Film: "Kamaszútra" (Obadia-Chervier: Rózsatövis)

  • Kempf Zita
  • 2001. szeptember 13.

Zene

Már-már azt hinni, hogy az Államok csak túlfejlett tinédzsereket termel. Felettébb mozgalmas és emlékezetes tavalyi nyarak egész során át láthattuk, hogy arrafelé nincs tizenéves kilencven alatti mellbőséggel. Hogy a blúzokat nem gombolhatta ki, akadt rendező, aki a kelleténél mélyebb dekoltázst vágatott rájuk, mikor egy komisz viharkabátost engedett a lányokra méretes teknőcbelezővel. (Nem az a fontos, az ember hány éves, csak a szíve legyen fiatal...) Aki nem pont erre gondol, mikor azt kérdi, mi van a ruha alatt, és beéri kevésbé materiális magyarázattal, az jobban teszi, ha például francia nyelvterületen kutakodik. A Rózsatövis című filmben a nyelven kívül egyéb szervek is előkerülnek, de csak sorjában. Obadia és Chervier rendezők a jelek szerint nem gondolják, hogy a szex a két legnemesebb összetételével kezdődne. Abban azonban ők sem bíznak, hogy felnőttektől fognak bármit is megtudni, ezért oknyomozásukkal minden dolgok gyökeréig, a kamaszkorig hátrálnak. A főcím az első aktus előtti nyolcvanötödik percben jelenik meg, majd indul a visszaszámlálás. A stopper a szereplők fejében egyre hangosabb. A fiúk sürgetnék az időt, de hát a civilizáció fiatal szülöttei ők, van még egy olyan tévképzetük, hogy a nőt nem lehet csak úgy megragadni. Jöjjön hát az udvarlás, a végcéltól szigorúan nem elszakadva, sőt azt sűrűn emlegetve (ne tűnjön az ember élhetetlennek a csaj előtt). Köreikben a szeretkezés még magányos tevékenység, kiterjesztett maszturbáció.
Már-már azt hinni, hogy az Államok csak túlfejlett tinédzsereket termel. Felettébb mozgalmas és emlékezetes tavalyi nyarak egész során át láthattuk, hogy arrafelé nincs tizenéves kilencven alatti mellbőséggel. Hogy a blúzokat nem gombolhatta ki, akadt rendező, aki a kelleténél mélyebb dekoltázst vágatott rájuk, mikor egy komisz viharkabátost engedett a lányokra méretes teknőcbelezővel. (Nem az a fontos, az ember hány éves, csak a szíve legyen fiatal...) Aki nem pont erre gondol, mikor azt kérdi, mi van a ruha alatt, és beéri kevésbé materiális magyarázattal, az jobban teszi, ha például francia nyelvterületen kutakodik. A Rózsatövis című filmben a nyelven kívül egyéb szervek is előkerülnek, de csak sorjában. Obadia és Chervier rendezők a jelek szerint nem gondolják, hogy a szex a két legnemesebb összetételével kezdődne. Abban azonban ők sem bíznak, hogy felnőttektől fognak bármit is megtudni, ezért oknyomozásukkal minden dolgok gyökeréig, a kamaszkorig hátrálnak. A főcím az első aktus előtti nyolcvanötödik percben jelenik meg, majd indul a visszaszámlálás. A stopper a szereplők fejében egyre hangosabb. A fiúk sürgetnék az időt, de hát a civilizáció fiatal szülöttei ők, van még egy olyan tévképzetük, hogy a nőt nem lehet csak úgy megragadni. Jöjjön hát az udvarlás, a végcéltól szigorúan nem elszakadva, sőt azt sűrűn emlegetve (ne tűnjön az ember élhetetlennek a csaj előtt). Köreikben a szeretkezés még magányos tevékenység, kiterjesztett maszturbáció.

A testiség moziügyi kezelése

jól mutatja, hogyan válik ellenkező előjelűvé valami csupán attól, hogy egyre nagyobb porciókat mérnek belőle. A tömegtermelésben finomkodó aktusok mellékszálként oldalognak még szerelmes filmeknél is. Odabiggyesztik, mintha tartanának a mellőzés következményeitől, bár láthatólag a filmes gyakran maga se tudja, mi célt szolgál a nagy nekivetkezés. Amúgy is frusztrált lakosságunk ezer meg ezer, végtelenségig nyújtott, tárgyalásba át nem csapó előjátékot nézhetett már végig, tévében nem folyik ily direkt fehérneműreklám. Egy-egy száj kilométereket tesz meg azonosíthatatlan testrészeken szánkázva, miközben lágy (értsd: semmitmondó) zene nyom el minden természetes hangot. Hogy a szexualitás szerepeltetése sokszor mennyire funkciótlan, az kiderül a menekülőre fogott vágásból, ami igyekszik a két pillanat közé ékelődni, amikor a résztvevők nyála már elapadt, de genitáliáik még szétválaszthatók. A következő kockán a redőnyön átszökő sugarak mutatnak rá a lényegre, a férfivállon pihenő, kevéssé zilált, inkább jól sminkelt fejre. A közhelyfilmezés szabályai szerint szeretőkre sose virrad esős nap.

