosz azzal vádolja az õt tönkretenni akaró Sztephanoszt, hogy a törvények ellenére házasságban él egy nõvel, Neiarával, aki idegen, azaz nem athéni polgár - a polgárjogot nagyon komolyan vették és erõsen korlátozták, még Periklész sem vehette el Aszpasziát. A tulajdonképpeni vádlott tehát Neiara, de ha a vád igaz, Sztephanoszra is súlyos büntetés vár. Igaza bizonyítására és az utókor gyönyörûségére Apollodórosz részletesen elmeséli Neiara kalandos életét: hogyan vásárolta meg gyerekként egy kuplerosnõ, hogyan sikerült felszabadulnia a rabszolgaság alól, miként került Athénba... Ez az egyik legfontosabb forrás az attikai nõk, köztük a hetairák helyzetérõl, szerepérõl. Az elmúlt években megjelent angolul, németül - és most magyarul. A fordítók, a jegyzetek és kísérõtanulmányok szerzõi Németh György professzor és tanítványai, Kató Péter és Sipos Flórián. Olvasás közben határozottan irigyelhetjük azokat, akik számára az az egyik legfontosabb kérdés, hogy idõszámításunk elõtt 340-ben valóban bûnös volt-e egy, a megbecsült, de igencsak szûk mozgásterû családanyáknál sokkal szabadabban élõ örömlány.
d. magyari
Lectum Kiadó, 2006, 120 oldal, 1390 Ft
*****
Bozsik Yvette Társulat: Varázscirkusz Kitüntetett pillanat egy társulat életében, ha rövid idõn belül lehetõsége van újragondolni egy már meglévõ elõadását, ráadásul úgy, hogy egy egészen más közönséget céloz vele. A Bozsik Yvette Társulat tavaly mutatta be Mozart Varázsfuvolájára készített sikerkoreográfiáját a mesékben már rég csalódott felnõttek számára, most pedig egy pirotechnikában gazdag, "cirkuszi" verziót alkotott ugyanerre a zenemûre, ötven percben. A Varázscirkusz - nyilván a zene és a tánc könnyebb átélhetõsége miatt is - lenyûgözi a kiskölyköket. A Mozart-dallamokat száguldó kerekek, tûzijáték, strassz, technikás táncosok, talányos, pazar jelmezek, bõ fények teszik átélhetõvé. (A díszlet Khell Zsolt, a jelmez Berzsenyi Krisztina munkája.) Egy akciókban gazdag, vándorcirkuszi világ köré épül a darab: Papageno bohóc, Papagena kötéltáncos, az Éj királynõje állatszelídítõ, és a többiek is mind egy nagycsaládra emlékeztetõ társulat tagjai, akiknek Sarastro bûvészkirály palotájában kell fellépniük. A fõ konfliktus, hogy Sarastro, aki birtokolni akarja mindazt, amit a cirkusz jelent, torzképekké változtatja õket. A komor tükörvilág aztán egy látványos áriapárbaj nyomán hamarosan újra vidám mesebolygóvá változik. A nézõtér hangos megkönnyebbülésére a törpékbõl vidám fiúk, a múmiákból takaros mûlovarnõk lesznek megint. Ami a legfontosabb: nem maradnak a kis közönség számára kérdõjelek, egyértelmûen gyõz a jó, a Föld feletti világ.
- sisso -
Mûvészetek Palotája, február 21.
**** és fél
Freshly Composted 2. A müncheni Compost kiadó tizenhárom évnyi mûködését vagy 1700 publikált szerzemény tanúsítja, s most végre elérkeztek a 250. kiadványhoz, amely jó érzékkel a legújabb zenéik közül válogat. A kínálat arányai (több direkt, alkalmanként minimalista tánczene, kevesebb nu-dzsessz) is jelzik, hogy menet közben alaposan megváltozott a zenei világ: a hatások kölcsönös asszimilációja korábban elképzelhetetlen hibrideket hozott a világra. Ott van mindjárt a válogatásalbumot nyitó Carl Craig-remix, ahol absztrakt minimalizmus feszül az eredeti, érzéki nyersanyaghoz (Beanfield: Tides) vagy Felix Laband Whistling in Tongues címû munkája, amit a norvég ûrdiszkó egyik királya, Todd Terje fordított le napszakváltáshoz ajánlott varázszenévé. S a közremûködõk sorában találjuk Robag Wruhmét is (Wighnomy Brothers), aki a kiadó kísérleti elektro-elõadóján, Jean-Paul Bondyn végzett némi minimalista génmanipulációt, amelynek eredménye a maga diszkréten kattogós módján juttatja hallgatóját a nirvánába. S akkor még nem említettük a szintúgy tánczenei minimalizmusban utazó Shahrokh Sounofk megkapó Owlflight-ját, vagy a Nova Dream Sequence álnéven jelentkezõ King Britt nagyon is technoid, mégis érzelmes-vokálos Dream 14-ét. Másrészrõl a finomabb dzsessz/ funk hatások sem hiányozhatnak: elég csak az Alif Tree-nek készített ihletett Moodyman-remixet említeni, vagy éppen az õrült japán dzsesszdzsankik alkotta Soil & Pimp Waltz For Goddessét. Egy csaknem tökéletes válogatás, ahol a Koop vagy a Marsmobil szinte fel sem tûnik, pedig az övék sem éppen utolsó zene.
- minek -
Compost/Deep Distribution, 2007
*****
Egy botrány részletei Idõs tanárnõ áll az ablakban, láthatóan az a minden iskolában fellelhetõ példány, akitõl egy horkanás is elég, hogy a legpökhendibb kamasznak is torkára fagyjon a káromkodás. Ha tinédzservígjátékban nyomjuk, a folyosók rémére kisvártatva ráborul a vécétartály, ha családi filmben, a Darth Vader-külsõ alól hamar kikandikál az érzõ nagymamaszív. Az a megvetés azonban, amellyel Judi Dench az iskolaudvaron hömpölygõ diáktömeget szemléli, szemernyi kétséget sem hagy afelõl, hogy az elkövetkezõkben szó sem lesz konty alá rejtett gyerekszeretetrõl vagy kamaszosan vicces bosszúhadjáratról. Annál több szó esik viszont a felnõttek társasjátékáról, melyben a szeretetlenségtõl vagy a nem úgy szeretettségtõl szenvedõ felek elõszeretettel számolják fel azt a meglévõ keveset is, amit nemrég még olyan keserûen keveselltek. A szenvedélyek tanár-diák és tanár-tanár fronton egyaránt elvégzik a maguk romboló munkáját: az idõs tanerõ a boszszantóan népszerû, új rajztanárnõt (Cate Blanchett) akarja, aki viszont egy rugalmas diáktesthez és a hozzá tartozó kisfiús tekintethez vonzódik. Pechjére, mert az elõvigyázatlan tantermi szexnek tanúja is akad: a kikosarazott barátnõ pedig így, hogy már zsarolhatja is választottját, nem ereszt. A dráma félúton új szerepeket oszt: Dench ájtatos érzelmi vámpírrá, Blanchett bûnbánó harcossá vedlik - szórakoztató szerepek ezek is, ez azonban már nyílt harc, a dráma nagyasszonyainak összecsapása. Meszsze járunk a kezdetektõl, amikor egy fintorból is kiolvashatók voltak a szeretet és gyûlölet pillanatnyi arányai.
- kg -
Az InterCom bemutatója
****
