Az angol posta egy régi teherautójában, különbözõ helyszínekre gurult a Stan's Cafe meglepetésekben szintén nem fukarkodó, Black Maze ("Fekete labirintus")címû színház-vurstlija, amelynek fõszereplõje maga a vakmerõ látogató. Öt perc utazás a sötétben, saját fantáziánk szerint. A kamionnyi elvarázsolt kastélyban örökkévalóságnak tûnik a tapogatózás, és hiába vannak fények meg hangok, csak az vállalkozzon a tripre, aki már gyermekkorában is bírta az ilyet.
- sisso -
Néprajzi Múzeum és Budapest közterei, február 5-10.
*****
W. Kirk MacNulty: A szabadkõmûvesség jelképei, titkai, jelentõsége Testvéri szeretet, jótékonyság, igazság - foglalja össze a szerzõ a szabadkõmûvesség lényegét, amihez a kötet alapján nyugodt szívvel hozzátehetjük a sokszínû jelentésektõl roskadozó, rafinált jelképrendszert is, mint az értékteremtésre és -õrzésre vállalkozó "mozgalom" izgalmas sajátosságát. Történeti munkának is nevezhetjük a kötetet, de még inkább albumnak, hiszen az izgalmas, változatos és szórakoztatóan különleges képanyag adja a gerincét. A szöveg erre építkezve ismerteti a szabadkõmûvesség kialaku-lását, elágazásait, rítusait és bizonyos mértékig a társadalmi összefüggéseit - bár mindvégig megmarad az olvasóban az érzés, hogy kívülállóként képtelen elhatolni mindezek igazi lényegéig. A díszesen hímzett terítõk, kõmûveskötények és egyéb rituális kellékek finom szépsége rejtélyes, de átélhetõen nemes emelkedettséget hordoz. A megismert jelképeket aztán hétköznapi használati tárgyakon - kenyértartón, teáskannán, dohányosdobozon, likõröspalackon és zsebórán - is viszontláthatjuk, ami kifejezetten üdítõ a kézzelfoghatóságokat igénylõ, földhözragadt ráció számára. Egy-egy konkrét páholy konkrét jótékonysági erõfeszítéseinek bemutatása is segít kiemelni a vizsgált tárgyat a társas különcködések körébõl. Láthatunk továbbá szabadkõmûves-ellenes gúnyrajzokat is, de ennél sokkal fontosabbnak tûnik az alapos irodalomjegyzék és a részletes, elérhetõséggel ellátott útmutató, amely az egész világ szabadkõmûves szervezeteit felsorolja.
- kyt -
Kossuth Kiadó, 2006, 320 oldal, 7500 Ft
*****
A Bartók vonósnégyes fennállása 50. évfordulóját nagy-szabású koncertsorozattal ünnepli. A második délelõttön a névadó 2. vonósnégyese, valamint Beethoven op. 59-es sorozatából az e-moll darab hangzott fel. A zsúfolásig (ami itt annyit jelent, hogy mintegy 120 ember foglalt helyet) megtelt terembe a kvartett Batta András társaságában lépett, aki úgymond beszélgetett a muzsikusokkal, és noha kétségkívül sokat tud, ezt valahogy igen ügyetlenül adja elõ, így a közepesen kínos helyzetet a közönségbõl felugró Devich Sándor (a vonósnégyes egykori második hegedûse) mentette meg, aki elõadott egy-két jóízû anekdotát. Ám ekkor kialakult a jellegzetesen magyarzenész-hangulat, mi valahogy mindig mindenkinél mindent jobban tudunk, "beszélhetnek nekünk a tojásfejûek kéziratokról, nem nézünk bele, minek, jó a nyomtatott kotta is..." stb.