Ki tudja persze, mi a jobb, a szexus prűd tálalása vagy az arra adott válasz, amely szerint a cél szentesíti a nyers behatolást. Több mint harminc éve jelent egyet a hatásgyakorlás a megbotránkoztatással, ennyi idő elég volt ahhoz, hogy egész generációkat neveljen át. Nemrég még számottevő esemény volt, ha művészember a színpadon pisilt, ma klisészámba megy. Igaz, a kiválasztás és az ürítés még mindig erősebb tabu, mint a nemi tevékenység kommunikálása. Ezért nehéz egy-két eredeti gondolatot keresztülverni az elolvadt gátakon. Az alkotó nem ütközik ellenállásba, nem alakul ki konfliktus, oda a katarzis.

Soha ilyen jó helyzetben nem volt a visszafogott filmes stílus, áramütések után a halk szó jobban stimulálja az agyat. Ez a film szexuális téren végez nagytakarítást. "vatosan lépked az elhasznált helyiségben, ablakot nyit, beengedi a friss levegőt. A vörös selyem ágyneműt tisztítóba adja, Strausst a zálogba, a műpéniszekből és valódi ostorokból nem rak máglyát, mert nem dramatizál, csak barna nejlonba kötve dobja fel a távolodó kukás platójára. Minden készen áll, a szoba üres, működik a zuhany, és van meleg víz, jöhet két tinédzser. Egy fiú és egy lány (annyi eltévelyedéspárti mozi után vissza a természethez).

Két idétlen kamasz, Roudoudou és Romain. Sehol egy gyanús mozdulat, egy szorongáskeltő tekintet, még a felnőttek is csak a sótartóért nyúlnak. A szülőkkel mindenről lehet beszélni, és minden praktikus kérdésként merül fel, nem áll össze ideológiává. Azért esik szó a szexről, mert a tejbegrízről is beszélnek, nem azért, mert ezek szabadelvű családok. Ennek ellenére a téma csupa izgalom és aggodalom a fiatalok számára. A film első felében lánygondokat láthatunk, a hősnőnek nem nő a melle, aztán meg felemásra sikerül. Kamerát hurcolva keresi mások szexuális életének nyomait, és minél többet tud, annál kevesebbet ért. Csak abban biztos, hogy mielőbb meg kell kezdenie e tolakodó cselekmény gyakorlását, mert az maga a megváltás, hiszen midenki arról beszél. Romain szintén úgy véli, a szexhez képest minden más időpocsékolás, akinek nője nincs, nem ember.

"Ez nem a te napod"

- mondja neki barátja, miután rókázás közben fejbe találják focilabdával. E mondat lehetne a mottó: a film olyan napokon játszódik, amelyek nem az övéik, nem jön a nagy esemény. Amikor meg igen, akkor törnek össze mindketten. Azt kell látniuk, hogy a szex az emberiség nagy önbecsapása, az ember nem veszti el még a fejét se, nemhogy az eszméletét. Sőt a többiek sem ettől lettek felnőttek. A sok aktusmenedzser maga sem teljes meggyőződéssel állt be a kánonba, csak nem merte megvallani a valót. Az összeomlás azonban a feloldozást is magával hozza. Megtapasztalják, hogy a szexualitás lehet megalázó is, sírnak, dühöngenek, világgá mennek, és a téma soha többé nem lesz olyan fontos, mint tizennégy évesen. Megkönnyebbülést a szerelem hoz, vagy amit legalább úgy hívhatnak, amibe a végére csak sikerül belesodródniuk. A nézőnek is megvan a jutalma, majd száz percet nézett végig, mindegyik a nemiségről beszélt, mégsem kellett feszengenie. A kamera nem ragadta meg a legkisebb ürügyet - öltözés, fürdés -, hogy a céltalanság látszatát keltve ugyan, de csak odatévedjen kamaszmellekre és nemi szervekre. Abban a pillanatban persze bánjuk, de hosszú távon még megköszönjük.

Kempf Zita

Du poil sous les roses, feliratos, francia, 2000, 85 perc; rendező: Agnés Obadia és Jean-Julien Chervier; forgatókönyv: Agnés Obadia és Jean-Julien Chervier; operatőr: Marie Spencer; főszereplők: Julie Durand és Alexis Roucout; a Mokép Rt. bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.