Film: "Kamaszútra" (Obadia-Chervier: Rózsatövis)

  • Kempf Zita
  • 2001. szeptember 13.

Zene

Már-már azt hinni, hogy az Államok csak túlfejlett tinédzsereket termel. Felettébb mozgalmas és emlékezetes tavalyi nyarak egész során át láthattuk, hogy arrafelé nincs tizenéves kilencven alatti mellbőséggel. Hogy a blúzokat nem gombolhatta ki, akadt rendező, aki a kelleténél mélyebb dekoltázst vágatott rájuk, mikor egy komisz viharkabátost engedett a lányokra méretes teknőcbelezővel. (Nem az a fontos, az ember hány éves, csak a szíve legyen fiatal...) Aki nem pont erre gondol, mikor azt kérdi, mi van a ruha alatt, és beéri kevésbé materiális magyarázattal, az jobban teszi, ha például francia nyelvterületen kutakodik. A Rózsatövis című filmben a nyelven kívül egyéb szervek is előkerülnek, de csak sorjában. Obadia és Chervier rendezők a jelek szerint nem gondolják, hogy a szex a két legnemesebb összetételével kezdődne. Abban azonban ők sem bíznak, hogy felnőttektől fognak bármit is megtudni, ezért oknyomozásukkal minden dolgok gyökeréig, a kamaszkorig hátrálnak. A főcím az első aktus előtti nyolcvanötödik percben jelenik meg, majd indul a visszaszámlálás. A stopper a szereplők fejében egyre hangosabb. A fiúk sürgetnék az időt, de hát a civilizáció fiatal szülöttei ők, van még egy olyan tévképzetük, hogy a nőt nem lehet csak úgy megragadni. Jöjjön hát az udvarlás, a végcéltól szigorúan nem elszakadva, sőt azt sűrűn emlegetve (ne tűnjön az ember élhetetlennek a csaj előtt). Köreikben a szeretkezés még magányos tevékenység, kiterjesztett maszturbáció.
Már-már azt hinni, hogy az Államok csak túlfejlett tinédzsereket termel. Felettébb mozgalmas és emlékezetes tavalyi nyarak egész során át láthattuk, hogy arrafelé nincs tizenéves kilencven alatti mellbőséggel. Hogy a blúzokat nem gombolhatta ki, akadt rendező, aki a kelleténél mélyebb dekoltázst vágatott rájuk, mikor egy komisz viharkabátost engedett a lányokra méretes teknőcbelezővel. (Nem az a fontos, az ember hány éves, csak a szíve legyen fiatal...) Aki nem pont erre gondol, mikor azt kérdi, mi van a ruha alatt, és beéri kevésbé materiális magyarázattal, az jobban teszi, ha például francia nyelvterületen kutakodik. A Rózsatövis című filmben a nyelven kívül egyéb szervek is előkerülnek, de csak sorjában. Obadia és Chervier rendezők a jelek szerint nem gondolják, hogy a szex a két legnemesebb összetételével kezdődne. Abban azonban ők sem bíznak, hogy felnőttektől fognak bármit is megtudni, ezért oknyomozásukkal minden dolgok gyökeréig, a kamaszkorig hátrálnak. A főcím az első aktus előtti nyolcvanötödik percben jelenik meg, majd indul a visszaszámlálás. A stopper a szereplők fejében egyre hangosabb. A fiúk sürgetnék az időt, de hát a civilizáció fiatal szülöttei ők, van még egy olyan tévképzetük, hogy a nőt nem lehet csak úgy megragadni. Jöjjön hát az udvarlás, a végcéltól szigorúan nem elszakadva, sőt azt sűrűn emlegetve (ne tűnjön az ember élhetetlennek a csaj előtt). Köreikben a szeretkezés még magányos tevékenység, kiterjesztett maszturbáció.

A testiség moziügyi kezelése

jól mutatja, hogyan válik ellenkező előjelűvé valami csupán attól, hogy egyre nagyobb porciókat mérnek belőle. A tömegtermelésben finomkodó aktusok mellékszálként oldalognak még szerelmes filmeknél is. Odabiggyesztik, mintha tartanának a mellőzés következményeitől, bár láthatólag a filmes gyakran maga se tudja, mi célt szolgál a nagy nekivetkezés. Amúgy is frusztrált lakosságunk ezer meg ezer, végtelenségig nyújtott, tárgyalásba át nem csapó előjátékot nézhetett már végig, tévében nem folyik ily direkt fehérneműreklám. Egy-egy száj kilométereket tesz meg azonosíthatatlan testrészeken szánkázva, miközben lágy (értsd: semmitmondó) zene nyom el minden természetes hangot. Hogy a szexualitás szerepeltetése sokszor mennyire funkciótlan, az kiderül a menekülőre fogott vágásból, ami igyekszik a két pillanat közé ékelődni, amikor a résztvevők nyála már elapadt, de genitáliáik még szétválaszthatók. A következő kockán a redőnyön átszökő sugarak mutatnak rá a lényegre, a férfivállon pihenő, kevéssé zilált, inkább jól sminkelt fejre. A közhelyfilmezés szabályai szerint szeretőkre sose virrad esős nap.

