Az Alpokról majdnem mindent tudunk. Ott tenyészik a bőrgatyesz, a kolompoló marha és piros képű pásztora, éppoly levakarhatatlanul, mint ahogy a csikós gulyás meg a karikás ostor tapad a Hortobágyra itt, mifelénk. Ettől a szuvenír-fílingtől nem mentes a népzenéje sem, ám aki nem riad vissza a mélyfúrástól, egészen felkavaró etnozenei mozgásokra talál. S még csak a hegyhez sem kell menni, hiszen Ausztria és Svájc úttörői a jövő héten Kelenföldre látogatnak. Amíg pedig ideérnek, felgöngyölíthetjük a gyökereiket.

Az Alpokról majdnem mindent tudunk. Ott tenyészik a bőrgatyesz, a kolompoló marha és piros képű pásztora, éppoly levakarhatatlanul, mint ahogy a csikós gulyás meg a karikás ostor tapad a Hortobágyra itt, mifelénk. Ettől a szuvenír-fílingtől nem mentes a népzenéje sem, ám aki nem riad vissza a mélyfúrástól, egészen felkavaró etnozenei mozgásokra talál. S még csak a hegyhez sem kell menni, hiszen Ausztria és Svájc úttörői a jövő héten Kelenföldre látogatnak. Amíg pedig ideérnek, felgöngyölíthetjük a gyökereiket.

A hetvenes évek kezdetén Ausztriát, Németországot, Svájcot éppúgy megérintette a népzenei revival mozgalma, mint Európa és a világ többi részét. Annak rendje szerint korántsem merült ki a hagyományápolásban, hanem kitérőket keresett az ifjúságra nem kevésbé ható dzsessz, rock és kortárs zene felé. A bajor zenekarok közül így tűnt ki a politikusokat sokkoló Biermosl Blosn; sógorainknál a Broadlahn a dzsesszbe, a Die Knödel a klasszikus zenébe, majd az Attwenger a punkba feledkezett, a svájci Appenzeller Space Schöttl tagjai pedig pszichedelikus rockot játszottak korábban. Ezeket a társaságokat (és követőiket) jegyzi ma a szakirodalom, még a hazájukban is rajonganak értük vagy százhúszan. Nálunk persze se kép, se hang, de ennek nincs jelentősége, és különben is, majd most pótoljuk, egy csapásra. Adódik rá négy napunk.

Szeptember 27-én (MU Színház, 19.00) Svájcból indulunk. Két duó játszik: előbb a felkapott Stimmhorn - fúvós hangszerek plusz torokének, igen tág érzelmi tartománnyal. Markus Flückigert és Anton Bruhint utána kevésbé forszíroznám, de ez pusztán előítélet, lévén a dorombolástól menthetetlenül idegenkedem. Másnap a MU Színházban újra Stimmhorn, majd a Mo§hammer-Angerer-Bruhin trió; ebben, szerencsére, Bruhin apró dorombját Mo§hammer kolosszális alpesi kürtje übereli. Este tízkor a Fonóban Zabine, aki egy nagyon vonzó és népszerű osztrák hölgy, továbbá tiroli nyelvjárásban hip-hop és drum & bass alapokra énekel. A harmadik nap, 29.: csúcs, valóban. Az osztrák Ensemble Inflagranti kezd a MU-ban, márpedig ez elementáris etnodzsessz, immár visszaköszönő arcokkal (Mo§hammer fúvós hangszerei és Angerer dobokkal, valamint a hegedűs Rupert Bopp és a bőgős Christoph Lindenbauer). ´ket a svájci Mytha kvartett követi, csupa messzire nyúló alpesi kürttel - unikális, atmoszferikus-misztikus hang. A MU-tól, hál´ isten, nem esik messze a Fonó, mert tízre, a Tobler-Lincke-Tanner trióra fölöttébb érdemes átruccanni. A cimbalmos Töbi Tobler és a bőgős-énekes Ficht Tanner zenekara volt az említett Appenzeller Space Schöttl korábban, de nem ezért, hanem mert éppolyan felszabadult és virtuóz cimbalomzenét játszanak, mint Balogh Kálmánék nálunk. Végül vasárnap délben a budai várban a Mytha, a MU Színházban pedig hétkor a Tobler-Lincke-Tanner trió szolgál repetával, szóval, mondom, minden együtt, hogy az Alpok magaslataiban végre büfék legyünk.

Marton László Távolodó