2003 végén az EMI kiadta a Beatles Let It Be című lemezének átszerkesztett-áthangszerelt, újrakevert változatát, s mindezt Lennon "nélkül". George Harrison és Ringo beleegyezett a McCartney vezette produceri munkába.
Hihetetlen, hogy a Beatles folyamatosan a hírekben szerepel. Év végén a megújult Let It Be... Naked volt a szenzáció. Február 7-én ünnepeltük első amerikai turnéjuk 40. évfordulóját. Nagyot fordult az a hülye világ. Az orosz RTR PLANETA riportere New York-i beszámolóban emlékeztette a rajongókat a televíziós hoppmester, Ed Sullivan visító konferálására: "...Ladies and gentlemen, the Beatles!" Most, tavasszal az a hír, hogy McCartney apuka Beatrice nevű kislányának (aki, ha fiú, John McCartney lett volna) mesekönyvet ír, ráadásul elveszíti a leggazdagabb popzenész pozícióját, miközben Lennon fia Mick Jagger lányával jár.
Paul és John 1969-ben, a Let It Be felvételeinek idején már sokat veszekedett. John beleszeretett Yoko Onóba, egy lépést sem tett nélküle, Yoko ott ült a stúdióban is, sugdolóztak, nevetgéltek egymással, és a többiek, akik megszokták, hogy munka közben nincsenek közöttük civilek, megőrültek ettől. Különösen McCartney, aki görcsösen próbált zenei programot adni a széthulló társaságnak, de összetűzni a harapós Lenonn-nal nem kívánt, hiszen a lemezfelvételt Michael Lindsey-Hogg rendező stábja filmre vette. Egy rideg filmstúdióban voltak - ez nem használt a produkciónak. Pedig a jó hangulatra szükség lett volna, mivel rájátszások és trükkök nélkül, amolyan régi, "becsületes" módon vágytak dolgozni.
1969. január 2-án (!) kezdik a munkát, Billy Preston is besegít billentyűs hangszereken, de 30-án, a híres háztetős koncerttel már be is fejezik az egész "kínlódást". A Let It Be nagylemezt csak jóval később, 70 májusában hozzák ki. A félbehagyott anyag után, '69 nyarán elkészítették utolsó dalaikat, s az Abbey Road LP '69 őszén meg is jelent (ezért látjuk, hogy az Abbey Road-i zebrán átvonuló banda külseje január óta hogy megváltozott). Valójában tehát az utolsónak kiadott lemezen, a Let It Be-n nem az utolsóként rögzített számokat halljuk, hanem a korábbi, konfliktusoktól gyötört Beatles robotjának dokumentumát.
Az eredeti Let It Be-t Phil Spector amerikai sztárproducer rakta össze a Beatles elképzeléseinek figyelembevétele nélkül. Jól megnézhetjük őt magunknak az Easy Riderben, ő a díler "nagyvad", akinek Hopper és Fonda szállítja az anyagot. Személyiségét a Kandírozott mandarin... egyik riportjában Tom Wolfe boncolgatja. Yoko Ono mellett a Beatles felbomlásába Spector tevékenysége is belejátszott. Vonósokkal, kórussal agyonhangszerelte a szerzeményeket. McCartney az albumot 2003-ban olyanná alakította át, amilyennek '69-ben elképzelték, kihagyta Lennon rögtönzését (Dig It), és kiegészítette az egészet egy próbafelvételeket tartalmazó CD-vel.
Get Back: a záró számból nyitó lett, a felvétel elejéről származó pengetések, röhögések kimaradnak. A basszus nem annyira testes, mint azelőtt (pedig annak idején divatot teremtett vele). Lennon jellegzetes, alulról építkező, karcos szólama halkabb, kevésbé érvényesül, érthetetlen a változtatás - kár érte. Dig A Pony: az előző zenekari megszólalás kásás, kopott volt, a riff előtti éles akkordcsapás hiányzik, egyből indul a minden elemében tisztábbra kevert, így Lennon hangját még inkább "sátáninak" mutató szám. A felvétel után ismét elmarad John évődése a többiekkel. For You Blue: Harrison kedves bluesa. A dob testes, a tempó nagyon intenzív, "előkerült" egy ritmusgitár is, így tökéletes a zakatolás, kissé háttérbe szorulnak Lennon nagy élvezettel játszott, de suta slide-gitár-díszítései. The Long and Winding Road: átkerült a B oldalról az A-ra. Spector technikás, monstre hangszereléssel fedi le a demojellegű, befejezetlen zenei alapot, McCartney zongorázott, Lennon pötyögött a basszusgitáron, Ringo löttyedt, unalmas ütemet hozott. A hollywoodi vonós- és kórusszólamok azonban nem McCartney zenei ízlésének megfelelőek, ezért kihajítja az édeskés nagyzenekart, viszont visszhangosított zongorával, hosszan zengő basszussal, virtuóz módon mégis felidézi. A középrész emelkedő dallamú vonósbetétjét új melódiára cseréli. A szám végéről elmaradó jeee helyett elfutó kis díszítést produkál a zongorán. Ez már nem a régi sláger, de minőségi munka. Two of us: teltebb a hangzás, de Lennon szólama kissé halkabb lett, a szám befejezésekor a cifrázó fütyülés, ami McCartney fékezhetetlen muzikalitásának bizonyítéka, eltűnik. I 'Ve Got a Feeling: McCartney hangja előbbre került. A keresztbe éneklés Johnnal csendesebb lett, pedig pokolian érdekes, ahogyan "mondják" a magukét. Mivel a basszus hangosabban szól, Harrison staccatós pengetései kevésbé érvényesülnek, mint a régi lemezen - sok apró finomságtól elbúcsúzhatunk. One After 909: az egyetlen szám, ami az eredeti sorrendnek megfelelő helyen van. A szólógitár hangja karcosabb, az impro dögösebb lett. Örömteli, lendületes rock and roll, melyet még kamaszkorukban írtak. Dot'T Let me Down: egykor kislemezen jelent meg, Lennon remekműve. Jó döntés volt, hogy felkerült az új Let It Be-re, ott a helye. Minden az eredeti formában, kásásan szól, de Lennon tónusa fergeteges. Preston keleties dallamú zongoraszólója meglepően eklektikus megoldás '69-ből. I Me Mine: Harrison síri hangon énekelt szerzeményéből a vonósok kiszorulnak, szerepüket a Hammond orgona veszi át. A feszes 2/4 ütemű döngölős kö-zéprészben a felerősített, sétáló basszus hatásos kontrasztot teremt a "nyávogós" verzének. Ez a melankolikus szám volt az utolsó felvétel a Beatles történetében. Across The Universe: Lennon "álmatag", de varázslatos szerzemé-nyéhez maximális alázattal nyúlt McCartney. Az eredeti hangszerelést átalakítva kiemeli a dallam meditációs jellegét. A szitár zengő húrjainak szintetizátoron imitált zsongásával és a visszhang által jeleníti meg John földöntúli énekét. Egyik legsikerültebb produceri munkája. Let It Be: egy újraírt, alaposan átalakított felvételt kapunk a lemez végére. Még az énekhang sem az eredeti. Lennon szenteskedőnek tartotta McCartney számát, véleményét ezután is fenntartaná.
Szőnyei György
EMI, 2003
