Zene

Kiállítás: Az emlékezés torzulásai ("Auschwitz - rekonstrukció 1945-1989")

Ez a több szempontból is rendkívüli kiállítás eddig nem kapott kellõ nyilvánosságot, holott a rendezõk nem csekély intellektuális bátorságról tettek tanúságot, amikor koncepciójukat kialakították. Nem csak ez a szempont indokolja, hogy mindenkit arra biztassak: tekintse meg a tárlatot. Rendkívüli a kiállítás, mert megkísérli, hogy egy alapvetõen nem vizuális, hanem politikai és leginkább nyelvileg megfogalmazható hazugságra irányítsa a figyelmet. A látogató dolga nem könnyû: szövegeket kell felkutatnia és összehasonlítania. A vizuális bemutatás képi része ehhez nem nyújthat sok segítséget - de errõl nem a kiállítók tehetnek. Közben a hangszóróból halkan a munkásinduló, az Internacionálé szól, amely mögül néha kihallatszik egy cigány és zsidó siratódal, amelyet a munkásmozgalmi dallam hamar elnyom.
  • Ungváry Krisztián
  • 2004. május 20.

Könyv: Zátony és boldogulás (Borbély Szilárd: Halotti pompa)

Gyászban betakarított könyv, keserves könyv, megrázó könyv. Középkori keresztény kórusdalok füzére, hitetlen elemekkel átszõtt himnusz-sorozat egy mártírtörténet körül, imák, fohászok és szertartásos ívû szövegek együttese, sokrétegû beszéd a halálról, sõt a Halálról: a pusztulásnak és pusztításnak - a keresztény mitológia képzetanyagával ábrázolt - leírása, értelmének keresése.
  • Báthori Csaba
  • 2004. május 20.

Színház: Fül, farok (Roland Schimmelpfennig: Az arab éjszaka)

Doboz a dobozban: Antal Csaba - Bagossy László rendezõi elképzelésétõl nyilván nem függetlenül - dobozt épít a dobozba, melynek egyik, felénk esõ oldalát nagyon és kevésbé szép keleti szõnyegek borítják függöny gyanánt. A dobozban öt mûanyag szék, az öt széken öt ember. Mesélnek. Mögöttük óriási hold vándorol - talán éjszaka van.
  • Csáki Judit
  • 2004. május 20.

Film: Infantiliász (Wolfgang Petersen: Trója)

Az olümposzi istenek látják a lelkemet, elõítéletek nélkül mentem a moziba. Pontosabban: azt elõre elhatároztam, hogy nem érdekel, Wolfgang Petersen rendezõ hogyan írta át Homérosz eposzát. Ez nagyon magas labda volna, utólag nyilvánvaló: két újságoldalnyit is kitenne a "hamisítások" leltára. Pláne, hogy nemcsak az Iliász lett szabadon értelmezve, hanem a teljes mondakör: azzal, hogy Trója alatt Menelaosz és Agamemnón meghal, Heléna meg Párisszal elszökik a lángoló városból, nemcsak az Odüsszeia, hanem egy sor görög drámaíró (Szophoklész, Euripidész, Aiszkhülosz) is ad acta tétetik. De spongya rá, nézzük, mit hozott ki a jó alapsztoriból az idõs német dolgozó.
  • - bund -
  • 2004. május 20.

Koncert: Glóbusz-show (Peter Gabriel)

Azért ezen gondolkodnom kell. Ahhoz képest, hogy valójában egyetlen elkötelezett Peter Gabriel-rajongóval sem találkoztam az elmúlt három évtizedben, most csak úgy dõltek a népek, s ha nem is töltötték meg az arénát, azért összeverõdtek vagy kilencezren. Korosztályra, nemzetiségre vagy nemre nem bontanám a közönséget, mert még megszólna az ombudsman, de annyit jeleznem kell, hogy ezúttal egy cseppnyit sem lógtam ki a magam negyvennyolc évével. Nincs mese, itt most felsorakozott az összes progrock- és Genesis-fan - szûrtem le, némiképp elõítéletesen.