Maga a zenélés nem ezt (vagy éppen ezt!) igazolta: a Bartók-mû elsõ tétele teljesen differenciálatlan szólamvezetéssel, állandó mezzofortéban, masszaszerûen szólalt meg, a második tétel ritmikus egyenetlenségei miatt nem érzékelhettük a vad száguldást, a démonikus táncot; a sok pontatlanság lehangolóan hatott; a Lento tétel gyászzenéje nem szerelmi tragédiáról, de legfeljebb egy családi balesetrõl adott hírt: Buksi kutyánk szopornyicát kapott. De itt olykor még érezhettük, hogy van (vagy legalábbis volt) stílus ebben a zenélésben - errõl a kvartettnek a Bartók rádióban mostanában leadott régi koncertfelvételei is tanúskodnak. Beethoven kolosszális mûve még gyarlóbb elõadásban szólalt meg, a sok hamis hang itt néha egészen macskazeneszerûvé tette a hangzást; az elõírt ismétlések konzekvens negligálása a mû dimenzióit rongálta, a harmadik tétel (melyben a trió, a híres "théme russe" megismétlése a kotta szerint elkerülhetetlen) ritmikai trükkjei rendre besültek, a nagyon lassú tempó miatt az egész szerfölött didaktikussá vált, a negyedik tétel szilajsága pusztán suta ugrabugraként hatott. Ennél csak jobb lehet a folytatás.
- csont -
Bartók-emlékház, február 18.
**
Jóbarátnõk Szegény Jennifer Aniston csak nem tud kilépni a hajdani sitcom árnyékából - most például a magyar címben kísérti, jóllehet az eredeti (Friends with Money) valamivel beszédesebb. Bármennyire sikk is a színésznõt szekálni, független filmekben bizonyított már (Hivatali patkányok, Jóravaló feleség), igaz, méretes mainstream buktáihoz képest ezeket a kutya sem látta, akárcsak a tavalyi Sundance Fesztivál nyitófilmjét.
A történet szerint az egyedülálló Olivia (Jennifer Aniston) szerencsétlen figura, pénzes barátaihoz képest mindenképp. Hajdanában középiskolai tanár volt, de elunta a dolgot, úgyhogy a takarítást választotta hivatásául. Persze csak átmeneti jelleggel, addig, amíg talál valami jobbat. Nem könnyû azonban outsidernek lenni, ha az ember barátnõi (Catherine Keener, Joan Cusack, Frances McDormand) sikeresek, gazdagok, ráadásul férjezettek. Nem elég, hogy Olivia állandó beszédtéma, mindenféle pasasokkal is össze akarják boronálni.
Kérdés persze, hogy a többieké (jónevû divattervezõ, író, gazdag háziasszony) rendben van-e? Egymás állandó kibeszélésébõl, a férjekkel, a jelen nem lévõ barátnõkkel folytatott dialógusokból kiindulva nem úgy fest. Az egyetlen, aki szeretõ házastársának és rengeteg pénzének köszönhetõen igazán elégedett lehetne közülük, Joan Cusack - igaz, õ meg Aniston szabadságára vágyik.
Dialóguscentrikus, kisrealista tündérmese a Jóbarátnõk, melyben a szereplõk minden egyes párbeszéde felülírja és árnyalja azt a látszatot, melynek a nézõ az elsõ felszínes benyomások alapján hajlandó bedõlni.
- hungler -
Forum Home Entertainment
*** és fél
R. Várkonyi Ágnes: Megújulások kora (Magyarország története, 1526-1711) Mielõtt még végképp és visszafordíthatatlanul belegárgyulnánk a "két Magyarország" öntudatosan lábszagú teóriájába, elõbb okvetlenül lapozzuk fel ezt a remek történelemkönyvet! No, nem azért, hogy megállapíthassuk: jelenkorunk, legyen bár mégoly problematikus, alighanem a legkevésbé sem emlékeztet a valósággal részeire szakadozott XVI-XVII. századi Magyarország vészterhes állapotára, ott "a sasnak körme közt". Sokkal inkább azért olvassuk el a hazai koraújkor-kutatás érdemekben gazdag anyamesterének rövid korszak-összefoglalását, hogy a szemet gyönyörködtetõ képanyag mellett reácsodálkozhassunk a magyar életben maradási és makacs megújulási kísérletek, valamint a felelõs államférfiúi erõfeszítések évszázados sorozatára, melynek eredményeképpen - sommásan fogalmazva - megúsztuk a fenyegetõ nemzethalált, s mindeközben még az európai kultúrkör külsõ karéján is sikerült megragadnunk ("Európának éppen a szélyin vagyunk" - ahogyan Mikes Kelemen fogalmazott), reformációval és ellenreformációval, észelvû kartezianizmussal meg barokk kertmûvészettel. S túl mindezeken nyugtázhatjuk még azt a - túlzás nélkül - bámulatra méltó tényt is, hogy egy lucidus elméjû történetíró mily szép rendbe képes foglalni alig száz oldalon majd' két évszázad történelmét.
