Lemez: Új barázdát szánt (Lajkó Félix és bandája játszik)

Lajkó Félixről eddig nem igazán tudtam eldönteni, hogy akar-e, képes-e "közösen", társakkal muzsikálni. Meglehet, biztosan most sem tudom, de hogy az új lemezén úgy kísérik heten-nyolcan, hogy cseppet sem maradoznak el mögötte, az mint a pinty, leírható. Elvégre Lajkó ezúttal nemcsak figyelmes partner, hanem már-már egészen visszafogott - nem lepne meg, ha rajongói hiányolnák is majd vonójának messze-messze rugaszkodott szárnyalásait. Pedig nem kéne, szerintem. Hiszen e lemez bármennyire is a "másságával" tűnik ki, Lajkó szenvedélyessége végig mögötte van, vagyis egyáltalán nem hinném, hogy kevésbé volna személyes a korábbiaknál. Inkább úgy vélem, hogy bebizonyosodott: képes kiemelkedni stílusának csapdáiból, arról nem beszélve, hogy ebben az új bandában amúgy helyet kaptak mindazok, akik kiállták a korábbi nekigyürkőzések próbáit (így az ütős Varga Tibor, a brácsás Kelemen Zsolt és Varga Károly, a bőgős Kurina Ferenc és a cimbalmos Kurina Mihály).

Az eddig kevésbé ismert társak közül egyrészt Ivánovics Tünde énekesnőt emelném ki: az ő számlájára nem kevesebb írható, mint hogy a hetedik szám - egy eksztatikussá "fajuló" népdalfeldolgozás - az album csúcspontjává emelkedett; másfelől a felvételek színhelyéül szolgáló palicsi erdőt. A tücskök-madarak közreműködésén túl jól hallani a közös múltat mögöttük: ide járt ki Lajkó, ha úgy tetszik, gyakorolni, a zsebében az összes tisztás hangja; lám, az ott éppen úgy szól, mint a Zeneakadémia nagyterme, ahol különben majd október 3-án... És egyáltalán nem baj, hogy alkalmasint bőszen belebrummog egy arra tévedt traktor, itt most új barázdát szánt az eke, végül is nem lóg ki. Egyáltalán, az egész anyag mélyen simul a természetbe, komoly érvekkel támasztva meg Lajkó hírhedt idegenkedését a professzionális művészvilág törvényeitől; ráadásul ennek a keresetlenségnek az is jól áll, amikor nem "hibátlan": az elrontott vagy talált hangok nem kevésbé organikus alkotói, mint a tervezettek vagy a helyénvalók.

Már legalábbis gondolom én.

Aztán az sem kerülhető meg, hogy Lajkó mekkorát lépett a vokális ügyek felé. Megesik, hogy csak úgy maga elé dünnyögve, s nekem azzal sincs bajom, de azért az az igazi, amikor a szövegre, az énekre és a megzenésítésre egyformán muszáj figyelni, mint a Sziveri-versből született dal esetében. No és ugye itt van a már említett Tünde, aztán pedig Félix nagymamája, hadd legyen dolga a szívnek, újra, máshogy, végül.

Hát így.

Lajkó Félix és bandája úgy játszik, hogy együtt boldogul abban az ösztönösség és az átgondoltság; ez most egy olyan Lajkó-húzás, amely mentes az önismétlésektől; beszélni kell róla és hallgatni megint, mint amikor felbukkant öt-hat évvel korábban. Egyszóval jó dolgunk van vele, és nagyon úgy fest: Lajkó sem járt rosszul.

Marton László Távolodó

Tilos az Á Records, 2001

Lemezbemutató koncert október 3-án, 19.30-kor a Zeneakadémián