Az oroszok prűdek - mondjuk gyakran. Színpadaikon nem divat a meztelenkedés, irodalmukból hiányzik az erotikus költészet. Az orosz kultúra a szexről nem szokott, nem mer, nem tud közvetlenül beszélni. (Viszont maga a nyelv meglehetősen trágár, vetekszik a magyarral.) Ezt az előítéletet és kultúrtörténeti paradoxont született helyretolni az Orosz Erato című, a teljes orosz irodalmi hagyományt felölelő válogatás, M. Nagy Miklós szerkesztésében és jegyzeteivel.
Boldog korszak az ezüstkornak is nevezett 20. század eleje, a legszabadabb és szókimondóbb az Erósz szempontjából is. Az egész orosz irodalmi élet is szerelmi csatáktól, héja-nászoktól hangos ekkoriban. A kötet legélvezetesebb, irodalmilag legértékesebb része e századeleji válogatás, az "intim dolgok roppant tárlata", amikor nyíltan tombol a szexus az irodalomban: Alekszej Remizov pajzán népmeséket utánoz, kiváló szatírájában tizenkét trojkán szállítják a vőlegény hatalmas szerszámát; Fjodor Szologub finom novellájában, a Csókkirálynőben a féktelen női szexualitásról ír, és ott van Mihail Kuzmin, aki mint valami modern Catullus, minden irodalmi nemben, versben, prózában, nőnemben és hímnemben először ír az orosz magasirodalomban homoerotikus szerelemről.
De e korszak szabadsága és szabadossága inkább kivétel. Mert az orosz kultúra erotikus vágyainak felszínre hozása kultúrtörténetileg súlyosan terhelt, s ezért e könyv is társadalomtörténeti és irodalmi kirándulás egyszerre. Előbb az egyház, később az állami cenzúra fojtja meg, húzza ki, íratja át azt, amivel nem ért egyet, amiről úgy gondolja, hogy sérti a közízlést és szemérmet. Mert a cenzúra talán egyetlen kultúrában sem játszott olyan döntő szerepet, mint az oroszban - és nem az elvtársak cenzúrájával kezdődik a hagyomány, minthogy ők is csak gondos elődeik nyomdokaiba lépnek, hanem a cárok tökéletesen működtetett cenzúragépezetével; a nyomdafestéket nem tűrő szavakat, obszcenitásokat ma is így hívják: nyecenzurnij.
Minden dolgok irodalmi forrása Alekszander Puskin, akivel e kötet is kezdődik: a női lábacskák nagy rajongója teremti meg az erotikus költészet orosz beszédmódjait. Merthogy a nyugat-európaihoz képest meglehetősen későn született irodalomnak hiányoznak azok a korszakai - a középkor, a barokk -, amelyekben a népi vagy a magaskultúrában kialakulhattak volna az erotikus költészet közvetlen, áttételes, képi beszédmódjai. A 19. század eleji Puskin erotikus költészetét is csak nemrég óta olvashatja szabadon közönsége, de a költő köré olyan mitológia szövődött, hogy nemrég egyenesen titkos naplót hamisítottak neki, melyet a költő állítólag franciául írt volna. (A pornográf naplóhamisítvány magyarul is megjelent.) A népi kultúra hiányzó láncszemét pedig a nagy mesélő, Alekszandr Afanaszjev "dugimeséi" teremtik meg. A kötet a 19. századból azonban csak költőket válogat, a nagy prózaírók kimaradnak, mintha a válogató szigorúan és szűken értelmezné az erotikus irodalom fogalmát (bár a 20. századdal sokkal megengedőbb). Pedig Dosztojevszkij nagyregényei tele vannak szexuálisan túlfűtött bűnös vagy torz szereplőkkel, titkokkal és elfojtásokkal: Nasztaszja Filippovna megrontása a Félkegyelműben, az Ördögök pedofil szerelme, a Bűn és bűnhődés szexuális bűnei; Tolsztoj nemkülönben sokat tud a (női) test angyalairól.
Az Orosz Erato fontos iránytű az orosz 20. századhoz, a palackból kiszabadult jelenhez is. Az avantgárdból a rövidpróza mestere, Danyiil Harmsz dús, humoros, életnedvvel és -kedvvel teli szkeccsei fénylenek ki, valamint Majakovszkij Párizsban című rövid versékszere (a szerkesztő kiváló fordításában); mindkettő most olvasható először magyarul. Andrej Platonov Antiszexus című műve már egy másik korszak "esettanulmánya", amikor a szovjet ember már mindent legyőzött, csak még a testét nem. A különös, utópikus mű a szexus meghaladását, gépiesítését tűzi ki célul; Platonov regényeiben is ezt a nemtelen, aszketikus, test nélküli közösségi lényt idealizálja. Vlagyimir Nabokov Bűvölő című elbeszélése az orosz erotikus irodalom nagy mítoszát, az (elérhetetlen) kislányszerelmet írja meg. Mely mítosz fő műve, a Lolita végül angolul születik meg, és az amerikai irodalom részévé (is) válik. A rendszerváltás előtti korszak erotikus irodalma elfojtásokkal teli vagy emigrációban íródik; inkább a posztszovjet korszak írói teszik értelmezhetővé e kort és súlyos tabuit, például a homoszexualitást, amelyet a 121-es törvénycikkely kriminalizált.
Aztán a 90-es évek elejétől a jól ledugaszolt palack robban, mint egy falhoz vágott, Molotovról elnevezett koktél. A kortárs irodalom afféle antropológiai kirándulásra hív. Inkább érdekes, mint jó. Van itt moszkvai kuplerájokhoz való szakszerű útmutató (Topol), a szovjet korszak szexuális torzulásainak térképe (Szorokin), a Lolita-mítosz újraírása fiúban (a kiváló Ulickaja - a kötet két nőírója közül ő az egyik), a "fuvoladonnák" dicsérete és a pravoszlávia ostorozása (Jerofejev), vagy egy kábítószeres tiszta pornográfia egykedvű, érdektelen riportja (Sirjanov). A kötet Az orgia előkészületei című szürke írással zár Pavel Pepperstejn tollából. A szerkesztői választás mégis szimbolikus: mintha azt üzenné, hogy az orosz kultúra még nincs túl az orgián.
noran, 2006, 368 oldal, 2990 Ft