A politika- és hadtörténet ismertetése mellett R. Várkonyi Ágnes a mûvelõdés, illetve a mindennapi élet históriájának olyan, más tankönyvekben kevesebbet tárgyalt, ám bízvást kardinális jelentõségû fejleményei bemutatására is sikerrel vállalkozott, mint amilyen az idõtudat kora újkori megváltozása, vagy éppenséggel Batthyány Boldizsár és Zrínyi Dorica forradalmian újszerû, érzelmi alapon megkötött, szerelmi házassága volt.
László Ferenc
Helikon Kiadó, 2007, 104 oldal, 3990 Ft
*****
Daniel Barenboim, Bécsi Filharmonikusok, Lang Lang - ezek a nemzetközileg körözött nevek gondoskodtak Bartók 2. zongoraversenyének legyilkolásáról. Az ifjú kínai egész egyszerûen ízléstelenül játszott, persze éppen az ilyesfajta ítéletet a legnehezebb megokolni. A nyelvészetbõl ismert hiperkorrekció kategóriája lesz a segédegyenesünk: Lang Lang a bartóki idiómát idiomatikusnak vélt eszközök csúcsra járatásával igyekezett érzékeltetni; így aztán barbárabb volt az allegrónál, a bolgár ritmusban meg túltett egy tõrõl metszett bolgárkertészen; ennyi téves frazírozást, erõszakolt sforzandót, "kicsípett" staccatót évek alatt is ritkán hallani. Virtuozitása is legendának bizonyult, az oktávmenetekbõl alig sikerült egy is makulátlannak; rengeteg hanghibával játszott, ráadásul kottából (?!). Interpretációja Tom és Jerry nagy jeleneteit idézte, posírozott Rachmaninov szalonzenés mázzal szervírozva - és akkor még úriasan szóltunk, noha hallva a zenekar nyaklevesként ható belépéseit az elsõ és a harmadik tételben legszívesebben bicskát nyitogattunk volna. Az Adagióban a szordínós vonóskar fémes zengése végre a világhírhez méltóan szólt. De mindez csak a Presto szakaszig tartott; ezután folytatódott a buta hadarás, hogy a végén a kizsigerelt Bartókot elhelyezzék a nemzetközi panoptikumban. És következett egy elképesztõ fricska; Barenboim is a zongorához ült, és Lang Langgal Schubert Katonaindulójának négykezes verzióját adta ráadásként. Peregtek alá az álarcok; kiderült, cirkusz ez az egész, semmi más. Az este becsületét Bruckner 7. szimfóniája volt hivatott megmenteni. Ez részben sikerült, az elsõ tétel indítása álomszépen szólt, a gigászi záró crescendo nem volt túl harsány, noha nyilván még a Vágóhídon is hallották. Egészében mégis inkább bombasztikus, mint emelkedett muzsikálást hallottunk, és a fináléra lehullott az utolsó maszk is: Barenboim nem nagy karmester, mindössze ügyes cégvezetõ - áramvonalasan üres.
Csont András
Mûvészetek Palotája, február 19.
