Hangadó melléklet - Zeneiskolák Magyarországon

Ki veszi meg a hegedűt?

  • Hamvay Péter
  • 2015. június 14.

Zene

Nincs az a zenész, karmester, pedagógus, aki másképp gondolná: a magyar klasszikus zenélés világszínvonalának egyik záloga a magas szintű alap- és középfokú zenei képzés. Hogyan működik a rendszer? Miért tanuljon a gyerek zenélni akkor is, ha nem ez lesz a kenyere, és hogyan csinálja, ha komolyan gondolja?

A rendszerváltás előtt 170-180 zenei és művészeti általános és középiskola működött Magyarországon, a 90-es évekre ez megsokszorozódott, a 2000-es években 800 körüli volt a számuk – mondja Bokor György, aki korábban a Zeneakadémia gyakorlóiskoláját, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolát vezette, jelenleg a Hubay Jenő Zeneiskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója és a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetségének alelnöke.

A gyarapodás szükségképpen felhígulással is járt, mondja a szakember, ezért 2006-tól elindult egy minősítő eljárás. A folyamat lezárása, 2012. december 31. után megfogyatkozott az iskolák száma, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az idei tanévben 550 zeneoktatást folytató alap- és középfokú intézményt tart számon.

Csökken viszont a gyerekszám; az alapfokú oktatás iránt töretlen az érdeklődés, az Emmi kimutatásában a 2011–2012-es és az idei tanévben is 108 ezer kisdiák tanul zeneiskolában. A visszaesés a professzionális zenészképzést folytató szakközépiskolákban drámai: a négy évvel ezelőtti 2300-ról 2014–2015-re 1089-re apadt a tanulók száma. A zeneművészeti szakközépiskolák, közkeletű nevükön konzervatóriumok száma ugyanakkor nem csökkent, változatlanul 28 ilyen intézmény működik.

Batta András zenetörténész, a Zeneakadémia korábbi rektora szerint túl sok a középfokú zeneművészeti iskola. Hiszen a három budapesti (Bartók Béla, Szent István Király, Weiner Leó), valamint a pécsi, a győri, a miskolci, a debreceni és a szegedi az, ahonnan jellemzően a zenei felsőoktatásba kerülnek a növendékek. Kérdés, van-e értelme úgy zenét tanítani, hogy minimális az egyetemre kerülés esélye, vagy megéri-e a roppant drága, egyéni foglalkozásokat követelő oktatás ott, ahol 5-6 fős évfolyamok vannak. Szerinte az alapfokú oktatás szélesítése volna a fontos, és a közoktatásban kellene minél több ének-zene óra. Kovács Géza, a Szimfonikus Zenekarok Szövetségének elnöke Kodályt idézi, aki zenei tagozatos általános és középiskolákat képzelt el. A tapasztalatok nagyon jók voltak: a válogatás nélkül felvett gyerekekből kevesen kerültek ugyan a zenei felsőoktatásba, ám sokkal többen jutottak más felsőoktatási intézménybe, mint a normál gimnáziumokból. A magyarázat szerint azért, mert a zenei képzés összpontosításra, kitartásra, rendszerességre nevel. Batta András ezért is tartja jó megoldásnak, hogy ha valaki nem biztos abban, hogy professzionális zenész akar-e lenni, nem zenei szakközépbe jár, inkább a gimnázium mellett folytatja zeneiskolában a tanulmányait – így ráér 18 éves korában dönteni arról, hogy milyen pályára lép. A zeneiskolai képzés 18 éves kor után is igénybe vehető – csekély térítés ellenében. A média is sokat segíthet: például a rendkívül sikeres Virtuózok tévéműsor hatására idén a zeneiskolai jelentkezések száma érzékelhetően nőtt – mondja Batta, aki egyébként a zsűri egyik tagja volt.

A fővárosi iskoláknak, például a legrégebbi, még a Zeneakadémiánál is korábbi alapítású iskolának, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolának nincsenek beiskolázási gondjai. Két-háromszoros a túljelentkezés, sok a határon túli, az uniós, sőt unión kívüli országból érkező diák is – mondja Benkő Szabolcs igazgató. Ők három osztályt (két klasszikust és egy dzsessz-népzeneit) is tudnak indítani egyenként 16–22 fővel. (Régebben hangszercsoportonként alakították ki az osztályokat.)

