Opera: Az Ostblockból (Richard Wagner: Lohengrin)

  • - tépé -
  • 2004. május 13.

Zene

Katharina Wagner méretes követ hajított a magyar operajátszás képzeletbeli állóvizébe. A Wagner dédunoka Lohengrin-értelmezése ugyanis olyan, mint maga a politika. Tetszik, nem tetszik, szeretjük, gyûlöljük, de kénytelen-kelletlen közünk van hozzá. A színpadon kegyetlen pontossággal végiggondolt, következetesen végigvitt kelet-európai rendszerváltó anzikszot láthatunk annak minden hitével, reményével, csalódásával. Ilyenek voltunk, ilyenek vagyunk - súgja az elõadás.

Katharina Wagner méretes követ hajított a magyar operajátszás képzeletbeli állóvizébe. A Wagner dédunoka Lohengrin-értelmezése ugyanis olyan, mint maga a politika. Tetszik, nem tetszik, szeretjük, gyűlöljük, de kénytelen-kelletlen közünk van hozzá. A színpadon kegyetlen pontossággal végiggondolt, következetesen végigvitt kelet-európai rendszerváltó anzikszot láthatunk annak minden hitével, reményével, csalódásával. Ilyenek voltunk, ilyenek vagyunk - súgja az előadás. Az ifjú rendezőnő és csapata a nyolcvanas évek végi NDK-ba helyezte a helyszínt. Katonás pártfunkcionáriusok, hatalomféltő diktátorok és hatalomra vágyó új kiskirályok versengése ez. Kint a lázongó tömeg már csak a csodában bízik, s a csoda - természeténél fogva - be is következik. A sorompók megnyílnak, s a Trabantok, Wartburgok büszke tulajdonosai a falon túl keresnek boldogulást. Ortrud és Telramund eltűnni látszik a politikai süllyesztőben, hogy átadják helyüket a múlt nélküli új politikai erőknek. A bútorokat újrafestik, a falakat leborítják,

a szocreál öltönyöket

márkás ruhadarabok váltják. Hogy a zakók alatt ugyanazok ülnek? Hiszen ez errefelé így természetes. Sem a népből, sem az aparatcsikokból nincs második szereposztás. Lohengrinről gyorsan kiderül, hogy ő sem különb elődeinél (miért is lenne az?), s múltja nem annyira patyolattiszta, mint amennyire titkolnivaló. Két állandó szereplője is van a drámának. Az egyik Henrik király, a másik egy koldus, aki Madách főhőséhez hasonlóan kívülállóként szemléli a változásokat. Igazából mindkettőnek közömbös, mi történik körülöttük. Az ő helyzetük, szemszögük állandó. Legalábbis a slusszpoénig.

Értelmezhető-e így is Wagner meséje? A válasz rövid gondolkodás után egyértelmű igen. A valódi kérdés az, hogy végigvihető-e Katharina Wagner rendszere az egész operán, s az "originális" ötlet sugall-e valódi mondanivalót, vagy megmarad üres extravaganciának? A második kérdésre adott igenlő válaszból következik az első kérdésre is a felelet. A rendező ugyanis nem (feltétlenül) a szövegkönyvet, hanem Wagner operájának lényegét állítja színpadra. Valódi emberi drámákat, valódi emberi viszonyokat, valódi reményt és valódi kiábrándult csalódást. Úgy, ahogy megéljük nap nap után. Aprólékosan kidolgozott figurái, helyzetei ismerősen szerethetők/gyűlölhetők. Akárcsak hősei, ő is ügyesen használja a technika adta lehetőségeket. Videoprojektoron láthatjuk a pártkongresszusokról jól ismert, papírból is csak dadogva olvasó nagyvezért, a forradalom képeit, később Lohengrin propagandafilmjét - hattyúetetéssel (!) -, majd kicsivel később egyszerre élvezhetjük az eseményeket a színpadon és "élő kapcsolásban", egy tévékamera képkivágatában. A rendezőnő mindent tud a hatásmechanizmusokról. A második felvonás nagyobbik részében a háttérben Lohengrin píárfilmje pereg végtelenítve. "Spontán" találkozások a parkban nyugdíjasokkal, fiatalokkal, gyerekekkel és kutyákkal, rövid gyárlátogatás és sajtótájékoztató. Az ismerős képsorozat keményen ellenpontozza Telramund és neje családi vitáját, majd később Elza és Ortrud kettősét. Kezdetben még a filmet nézzük. Másodjára már egy kicsit bosszant az ismétlés, harmadjára viccesnek tartjuk, negyedjére már alig figyelünk, míg egyszer csak azt vesszük észre, hogy anélkül folyik a vizuális és

politikai környezetszennyezés,

hogy akár csak egy pillanatra is odafigyelnénk rá. Az újdonság varázsát veszti, megszokottá, értelmetlenné válik. Katharina Wagner könnyedén veszi a dramaturgiai csúcspontokat is. Lohengrin a forradalmi tömegből, a "semmiből" tűnik fel, hogy hattyúmintás aktatáskáját himbálva kierőszakolt választásokon mondasson a néppel istenítéletet.

