Film: "Kamaszútra" (Obadia-Chervier: Rózsatövis)

  • Kempf Zita
  • 2001. szeptember 13.

Zene

Már-már azt hinni, hogy az Államok csak túlfejlett tinédzsereket termel. Felettébb mozgalmas és emlékezetes tavalyi nyarak egész során át láthattuk, hogy arrafelé nincs tizenéves kilencven alatti mellbőséggel. Hogy a blúzokat nem gombolhatta ki, akadt rendező, aki a kelleténél mélyebb dekoltázst vágatott rájuk, mikor egy komisz viharkabátost engedett a lányokra méretes teknőcbelezővel. (Nem az a fontos, az ember hány éves, csak a szíve legyen fiatal...) Aki nem pont erre gondol, mikor azt kérdi, mi van a ruha alatt, és beéri kevésbé materiális magyarázattal, az jobban teszi, ha például francia nyelvterületen kutakodik. A Rózsatövis című filmben a nyelven kívül egyéb szervek is előkerülnek, de csak sorjában. Obadia és Chervier rendezők a jelek szerint nem gondolják, hogy a szex a két legnemesebb összetételével kezdődne. Abban azonban ők sem bíznak, hogy felnőttektől fognak bármit is megtudni, ezért oknyomozásukkal minden dolgok gyökeréig, a kamaszkorig hátrálnak. A főcím az első aktus előtti nyolcvanötödik percben jelenik meg, majd indul a visszaszámlálás. A stopper a szereplők fejében egyre hangosabb. A fiúk sürgetnék az időt, de hát a civilizáció fiatal szülöttei ők, van még egy olyan tévképzetük, hogy a nőt nem lehet csak úgy megragadni. Jöjjön hát az udvarlás, a végcéltól szigorúan nem elszakadva, sőt azt sűrűn emlegetve (ne tűnjön az ember élhetetlennek a csaj előtt). Köreikben a szeretkezés még magányos tevékenység, kiterjesztett maszturbáció.
Már-már azt hinni, hogy az Államok csak túlfejlett tinédzsereket termel. Felettébb mozgalmas és emlékezetes tavalyi nyarak egész során át láthattuk, hogy arrafelé nincs tizenéves kilencven alatti mellbőséggel. Hogy a blúzokat nem gombolhatta ki, akadt rendező, aki a kelleténél mélyebb dekoltázst vágatott rájuk, mikor egy komisz viharkabátost engedett a lányokra méretes teknőcbelezővel. (Nem az a fontos, az ember hány éves, csak a szíve legyen fiatal...) Aki nem pont erre gondol, mikor azt kérdi, mi van a ruha alatt, és beéri kevésbé materiális magyarázattal, az jobban teszi, ha például francia nyelvterületen kutakodik. A Rózsatövis című filmben a nyelven kívül egyéb szervek is előkerülnek, de csak sorjában. Obadia és Chervier rendezők a jelek szerint nem gondolják, hogy a szex a két legnemesebb összetételével kezdődne. Abban azonban ők sem bíznak, hogy felnőttektől fognak bármit is megtudni, ezért oknyomozásukkal minden dolgok gyökeréig, a kamaszkorig hátrálnak. A főcím az első aktus előtti nyolcvanötödik percben jelenik meg, majd indul a visszaszámlálás. A stopper a szereplők fejében egyre hangosabb. A fiúk sürgetnék az időt, de hát a civilizáció fiatal szülöttei ők, van még egy olyan tévképzetük, hogy a nőt nem lehet csak úgy megragadni. Jöjjön hát az udvarlás, a végcéltól szigorúan nem elszakadva, sőt azt sűrűn emlegetve (ne tűnjön az ember élhetetlennek a csaj előtt). Köreikben a szeretkezés még magányos tevékenység, kiterjesztett maszturbáció.

A testiség moziügyi kezelése

jól mutatja, hogyan válik ellenkező előjelűvé valami csupán attól, hogy egyre nagyobb porciókat mérnek belőle. A tömegtermelésben finomkodó aktusok mellékszálként oldalognak még szerelmes filmeknél is. Odabiggyesztik, mintha tartanának a mellőzés következményeitől, bár láthatólag a filmes gyakran maga se tudja, mi célt szolgál a nagy nekivetkezés. Amúgy is frusztrált lakosságunk ezer meg ezer, végtelenségig nyújtott, tárgyalásba át nem csapó előjátékot nézhetett már végig, tévében nem folyik ily direkt fehérneműreklám. Egy-egy száj kilométereket tesz meg azonosíthatatlan testrészeken szánkázva, miközben lágy (értsd: semmitmondó) zene nyom el minden természetes hangot. Hogy a szexualitás szerepeltetése sokszor mennyire funkciótlan, az kiderül a menekülőre fogott vágásból, ami igyekszik a két pillanat közé ékelődni, amikor a résztvevők nyála már elapadt, de genitáliáik még szétválaszthatók. A következő kockán a redőnyön átszökő sugarak mutatnak rá a lényegre, a férfivállon pihenő, kevéssé zilált, inkább jól sminkelt fejre. A közhelyfilmezés szabályai szerint szeretőkre sose virrad esős nap.