A hangszert általában a zeneiskolák biztosítják a diákoknak. A rendszerváltás idején a szülők gyakran a konziba lépéskor vettek hangszert a gyereküknek, ma ez az egyetemi belépés idejére tolódik. Ez nem is annyira a szülő anyagi helyzetétől függ; Benkő Szabolcs szerint volt olyan magas státuszú család, amely saját hangszervásárlás helyett inkább az iskolát támogatta. A legtöbb helyen a különféle pályázatok révén, a szakképzési támogatások felhasználásával lassan kialakul egy jó minőségű hangszerállomány. A gond inkább az, hogy a hangszerek karbantartására, restaurálására nem jut pénz – említik többen is.

 

Középiskolás fokon nem lehet megállni

Záborszky Kálmán, a Szent István Király Zeneiskola és Szakközépiskola igazgatója az iskolában alkalmazott nyolcosztályos modellre esküszik. Ilyenkor nincs az iskolaváltással járó megrázkódtatás, mentorprogramjuk segítségével a hatévesen belépő kisgyereket az érettségiig végig tudja kísérni ugyanaz a pedagógus. Az integrált képzésnek köszönhetően alapfokon is magasabb színvonalon tudnak oktatni, hiszen gyakran egyetemet végzett tanárok oktatnak náluk is. Szinte százszázalékos a továbbtanulási arány azzal együtt is, hogy nem mindenki zenei irányba indul, az orvosira vagy a mérnöki karokra is be lehet kerülni az iskolából.

Pedig a zeneművészeti szakközépiskolák egyik legnagyobb gondja éppen az, hogy a magas szintű zenei képzés, a próbák, az iskolai együttesek és fellépések mellett tudnak-e a gyerekek extrém túlterhelése nélkül magas szintű közismereti képzést nyújtani. A konzik persze törekszenek a magas szintű közismereti képzésre, de nincs, nem lehet ez mindenhol így. Az is gyakran előfordul, hogy egy diák párhuzamosan végzi a „rendes” gimnáziumot és a konzervatóriumot.

Lehetőség van külső gimnáziumból is bejárni a konzis órákra, vagy magántanárhoz járni. Ránki Dezső fia, a ma már koncertező zongorista Fülöp a Zeneakadémiáig csak családi körben és magántanároktól, illetve zeneiskolában tanult zenét. Az egyetemi felvételihez nem szükséges a konzis végzettség. Egyébként zenei szakközepes érettségivel nehéz elhelyezkedni a pályán. Igaz, akadnak jó néhányan, akik középiskolai végzettséggel dolgoznak zenekarokban vagy kórusokban, de ez többnyire átmeneti állapot, hiszen akit középiskolás végzettséggel felvesznek egy komoly együttesbe, az olyan tehetséges, hogy vétek volna kihagynia a fejlődést biztosító egyetemet. Az Emmi szerint az egyházzenét és népzenét tanulók továbbtanulási aránya nem magas, a klasszikus és dzsesszzenét tanulók többsége viszont a zenei felsőoktatásban folytatja tanulmányait.

Már a zeneiskola első osztályában eldől, ki milyen hangszeren játszik. Az a jó, mondja Záborszky Kálmán, ha sem az iskola, sem a szülő nem befolyásolja a gyereket a választásban.
A felvételin a jelentkező végigpróbálja a hangszereket, és szakemberek vezetésével megcsinál bizonyos feladatokat. Egy-egy mozdulatból sok minden leszűrhető, például hogy előképzettség nélkül képes-e megfújni valaki egy tubát. Ha maga a gyerek választ, az nagyon erős motiváló tényező – mondja Záborszky Kálmán.