Lemez: Iparosok (Halo: Body of Light; Godflesh Tribute)

Az indusztriális alapú mûfajok ritkán vonzottak népes rajongótábort, hacsak nem rendelkeztek valamilyen, a zenéjükön túlmutató ideológiai többlettel (Laibach) vagy slágeresnek is mondható számokkal (Ministry). Az ausztrál Halo duó öndefiníciója ("Halo = A pusztulás, romlás és összeomlás hangfelvételei") alapján azonban eszmei többletrõl túlzás lenne értekezni, s egyszersmind a slágeresség sem a sajátja.
  • Kiss Tibor
  • 2004. május 20.

Nyolc kis kritika

könyv n Bestseller. A világ nyitott könyv címû kiadványban Lévai Balázs sikeres kortárs írókkal folytatott beszélgetései olvashatók.
  • 2004. május 20.

Könyv: Gyönyörök a sajtógályán (Márai Sándor: Mûsoron kívül )

Köztudott, hogy az újságírás a két háború közti magyar próza átka és áldása volt egyben. Átka, mert a folyamatos újságba írás félelmetes módon tárcásította el még a legnagyobbak szépprózáját is. Az író anyagi kényszerûségbõl hozzászokott a gyors, az éppoly csillogó, mint felületes munkához, és olykor sajnos regényét is tárcaként kente le. Ez talán Karinthy mûvészetét ásta alá a legmélyebben, de tucatszám találunk olcsó, elsietett megoldásokat még az olyan kvalitású mûvekben is, mint mondjuk az Erdély-trilógia, hogy Móricz egyéb mûveirõl most szó se essék.
  • Bán Zoltán András
  • 2004. május 13.

Film: Végítélet helyett

Gus Van Sant: ElefántRégi barátunk a föld helyett most az eget kémleli. Arra keres választ, hogy létezik-e valaki, aki irányítja az itteni történéseket. Nem lát ilyent. Sebesen futó felhõk, napsütés, a kék ég üres. Aztán mégis föntrõl kezdjük a történetet szemlélni, akárha angyal ereszkedne lefelé. Valamilyen bukottságában is kisszerû, ócska vérengzõ angyal.
  • Dercsényi Dávid
  • 2004. május 13.

Film: Végítélet helyett

Gus Van Sant: ElefántRégi barátunk a föld helyett most az eget kémleli. Arra keres választ, hogy létezik-e valaki, aki irányítja az itteni történéseket. Nem lát ilyent. Sebesen futó felhõk, napsütés, a kék ég üres. Aztán mégis föntrõl kezdjük a történetet szemlélni, akárha angyal ereszkedne lefelé. Valamilyen bukottságában is kisszerû, ócska vérengzõ angyal.
  • Dercsényi Dávid
  • 2004. május 13.

Opera: Az Ostblockból (Richard Wagner: Lohengrin)

Katharina Wagner méretes követ hajított a magyar operajátszás képzeletbeli állóvizébe. A Wagner dédunoka Lohengrin-értelmezése ugyanis olyan, mint maga a politika. Tetszik, nem tetszik, szeretjük, gyûlöljük, de kénytelen-kelletlen közünk van hozzá. A színpadon kegyetlen pontossággal végiggondolt, következetesen végigvitt kelet-európai rendszerváltó anzikszot láthatunk annak minden hitével, reményével, csalódásával. Ilyenek voltunk, ilyenek vagyunk - súgja az elõadás.
  • - tépé -
  • 2004. május 13.

Lemez: Hatvankilences (The Beatles: Let It Be... Naked)

2003 végén az EMI kiadta a Beatles Let It Be címû lemezének átszerkesztett-áthangszerelt, újrakevert változatát, s mindezt Lennon "nélkül". George Harrison és Ringo beleegyezett a McCartney vezette produceri munkába.
  • Szõnyei György
  • 2004. május 13.

Nyolc kis kritika

n Mizser Attila szakmai gyakorlat külföldön című második, különösen igényes kivitelű verseskötetét olvasva hamar engedhetnénk a csábításnak, azonnal értékeljük könnyedsége, formakészsége és látszólagos felületessége alapján. Mi sem volna egyszerűbb, e szövegek azonban mégsem adják magukat ennyire könnyen.
  • 2004. május 13.