Ki tudja persze, mi a jobb, a szexus prűd tálalása vagy az arra adott válasz, amely szerint a cél szentesíti a nyers behatolást. Több mint harminc éve jelent egyet a hatásgyakorlás a megbotránkoztatással, ennyi idő elég volt ahhoz, hogy egész generációkat neveljen át. Nemrég még számottevő esemény volt, ha művészember a színpadon pisilt, ma klisészámba megy. Igaz, a kiválasztás és az ürítés még mindig erősebb tabu, mint a nemi tevékenység kommunikálása. Ezért nehéz egy-két eredeti gondolatot keresztülverni az elolvadt gátakon. Az alkotó nem ütközik ellenállásba, nem alakul ki konfliktus, oda a katarzis.

Soha ilyen jó helyzetben nem volt a visszafogott filmes stílus, áramütések után a halk szó jobban stimulálja az agyat. Ez a film szexuális téren végez nagytakarítást. "vatosan lépked az elhasznált helyiségben, ablakot nyit, beengedi a friss levegőt. A vörös selyem ágyneműt tisztítóba adja, Strausst a zálogba, a műpéniszekből és valódi ostorokból nem rak máglyát, mert nem dramatizál, csak barna nejlonba kötve dobja fel a távolodó kukás platójára. Minden készen áll, a szoba üres, működik a zuhany, és van meleg víz, jöhet két tinédzser. Egy fiú és egy lány (annyi eltévelyedéspárti mozi után vissza a természethez).

Két idétlen kamasz, Roudoudou és Romain. Sehol egy gyanús mozdulat, egy szorongáskeltő tekintet, még a felnőttek is csak a sótartóért nyúlnak. A szülőkkel mindenről lehet beszélni, és minden praktikus kérdésként merül fel, nem áll össze ideológiává. Azért esik szó a szexről, mert a tejbegrízről is beszélnek, nem azért, mert ezek szabadelvű családok. Ennek ellenére a téma csupa izgalom és aggodalom a fiatalok számára. A film első felében lánygondokat láthatunk, a hősnőnek nem nő a melle, aztán meg felemásra sikerül. Kamerát hurcolva keresi mások szexuális életének nyomait, és minél többet tud, annál kevesebbet ért. Csak abban biztos, hogy mielőbb meg kell kezdenie e tolakodó cselekmény gyakorlását, mert az maga a megváltás, hiszen midenki arról beszél. Romain szintén úgy véli, a szexhez képest minden más időpocsékolás, akinek nője nincs, nem ember.

"Ez nem a te napod"

- mondja neki barátja, miután rókázás közben fejbe találják focilabdával. E mondat lehetne a mottó: a film olyan napokon játszódik, amelyek nem az övéik, nem jön a nagy esemény. Amikor meg igen, akkor törnek össze mindketten. Azt kell látniuk, hogy a szex az emberiség nagy önbecsapása, az ember nem veszti el még a fejét se, nemhogy az eszméletét. Sőt a többiek sem ettől lettek felnőttek. A sok aktusmenedzser maga sem teljes meggyőződéssel állt be a kánonba, csak nem merte megvallani a valót. Az összeomlás azonban a feloldozást is magával hozza. Megtapasztalják, hogy a szexualitás lehet megalázó is, sírnak, dühöngenek, világgá mennek, és a téma soha többé nem lesz olyan fontos, mint tizennégy évesen. Megkönnyebbülést a szerelem hoz, vagy amit legalább úgy hívhatnak, amibe a végére csak sikerül belesodródniuk. A nézőnek is megvan a jutalma, majd száz percet nézett végig, mindegyik a nemiségről beszélt, mégsem kellett feszengenie. A kamera nem ragadta meg a legkisebb ürügyet - öltözés, fürdés -, hogy a céltalanság látszatát keltve ugyan, de csak odatévedjen kamaszmellekre és nemi szervekre. Abban a pillanatban persze bánjuk, de hosszú távon még megköszönjük.

Kempf Zita

Du poil sous les roses, feliratos, francia, 2000, 85 perc; rendező: Agnés Obadia és Jean-Julien Chervier; forgatókönyv: Agnés Obadia és Jean-Julien Chervier; operatőr: Marie Spencer; főszereplők: Julie Durand és Alexis Roucout; a Mokép Rt. bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.