Vannak kiváló szolfézstanárok, és vannak olyanok, akik megutáltatják a gyerekkel ezen keresztül a zenélést is – mondja Behumi Dóra fuvolatanár, a Budapest Bár énekese. Amikor Batta Andrást kérdezzük a magyar oktatásban hangsúlyos elméleti oktatás szükségességéről, maga is elbizonytalanodik: „Ha azt mondanám, hogy kevesebbet, vagy ne így, akkor mindnyájunk mestere, Kodály Zoltán ellen szólnék” – mondja. Ezt pedig nem kockáztatja senki – és nem pusztán tekintélytiszteletből. Az elméleti képzés oka az, hogy „Kodály teljes muzsikust akart képezni, aki tudja, hogy mit miért csinál, és ebben neki, mint annyi minden másban, tökéletesen igaza volt” – magyarázza Batta. Ezért szerinte a valóban egyedül­állóan nívós és az oktatást a legkisebbektől végigkísérő zeneelméleti oktatásra nem teherként, hanem olyan pluszként kell tekinteni, amely közrejátszik a magyar zenészek kiválóságában. Benkő Szabolcs arra panaszkodik, hogy a zenei középiskolába gyenge szolfézstudással jönnek a növendékek, és sok energiába telik, míg „felhúzzák” őket az akadémiához szükséges szintre. Egyik beszélgetőpartnerünk szerint fontos az elméleti képzés, csak a píárja rossz, közelebb kellene hozni a gyerekekhez: Sting, a Queen vagy az ABBA számain is lehetne magyarázni az összhangzattant, aztán jöhet Beethoven. (Bár megszólalóink legtöbbje ezzel egyetért, manapság ez eretnek gondolat, nyilatkozónk is azt kérte végül, hogy ne írjuk le a nevét.)

 

Belső szabadság

A megkérdezett zenészek, tanárok, diákok egybehangzóan állítják, hogy fontos a metodika, az iskola, de a legfontosabb a tanár személye. Pedig a tanítás kényszermegoldás is lehet: „Senki nem azért fog hangszert a kezébe, és tanul csaknem 20 évig, hogy aztán 800 gyereknek megtanítsa a Süss fel, nap!-ot” – mondja egy alapfokú zeneoktatásban dolgozó tanár. Először Behumi Dóra sem mindent elsöprő hivatástudatból állt katedrára a Szent István zeneiskolában, miután megszerezte dzsesszénekesi és fuvolaművészi diplomáját. Úgy gondolta, átmenetileg jó alap lesz a tanári állás. „Aztán, ahogyan ez sokakkal megtörténik, beleszerettem a tanításba” – mondja.
A Budapesti Fesztiválzenekar hegedűse, Tuska Zoltán fordított utat járt be: több évtizedes zenekari múlt után 8 éve kezdett tanítani a Bartókban. Bár rendelkezik tanári oklevéllel is, ami nem haszontalan a munkához, azt mondja, a tanítás inkább érzékenység, odafigyelés, nyitottság kérdése. A zenészlét nem csupán hangszeres tudásból áll; azt is meg kell tanulni, hogy nap mint nap közönség előtt kell fellépni. Ehhez fel kell oldani görcsöket, képesnek kell lenni belül szabaddá válni. Ebben nagy szerepe lehet a tanárnak – mondja. A tanárok jó része maga is fellépő művész, de ez így van jól, hiszen a tanítvány számára fontos, hogy lássa, hallja a tanárát koncerten; egy-egy ilyen estéből többet tanulhat, mint egy hónap alatt az iskolában – mondja Benkő Szabolcs.

 

Együtt zenélni

A fellépésekre készülésben és a tanulásban segít a Budapesti Vonósok és a Weiner Leó Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola különleges együttműködése. Sebestyén Kinga zenekari titkár elmondta, hogy évente kétszer olyan koncertet rendeznek, ahol a konzerva­tórium diákjai lépnek fel szólistaként. Nagy
élmény és tapasztalat nekik, hogy nem zongo­­ra-, hanem zenekari kísérettel adják elő a versenyműveket. A diákok szerint nemcsak a koncert, hanem a többnapos próbafolyamat is roppant izgalmas és tanulságos. Mészáros Lászlóné Dobos Ilona, a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola igazgatója kezdeményezte hat éve az együttműködést. Diákjaik nemcsak szólistaként szerepelnek a Budapesti Vonósok koncertjén, de a zenekari fúvósszólamokat is weineresek játsszák, tanáraik közül pedig többen beülnek a vonóskarba – mondja az igazgató. A Szent Imre Gimnáziumban tartott kon­certek szerepelnek a Budapesti Vonósok hivatalos éves koncertprogramjában, és ők állják minden költségét is. A közönség így nem kizárólag diákokból és a fellépők családjából, barátaiból áll, hanem sok „külsős” is eljön.

