Az eddig kevésbé ismert társak közül egyrészt Ivánovics Tünde énekesnőt emelném ki: az ő számlájára nem kevesebb írható, mint hogy a hetedik szám - egy eksztatikussá "fajuló" népdalfeldolgozás - az album csúcspontjává emelkedett; másfelől a felvételek színhelyéül szolgáló palicsi erdőt. A tücskök-madarak közreműködésén túl jól hallani a közös múltat mögöttük: ide járt ki Lajkó, ha úgy tetszik, gyakorolni, a zsebében az összes tisztás hangja; lám, az ott éppen úgy szól, mint a Zeneakadémia nagyterme, ahol különben majd október 3-án... És egyáltalán nem baj, hogy alkalmasint bőszen belebrummog egy arra tévedt traktor, itt most új barázdát szánt az eke, végül is nem lóg ki. Egyáltalán, az egész anyag mélyen simul a természetbe, komoly érvekkel támasztva meg Lajkó hírhedt idegenkedését a professzionális művészvilág törvényeitől; ráadásul ennek a keresetlenségnek az is jól áll, amikor nem "hibátlan": az elrontott vagy talált hangok nem kevésbé organikus alkotói, mint a tervezettek vagy a helyénvalók.
Már legalábbis gondolom én.
Aztán az sem kerülhető meg, hogy Lajkó mekkorát lépett a vokális ügyek felé. Megesik, hogy csak úgy maga elé dünnyögve, s nekem azzal sincs bajom, de azért az az igazi, amikor a szövegre, az énekre és a megzenésítésre egyformán muszáj figyelni, mint a Sziveri-versből született dal esetében. No és ugye itt van a már említett Tünde, aztán pedig Félix nagymamája, hadd legyen dolga a szívnek, újra, máshogy, végül.
Hát így.
Lajkó Félix és bandája úgy játszik, hogy együtt boldogul abban az ösztönösség és az átgondoltság; ez most egy olyan Lajkó-húzás, amely mentes az önismétlésektől; beszélni kell róla és hallgatni megint, mint amikor felbukkant öt-hat évvel korábban. Egyszóval jó dolgunk van vele, és nagyon úgy fest: Lajkó sem járt rosszul.
Marton László Távolodó
Tilos az Á Records, 2001
Lemezbemutató koncert október 3-án, 19.30-kor a Zeneakadémián