Páratlanul jó szereposztás szolgálta az előadást. Fried Péter évek kemény munkájával nőtte ki magát igazi nagy formátumú énekessé. Hangja erőteljes, alakítása kiváló. Joviális Henrik királya a klasszikus túlélő prototípusa. Lohengrint Kiss B. Attila énekelte. Bájgúnár szerencselovagként kezdi, hogy bukott politikusként végezze. Hanggal egészen a harmadik felvonás végéig bírta, itt aztán elfogyott a készlet. Akárcsak az egyébként is határesetként működő, de gesztusaiban, játékmódjában, színpadi jelenlétében verhetetlen Marton Évának Ortrud szerepében. Hangja lebegése időnként megközelíti a kritikus mértéket, de annyira erős figura, hogy ezt is megbocsáthatjuk neki. Váratlan élményt jelentett Perencz Béla (Telramund) alakítása. Az első felvonásban még talán spórolt a nagyjelenetére, és nem sokat mutatott, de a második felvonásbéli dührohama mintha helyre tette volna a hangot, s ettől kezdve kimagasló teljesítményt nyújtott. Sümegi Eszter most is, sokadszor bizonyította, hogy több mint kiváló énekesnő. Bár Elza szerepéhez már a puszta hangi kvalitás sem kevés, ő még rá tudott tenni egy lapáttal színészmesterségből is. Ahogy döbbent tekintettel fedezi fel saját arcát egy Valentin-napi konfettis szívbe zárva, óriásplakátként a tömeg fölött, azt tanítani kellene. Cserhalmi Ferenc úgy is, mint sajtószóvivő szereposztásbeli - megkockáztatom, színpadi - tévedés. A zenekar Jurij Szimonov pálcája alatt messze önmaga felett teljesített. Kidolgozott hangzás, gyönyörű vonós hangok, szinte hibátlan rézfúvók jellemezték a négy és fél órás előadást.

- tépé -

Erkel Színház, május 8.

Figyelmébe ajánljuk

Félmosoly

E sorok írója kevés nyomasztóbb filmet látott, mint ez a számos fesztiválon (egyebek közt a cannes-in) díjazott darab. Eleinte csak kicsit kényelmetlen a társtalan és mint lassan kiderül, családtalan szülésznő története, végül azonban szinte elviselhetetlen a sorstól kizsarolt, hamis idill feszültsége.

Buffalo Soldiers

  • - turcsányi -

Van ilyen film egy rakás, egytől egyig hősköltemények. Talán csak abban különböznek, hogy némelyeknek odaírják az elejére, hogy „igaz történet alapján”, némelyeknek meg nem.

És mindenki másnak

Az előadás Ken Loach 2016-os, Cannes-ban Arany Pálma díjat nyert filmjének adaptációja. Nagy port kavart a mű, még a brit parlamentben is téma volt. A szívrohamon átesett asztalos (a színpadi adaptációban ácsmester) kilátástalan bolyongása az angol szociális és egészségügyi ellátó rendszerben ugyanis a döntéshozókkal szembeni vádiratként is felfogható.

Fénytörésben

  • Veres András

Kardos András gyakran él új könyvében (is) a skizofrénia kifejezéssel; szerinte édesapja, Pándi Pál „morális skizofréniában” élt és alkotott, a vele párhuzamba állított Fehér Ferencet pedig (akiről könyvet szándékozik írni a közeljövőben) a „szabadság-skizofrénia” jellemezte. Könyvét olvasva ő maga is úgy jelenhet meg előttünk, mintha valamifajta furcsa fénytörésben állítaná elő szövegeit.

Palotám Pesten

A Szabadság téri tőzsdepalota 1905. október 30-án kezdte meg működését egy valahai kaszárnya helyén. Az ünnepélyes avató elmaradt, és már egy hónappal a nyitás után kezdetét vették az 1907-ig eltartó átalakítási munkálatok.

Bűnözők között

Kedden frissítette az Egyesült Államok pénzügyminisztériumához tartozó Office of Foreign Assets Control, azaz a külföldiek vagyonát ellenőrző hivatal az ún. blokkolt személyek szankciós listáját, amelyen január 7-től immár Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője is szerepel.

Edward Young jóslata

  • Földényi F. László

Edward Young angol költő 1759-ben Vélekedések az eredeti kompozícióról című esszéjében feltette a kérdést: „Eredetinek születve hogyan lehetséges, hogy másolatokként halunk meg?” Válasza: mert majmokként viselkedünk és egymást utánozzuk.

Hogyan vágjunk át az aknamezőn?

Mi jöjjön 2026-ban a NER bukása után – a gazdaság területén? Cikkünk első részében, melyet a Narancs előző, 2024. december 19-i számában közöltünk, tudós szerzőnk az új, kívánatos kormányzati struktúra és az aprómunka kérdéseivel foglakozott, és a kibontakozás feltételeit az euró bevezetésében, valamint a gazdasági versenysemlegesség, a jogbiztonság és a közbeszerzések tisztaságának visszaállításában jelölte meg. Mi kéne még?

Itt a vége?

Hogy mikor élt át a magyar diplomácia olyan katasztrofális hónapokat, mint 2024 második felében, mikor volt a magyar kormány olyan elszigetelt nemzetközi szinten, mint az Európai Unió Tanácsának most véget ért soros elnöksége idején – arra csak a leg­öregebbek emlékezhetnek.