Bartók: *
Bruckner: **** és fél
Krúdy Gyula Összegyûjtött Mûvei - 7. kötet A káprázatos összkiadás 3000 új, azaz kötetben eddig kiadatlan írást ígér (lásd: Háromezer új szöveg, Magyar Narancs, 2005. május 26.), és ez az elsõ, valóban nagy felfedezéseket tartalmazó darabja. A kötet Krúdynak nem szépirodalmi, hanem újságírói pályakezdését dokumentálja; elkíséri a debütánst 1896 végéig, amikor Nagyváradra költözik; vagyis arra a szakaszra vet éles filológiai fényt, amely eddig szinte teljesen feltáratlan volt. "Én írónak készültem, semmi másnak", írta Krúdy pályájára visszatekintve. Szép terv, de az akkori Magyarországon az írósághoz elsõsorban a zsurnalizmuson át vezetett az út. A fiatalember már diákként több vidéki lap munkatársa lesz, és ezt olykor teljesen gátlástalanul éri el; gimnazista társaival 1892 táján megalakítja az úgynevezett "Nyíregyházi Sajtóirodát", mely a nagyobb vidéki és fõvárosi lapokat látja el helyi hírekkel. De mivel ezt 5-10 krajcárral honorálják, és szenzációból sosem elég, Krúdyék minden skrupulus nélkül szállítják a legvadabb kitalációkat: egy hajmeresztõ - ám soha meg nem esett - nyíregyházi leányszöktetés még Budapest képzeletét is megmozgatja pár pillanatra. Ám hírét a tuzséri tragédiáról szóló tudósításai alapozzák meg, és ez már valóság, noha öntudatlanul is erõsen krúdys felhangokkal: Salamon Ella, egy gazdag nyírségi földbirtokos lánya huszonkét évesen szívszélhûdést kap, miután egy amatõr lélekbúvár hipnotizálta. Az elhagyott vidéki kúria, a provinciálisan démonikus hipnotizõr, a szép ifjú delnõ - egy megíratlan Krúdy-regény szereplõi. A kötet nem csupán Krúdy beszámolóit, hanem az eset nyomán keletkezett országos sajtóvisszhangot is közli (a szöveggondozás Bezeczky Gábor, Horváth Anna és Hradeczky Móni igényes munkája). Így a szövegek búvárlásakor voltaképpen az egész századvégi magyarországi sajtó születését is átélhetjük, ezt a bohém, kissé másnapos idõszakot, melyben a tegnapok ködlovagjai színre léptek.
- banza -
Kalligram, 2006, 635 oldal, 3200 Ft
*****
Hollywoodland Az életbölcsességeket nem szokásunk westernekbõl venni, az Aki lelõtte Liberty Valance-t címû õswesternben azonban - a Vadnyugatot elsirató John Ford-õszikérõl van szó - elhangzik egy remek tanács, méghozzá nem is akárki, hanem egy újságíró, a lövésváltásokat a partvonalról szemlélõ médiamunkás szájából. Ha választhatsz tény és legenda közt, hozd le a legendát - hangzik a kissé keserû, ám felettébb praktikus útbaigazítás, mely, ha jó volt a Vadnyugatra, miért ne állna egy másik sûrûn megzenésített korra, a hollywoodi ötvenes évekre. Ember (rendezõ) legyen a talpán, aki megállja, hogy mondott korszak bemutatásakor ne ragadjon le az autóparknál és a nyakkendõkészletnél: leragadunk most is, de játsszunk ma még ennél klaszszabb játékot is! Gyerekek, ki szeretne nyomozóbácsinak öltözni? Minthogy a kis Brody jelentkezett elsõként, jogosan ölthette magára a magánzó cinikus hekus teljes ruhatárát, de a kis Ben sem maradt el sokkal mögötte, így neki Superman hacukája jutott. Ben Affleck a fekete-fehérben röpködõ, dróton rángatott tv-Supermant, George Reevest alakítja, Adrian Brody pedig a kevésért is sok mindenre kapható magánnyomozót, aki azt igyekszik kideríteni, hogy Reeves önkezûleg avagy netán kis külsõ segítséggel vetett véget az életének. Egyáltalán nem érdektelen ez az Alsó- és Felsõ-Hollywood találkozásában megrendezett jelmezesdi. A produkció autóban és nyakkendõben erõs, a rendezõ a válaszokkal nagyvonalú, épp csak egy kis mersz hiányzik az üdvösséghez. Annyira azért nem voltunk tökösek, hogy választani merjünk a tények és a legenda között.
- kg -
A Fórum Hungary bemutatója
***
