Színház: Egressy, a portretista (A Kék, kék, kék a Bárkán)

szerző
Csáki Judit
publikálva
2001/37. (09. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Ha tudom, hogy az én évadomat Egressy Zoltán cirkuszdarabjával (Kék, kék, kék) nyitom a Bárkán,

hát dehogyis lövöm el néhány hete csekélyke muníciómat egy "igazi" cirkuszra, de még a környékére sem mentem volna; és akkor azt hinném, hogy a három buzogány, az baromi jó, és nem sejteném, hogy a világszám, az a hét.Ettől persze a három buzogány az jó, hiszen egy színházban dobálja egy jó színész, a Scherer Péter. Aki ezenkívül egykerekűzik, karikát is dobál, labdát is; gólyalábon táncol, sőt két röpke pillanatig ugrókötelezik rajta, ez egyszerűen döbbenetes. Az is az, hogy Pogány Judit egy teljes részen át üldögél egy félhomályos emeleti kis dobozban, mert neki, a kissé gyogyós nagyinak ez a szerepe; néha ordít egyet-egyet. Aztán van szólója is, a darab vége felé; akkor lejön, a manézs közepére ül, hintázik egy kicsit, abbahagyja az addig preferált majmos-lomha mozgást, és ekkor már őt muszáj nézni egyfolytában.

A Portugálból, Egressy előző darabjából remek és sikeres előadást rendezett a Kamrában Lukáts Andor; a történetre alig, a figurákra élesen emlékszem, a színészi alakításokra még élesebben, különösen a Szirtes Ágiéra meg a Varga Zoltánéra. Gyanítom, így lesz ez most is,

kicsit lefelé modulálva,

de miért is lefelé, ez itt a kérdés... Bizonyos súlyos, de magánügynek számító okokból Csehov ugrott be nekem, mindjárt az elején, főleg a Cseresznyéskert, merthogy majdnem minden figurája itt bóklászik ebben a cirkuszi közegben. Bérczes László szép szavával "lenti emberek" ezek, egy csóró cirkuszos kompánia, család, ahol a gyerekek száma három, de a kerekekből és a szobákból kevesebb van az előirányzottnál. És ez a kevés is hervad, lomposan dekadál minden és mindenki, mert kinek kell ez az "életünket és vérünket" típusú vergődés manapság, amikor a hi-tech lélektelen profizmusa meg a komputervezérelt show a nyerő. Baj-e, hogy Ranyevszkajáék elveszítik a cseresznyéskertet? De ígér-e bármi élhetőt a Lopahin-féle jövő, az ő kerekeivel meg szobáival? Értsd: ez a szegény Prézli, a legjobb cirkuszos mind között tud-e jobbat a fősodor felé ácsingózásával, és egyáltalán: merre van a fősodor?

Ácsingózásból sok van itt; a legfájdalmasabban a főszereplő-családfő Fil sógornője, a Cacala névre hallgató szerencsétlen asszony csinálja, ő egy érintésért, egy mozdulatért is lesodorja a bugyit bárkinek, miközben mondogatja, hogy "a történet nem erről szól". Ez lenne a darab kulcsa, hogy erről a családi cirkuszról nem szól már a történet, sem együtt, sem egyenként. A ki- pontosabban beugrási lehetőség - egy WC (world circus) nevű szervezet a fősodor - kudarcba fordul, amiben nincsen semmi meglepő; sok szépség azonban van benne, fájdalmas szépség, lassú hangulat, pontos miniatúrák, egy-egy gesztus, egy-egy villanás és igazságosan mindenkinek a nagyjelenet - csak ki kell várni mindet.

És mivel lényegét tekintve ez a mű is afféle portrécsarnok, ki lehet mondani: Egressy a figurák tehetséges írója, nem történetben és cselekvésben, hanem karakterben és életképben gondolkodik (bár az alany és állítmány is rendben), az ő darabjához remek színészek kellenek remek formában, különben nem él meg. Lukáts Andor ugyan a színészekhez ért a legjobban, kiből-kiből kigyúrja-kipréseli a maximumot, ezek a maximumok próbálnak egymáshoz tapadni, kötőanyag nélkül, ez a darab. Amelyből valami mégiscsak hiányzik, tán épp a kötőanyag,

különben nem kiabálnának annyira

mindjárt az elején, hogy meglegyen a kellő feszültség; különösen az anya figuráját kiválóan értő Csoma Judit hangos, aztán elhalkul, és akkor sokkal többet tudhatni meg róla. Kompenzációs kiabálások ezek, mert például Varga Gabriella Eperkéje - ő az elvágyódó, gyenge lány, valamikor Ánya volt Csehovban - éppen hogy halvány, csak foltokban, azaz jelenetekben létezik, és a "szólója" szép. Sok az üresjárat, máskor lassúság - miután kiszámítható minden, ez különösen szembetűnő.

Van idő nézelődni, tehát meglátni, milyen jól működik Khell Csörsz díszlete a felcsapható lelátókkal, a fent és lent elhelyezett lakókuckókkal, a fakó sátortetővel. Leltárba lehet venni Veress Dóra remek jelmezeit, a minták játékát, a pöttyöket a fazékon, a nadrágon, a trikón, a színek fintorait a rózsaszín és lila árnyalatai közt, hallgatni David Yengibarjan több mint cirkuszos zenéjét, amelyre a játék itt-ott felbukkanó koreografikus jellege rímel.

Melankólia telepszik meg a nézőtéren, miközben például a cirkuszi produkció alatt nagyon rendesen

cirkuszi közönséget játszunk,

tapsolunk a mutatványoknak, pedig olykor kilóg mögüle a színház, és akkor nem kéne. De mi együtt akarunk érezni a szereplőkkel, mert erre vagyunk késztetve, meg arra, hogy szánva-megértve szeressük őket; nézzük el, hogy egyéni és csoportos szerencsétlenségük feltárulkozásának ritmusa döcög, lüktetése ki-kihagy.

Fil, az apa, a cirkuszigazgató, ez a szegény és beteg ember Csuja Imre ziccerszerepe. Aki meg is teszi a tőle telhetőt, csak az a démonikus erő hiányzik belőle, amitől mindenki vele és a cirkuszban marad. Még a lázadó Prézlit játszó Scherer is, aki annyi lendületet és képességet nyom a figurába, hogy végképp érthetetlen, miért nem húzott már el messzire, akár a féltestvér Eperkével az oldalán, akár nélküle. Vasvári Emese az első öt percben megrendítően mély és érzékeny játékkal formálja meg az eredendő jósággal és kiszolgáltatottsággal megvert Cacalát, aztán így is marad, mert nem kap az írótól több eljátszanivalót, nincs hová vinnie a szerepet. Szikszai Rémuszt és Kardos Róbertet sem kényeztette túlzottan Egressy Indigó és Totó figurájával - magukból pótolnak. Tóth Attila f. h. Blázt játssza, a cigarettába kapaszkodik, de van egy ígéretes tartása a hozzáillő nézéssel, kicsit alulról ferdén fölfelé. Gados Béla a társadalmi fősodor képviseletében kellően élénken adja a korruptat és dekadensen az ítélkezőt.

A vége megint erősen idézi Csehovot: nem történt semmi, csak minden elveszett, így megy tovább az élet. A társulategységesítés és egy új, szép jövő ígéretével pedig elkezdődött az évad a Bárka Színházban.

Csáki Judit

szerző
Csáki Judit
publikálva
2001/37. (09. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...