Az olümposzi istenek látják a lelkemet, elõítéletek nélkül mentem a moziba. Pontosabban: azt elõre elhatároztam, hogy nem érdekel, Wolfgang Petersen rendezõ hogyan írta át Homérosz eposzát. Ez nagyon magas labda volna, utólag nyilvánvaló: két újságoldalnyit is kitenne a "hamisítások" leltára. Pláne, hogy nemcsak az Iliász lett szabadon értelmezve, hanem a teljes mondakör: azzal, hogy Trója alatt Menelaosz és Agamemnón meghal, Heléna meg Párisszal elszökik a lángoló városból, nemcsak az Odüsszeia, hanem egy sor görög drámaíró (Szophoklész, Euripidész, Aiszkhülosz) is ad acta tétetik. De spongya rá, nézzük, mit hozott ki a jó alapsztoriból az idõs német dolgozó.
Az alapállás - a filmben nyoma sincs az isteni világnak, Pallasz Athéné vagy Apollón nem avatkozik be egyik sereg oldalán sem - abszolúte vállalható. Sõt: még csak félistenek sincsenek, a filmbéli Akhilleusz sebezhetetlensége pusztán kora mitomániájának a terméke: õ maga unott cinizmussal kommentálja ezt ("Akkor minek hordok pajzsot?"). Legyen tehát realizmus: nem a nõért indulnak harcba, annyira az ókorban sem voltak hülyék a katonák, hanem a hatalomért (az Égei-tenger feletti uralomért) meg a hírnévért. Igaz, jelenlegi ismereteink szerint a Nap 3200 évvel ezelõtt is keleten kélt, tehát Trója mögött, de legalábbis a szárazföld felõl; a filmben viszont (kétszer is, azaz nem véletlen bakiról van szó) a tenger horizontján bukkan föl. Vagyis - ha elfogadjuk "valóságnak" a film elején mutatott térképet - nyugaton.
Ettõl persze még lehetne jó a film: hiszen a mítosz deheroizálása (aminek a nyomai itt is fellelhetõk Hektor józanságában vagy Akhilleusz õrjöngésében) épp elég muníciót biztosítana ehhez, mint ahogyan ez a fajta értelmezés jó alapanyag másnak is (például Shakespeare-nek vagy Márainak). De a Trója nem jó film: Akhilleusz nem egy fékezhetetlen, kiszámíthatatlanul viselkedõ, öntörvényû jellem, hanem egy hollywoodi szerep, ami egyedül Brad Pitt neve miatt fontos: erre özönlik ugyanis a nép. (A 200 millió dolláros költségvetésû mozi az Egyesült Államokban a premier hétvégéjén 45 és fél milliót hozott vissza.) A nagy Brad hol mészárol, hol sír a világ rosszasága miatt, éppúgy, mint kollégája, Stallone-Rambo, miután a fél vietnami meg cécécépés sereget a másvilágra küldte: és nagyjából annyi is a hitele, mert a film világában nincs e végletességre hihetõ magyarázat. Azaz van: a mítosz ismerete. Petersen tehát, miközben számos észérvvel igyekezett alátámasztani "realista" változtatásait, nagyon is elõfeltételez némi tudást részünkrõl. Csak ezért hihetjük el a mindent elemésztõ nagy szerelmet Páris és Heléna között? Mert a félmondatos utalás arra, hogy már napok óta kúrnak, azért kevés volna ehhez.
Arra, hogy a Trója miért olyan lett, amilyen, maga Petersen adta meg a választ interjúiban - például a Népszabadság Online-on olvashatóban. "A Trója nem egy nyomasztóan vaskos regény celluloid képeskönyve, hanem egy két és fél órás film, amelynek egyetlen célja az, hogy megfogja a kamaszokat." Hát ez az. Mi kell a kamaszoknak eszerint? Lebutított story, Brad Pitt meztelen feneke, némi érzelgõsség meg "grandiózus jelenetekként" eladott komputertrükkök sorozata. Slussz.
Kétségtelen, vannak látványos részek, mi több, kifejezetten színvonalas percek is: Akhilleusz és Hektor (Eric Bana) párviadala a maga mûfajában kiváló. De jobb csatajeleneteket nemcsak a Rettenthetetlenben, hanem az évtizedekkel korábbi Orson Welles-féle Falstaffban is láthattunk. Sõt, hogy a témánál maradjunk: az 1956-os Trójai Heléna ütközetei is érdekesebben koreografáltak. (Na persze, azokat Sergio Leone segédrendezõ igazgatta.)
Ami egyértelmû meglepetés: Wolfgang Petersen annyi hamisítatlan brit arcot vonultat föl, mint egy "íres" vagy "skótos" film. Nem is Peter O'Toole-ra (Priamosz) vagy Sean Beanre (Odüsszeusz) gondolunk elsõsorban, hanem mondjuk James Cosmóra (Glaukosz), aki a Rettenthetetlenbõl vagy Trevor Eve-re (Velior), aki az Apám nevében címû alkotásból érkezett. Nyilván a rendezõi "realizmus" jegyében.
- bund -
Forgalmazza az InterCom