Márta István, a pécsi Kodály Központ vezetője arról beszélt, hogy ők is szerződéses kapcsolatban állnak a helyi konzervatóriummal, és fellépési lehetőséget biztosítanak a tanulóknak, és ez más koncertközpontokról – a Müpáról, a Zeneakadémiáról – is elmondható, továbbá a Filharmónia Kft. is számos iskola-hangversenyt szervez szerte az országban.
A zuglói Szent István házon belül oldja meg az együtt zenélést és az „éles” koncertezést: „korosztályos” zenekarai azonos elveken működő rendszert alkotnak, a továbbjutás feltételei nyilvánosak, így a kezdő tanuló kellő szorgalom, kitartás esetén bejárhatja azt az utat, amely a legkisebbek tücsökzenekarától a zeneiskolai szimfonikus zenekaron át a Szent István Király Szimfonikus Zenekarig vezet.

A nem zeneiskolai zenekarok elsősorban a közoktatással igyekeznek megtalálni a kapcsolatot, minden nagyobb együttesnek van vagy volt ilyen programja, amelynek a költségeit többnyire pályázati forrásból fedezik. Hámori Máté, a zömében fiatalokat, köztük számos egyetemistát is foglalkoztató Danubia Zenekar művészeti vezetője, az Egy hét a Danubiával című programról mesélt: e hét nap során először ők látogatják meg a tanulókat a középiskolában, majd a diákok végigkísérhetik, hogyan születik meg egy darab a próbáktól a főpróbán át a bemutatóig. A zenekar csak annyit kér a résztvevőktől, hogy valamilyen módon örökítsék meg az élményt: akár blogbejegyzésben is.

Pluszpont

Bár a legtöbb helyen ma már próbajátékon kell megméretniük magukat a zenészeknek egy-egy állás megszerzéséért, sokat számít az ismeretség. A zenekarok tagjai gyakran ajánlják be tehetségesebb tanítványaikat helyettesítőnek. Számos zenész karrierje indul úgy, hogy először csak egy-egy produkcióba kerül be, majd egyre többet hívják, míg végül próbajátékra invitálja a zenekar vezetője. Budapesten ez könnyebb, hiszen sok a zenekar, vidéken sajnos már nehezebb státushoz jutni. Kovács Géza, a Szimfonikus Zenekarok Szövetségének elnöke szerint a rendszerváltás után nem csökkent, hanem nőtt a szimfonikus zenekarok száma. Az 1990-es 12 helyett ma 18 hivatásos szimfonikus nagyzenekar működik Magyarországon, továbbá jó néhány kamarazenekar és állandó tagokkal nem rendelkező együttes. Leginkább – megfelelve a törvény előírásainak – alkalmazotti vagy közalkalmazotti státuszban dolgoznak a zenészek. A rendszerváltás előtt ha nem is fényes, de biztos egzisztenciát nyújtott zenekarban muzsikálni. Ma csak a legnagyobb társulatok képesek erre, így a kevésbé jelentős vagy, mondjuk, önkormányzati fenntartású együttesekben a legtöbb zenésznek valamilyen módon ki kell egészítenie a keresetét. 2013-ban a hivatásos zenekari-énekkari szférában bruttó 174 ezer forint volt az átlagbér – mondja Kovács Géza. A pedagógusoknál ez valamivel magasabb, 255 ezer forint volt. Így a tanintézmények felől érződik egy szívóhatás, van rá példa, hogy a zenészek feladják állandó zenekari státuszukat, és kizárólag a tanítást választják, de a leggyakoribb a kétlaki életforma. Kovács Géza szerint ennek ellenére sincs tele a piac munka nélküli zenésszel, nincs túlképzés, a hazai és a nemzetközi zenei élet, továbbá az oktatás felszívja a végzett muzsikusokat. Bokor György pedig azt mondja, hogy aki pályát módosít, annak is előny a zenei képzettség: számos fejvadász cég pluszként értékeli a zenei múltat.

 

Neked ajánljuk