Zene

Nem akarjuk mindenáron a szerkesztettség látszatát kelteni, de látták már a címlapunkat? Tény, ami tény, itt tárgyalt filmművünk videopremierje megjelenésünk napjára esik.

Ilyenkor, évad elején az ember még teli van energiával, a bemutatók is lassan csordogálnak, ezért aztán jut este olyasmire is, amire egy hónap múlva, a torlódás idején már nem. Persze ha egy előadást Szikora János rendez a Tivoliban, ráadásul Cserhalmi játssza a főszerepet, azt akkor is meg kell nézni, ha Eric-Emmanuel Schmittnek, az írónak a nevét sem hallottam soha.

Két fontos koncerttel nyitott az idei hangversenyévad: 21-én a Fesztiválzenekar játszott, 24-én pedig Kocsis Zoltán vezényletével nagy riválisuk, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar adott koncertet a Zeneakadémia nagytermében.

Lépj ki a keretből, tanulj meg teljesen idegenként nézni önmagadra! - hallhatjuk az új James-album nyitó nótájában, és a lemezborítóra tekintve is egy zenekar-idegen figura bámul ránk. A füzetet végiglapozva viszont rögvest kiderül, hogy az ismeretlen arc az együttes hét tagjának a vonásaiból lett (számítógépileg) összegyúrva. Teljes a design, a tartalom és a muzsika egysége: a James sosem volt még ennyire együtt. Mondhatom, igencsak örülök a találkozásnak.

Míg a megbolondult világ egyre vadabbul pörög a szintetikus/elektronikus tánczenékre, addig számosan teszik fel a jogos kérdést: hol vagytok véreink, magyarok?

Lajkó Félixről eddig nem igazán tudtam eldönteni, hogy akar-e, képes-e "közösen", társakkal muzsikálni. Meglehet, biztosan most sem tudom, de hogy az új lemezén úgy kísérik heten-nyolcan, hogy cseppet sem maradoznak el mögötte, az mint a pinty, leírható. Elvégre Lajkó ezúttal nemcsak figyelmes partner, hanem már-már egészen visszafogott - nem lepne meg, ha rajongói hiányolnák is majd vonójának messze-messze rugaszkodott szárnyalásait. Pedig nem kéne, szerintem. Hiszen e lemez bármennyire is a "másságával" tűnik ki, Lajkó szenvedélyessége végig mögötte van, vagyis egyáltalán nem hinném, hogy kevésbé volna személyes a korábbiaknál. Inkább úgy vélem, hogy bebizonyosodott: képes kiemelkedni stílusának csapdáiból, arról nem beszélve, hogy ebben az új bandában amúgy helyet kaptak mindazok, akik kiállták a korábbi nekigyürkőzések próbáit (így az ütős Varga Tibor, a brácsás Kelemen Zsolt és Varga Károly, a bőgős Kurina Ferenc és a cimbalmos Kurina Mihály).

A betűkkel a "normál polgár" nem tud mit kezdeni. Csak a képekre vevő.

A huszonegyedik század első estéjén stílusosan színházban voltam, bár nehezemre esett ott lenni. Merthogy tényleg az a rémes múlt heti kedd, az volt ennek a szintén rémesnek látszó századnak az első napja. És, megint stílusosan, egy nagyon kortárs - bár múlt századi és halott - szerző darabjának ősbemutatóját láttam, Sarah Kane Megtisztulva című művét. Na hiszen.

Ha egy lemez azzal kezdi, hogy Kelet-Nyugat híd és hogy kultúrák összeolvadása, akkor én hirtelen mérsékelten kezdek lelkesedni, mert arra már elég sokat (s legtöbbször meg-) jártam. Az igazán jó nevű kanadai producer, Michael Brook - aki tett-vett többek közt a pakisztáni Nusrat Fateh Ali Khannal és az örmény Djivan Gasparyannal - is így lehet ezzel, legalábbis ez derül ki bevezető szavaiból, de én most nem szívesen pendülök vele egy húron, mert nélküle több esélyt adnék Chalhoub amúgy korántsem érdektelen albumának. Aki-ami így viszont sokat markol, és maga esik bele.

Az Alpokról majdnem mindent tudunk. Ott tenyészik a bőrgatyesz, a kolompoló marha és piros képű pásztora, éppoly levakarhatatlanul, mint ahogy a csikós gulyás meg a karikás ostor tapad a Hortobágyra itt, mifelénk. Ettől a szuvenír-fílingtől nem mentes a népzenéje sem, ám aki nem riad vissza a mélyfúrástól, egészen felkavaró etnozenei mozgásokra talál. S még csak a hegyhez sem kell menni, hiszen Ausztria és Svájc úttörői a jövő héten Kelenföldre látogatnak. Amíg pedig ideérnek, felgöngyölíthetjük a gyökereiket.

Azenekar 1991-ben alakult, mikor is a Medeski and Wood duóhoz csatlakozott Martin. A koncepció az volt, hogy egy állandóan turnézó, stabil bandát csináljanak, amely busszal járja a világot, és éjszakáról éjszakára föllép a legkülönbözőbb klubokban.

Kellemetlen híreket kaptunk Salzburgból. Mert noha a három magyar szellemfejedelem föllépése az ÉS-ben megjelent tudósítások szerint szépen sikerült Thomas Bernhard hőn gyűlölt városában, Vidovszky László Schroeder halála című szólózongorára és a zongorát preparáló három asszisztensre írt művét kifújolták a nemzetközi haute volée sznobjainak jobbjai.

Ha tudom, hogy az én évadomat Egressy Zoltán cirkuszdarabjával (Kék, kék, kék) nyitom a Bárkán,

Már-már azt hinni, hogy az Államok csak túlfejlett tinédzsereket termel. Felettébb mozgalmas és emlékezetes tavalyi nyarak egész során át láthattuk, hogy arrafelé nincs tizenéves kilencven alatti mellbőséggel. Hogy a blúzokat nem gombolhatta ki, akadt rendező, aki a kelleténél mélyebb dekoltázst vágatott rájuk, mikor egy komisz viharkabátost engedett a lányokra méretes teknőcbelezővel. (Nem az a fontos, az ember hány éves, csak a szíve legyen fiatal...) Aki nem pont erre gondol, mikor azt kérdi, mi van a ruha alatt, és beéri kevésbé materiális magyarázattal, az jobban teszi, ha például francia nyelvterületen kutakodik. A Rózsatövis című filmben a nyelven kívül egyéb szervek is előkerülnek, de csak sorjában. Obadia és Chervier rendezők a jelek szerint nem gondolják, hogy a szex a két legnemesebb összetételével kezdődne. Abban azonban ők sem bíznak, hogy felnőttektől fognak bármit is megtudni, ezért oknyomozásukkal minden dolgok gyökeréig, a kamaszkorig hátrálnak. A főcím az első aktus előtti nyolcvanötödik percben jelenik meg, majd indul a visszaszámlálás. A stopper a szereplők fejében egyre hangosabb. A fiúk sürgetnék az időt, de hát a civilizáció fiatal szülöttei ők, van még egy olyan tévképzetük, hogy a nőt nem lehet csak úgy megragadni. Jöjjön hát az udvarlás, a végcéltól szigorúan nem elszakadva, sőt azt sűrűn emlegetve (ne tűnjön az ember élhetetlennek a csaj előtt). Köreikben a szeretkezés még magányos tevékenység, kiterjesztett maszturbáció.