Ki tudja persze, mi a jobb, a szexus prűd tálalása vagy az arra adott válasz, amely szerint a cél szentesíti a nyers behatolást. Több mint harminc éve jelent egyet a hatásgyakorlás a megbotránkoztatással, ennyi idő elég volt ahhoz, hogy egész generációkat neveljen át. Nemrég még számottevő esemény volt, ha művészember a színpadon pisilt, ma klisészámba megy. Igaz, a kiválasztás és az ürítés még mindig erősebb tabu, mint a nemi tevékenység kommunikálása. Ezért nehéz egy-két eredeti gondolatot keresztülverni az elolvadt gátakon. Az alkotó nem ütközik ellenállásba, nem alakul ki konfliktus, oda a katarzis.

Soha ilyen jó helyzetben nem volt a visszafogott filmes stílus, áramütések után a halk szó jobban stimulálja az agyat. Ez a film szexuális téren végez nagytakarítást. "vatosan lépked az elhasznált helyiségben, ablakot nyit, beengedi a friss levegőt. A vörös selyem ágyneműt tisztítóba adja, Strausst a zálogba, a műpéniszekből és valódi ostorokból nem rak máglyát, mert nem dramatizál, csak barna nejlonba kötve dobja fel a távolodó kukás platójára. Minden készen áll, a szoba üres, működik a zuhany, és van meleg víz, jöhet két tinédzser. Egy fiú és egy lány (annyi eltévelyedéspárti mozi után vissza a természethez).

Két idétlen kamasz, Roudoudou és Romain. Sehol egy gyanús mozdulat, egy szorongáskeltő tekintet, még a felnőttek is csak a sótartóért nyúlnak. A szülőkkel mindenről lehet beszélni, és minden praktikus kérdésként merül fel, nem áll össze ideológiává. Azért esik szó a szexről, mert a tejbegrízről is beszélnek, nem azért, mert ezek szabadelvű családok. Ennek ellenére a téma csupa izgalom és aggodalom a fiatalok számára. A film első felében lánygondokat láthatunk, a hősnőnek nem nő a melle, aztán meg felemásra sikerül. Kamerát hurcolva keresi mások szexuális életének nyomait, és minél többet tud, annál kevesebbet ért. Csak abban biztos, hogy mielőbb meg kell kezdenie e tolakodó cselekmény gyakorlását, mert az maga a megváltás, hiszen midenki arról beszél. Romain szintén úgy véli, a szexhez képest minden más időpocsékolás, akinek nője nincs, nem ember.

"Ez nem a te napod"

- mondja neki barátja, miután rókázás közben fejbe találják focilabdával. E mondat lehetne a mottó: a film olyan napokon játszódik, amelyek nem az övéik, nem jön a nagy esemény. Amikor meg igen, akkor törnek össze mindketten. Azt kell látniuk, hogy a szex az emberiség nagy önbecsapása, az ember nem veszti el még a fejét se, nemhogy az eszméletét. Sőt a többiek sem ettől lettek felnőttek. A sok aktusmenedzser maga sem teljes meggyőződéssel állt be a kánonba, csak nem merte megvallani a valót. Az összeomlás azonban a feloldozást is magával hozza. Megtapasztalják, hogy a szexualitás lehet megalázó is, sírnak, dühöngenek, világgá mennek, és a téma soha többé nem lesz olyan fontos, mint tizennégy évesen. Megkönnyebbülést a szerelem hoz, vagy amit legalább úgy hívhatnak, amibe a végére csak sikerül belesodródniuk. A nézőnek is megvan a jutalma, majd száz percet nézett végig, mindegyik a nemiségről beszélt, mégsem kellett feszengenie. A kamera nem ragadta meg a legkisebb ürügyet - öltözés, fürdés -, hogy a céltalanság látszatát keltve ugyan, de csak odatévedjen kamaszmellekre és nemi szervekre. Abban a pillanatban persze bánjuk, de hosszú távon még megköszönjük.

Kempf Zita

Du poil sous les roses, feliratos, francia, 2000, 85 perc; rendező: Agnés Obadia és Jean-Julien Chervier; forgatókönyv: Agnés Obadia és Jean-Julien Chervier; operatőr: Marie Spencer; főszereplők: Julie Durand és Alexis Roucout; a Mokép Rt. bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.