Építészet: Piackutatás (Apropó: a megújult Fehérvári úti piac)

  • Szentpéteri Márton
  • 2003.10.23 00:00

Zene

Az újmódi rekonstrukciós láz nem kerülte el Lágymányost sem. Most a Kovách István Skála áruháza (1975) és a Szendrői Jenőtől és Lévai Andortól tervezett rendelőintézet (1949) tőszomszédságában 1977-ben felépült betonzikkuratra, Halmos György a maga idején igen progresszív Fehérvári úti piacára került sor.
Az újmódi rekonstrukciós láz nem kerülte el Lágymányost sem. Most a Kovách István Skála áruháza (1975) és a Szendrői Jenőtől és Lévai Andortól tervezett rendelőintézet (1949) tőszomszédságában 1977-ben felépült betonzikkuratra, Halmos György a maga idején igen progresszív Fehérvári úti piacára került sor.

Krumpliépítészet

A Kertész-iroda új épülete rangjában meg sem közelíti elődjét, melyet amőbaszerűen magában foglal immár. Az új piacépület exteriőrje döbbenetesen jellegtelen, tipikus példája századfordulós fővárosunk azon építészeti tendenciájának, mely leginkább a fogyasztói építészetben jelentkezik a built to suit irodasilók, az úgynevezett lakóparkok és a plázás középszer formájában, s amelyet Meinhard von Gerkan fordulatával bízvást "krumpliépítészetnek" (Kartoffelarchitektur) nevezhetünk, mert bizony az egymásra hordott burgonyás rekeszek is különb architektúrát nyújtanak olykor, mint kortárs épített környezetünk ezen karakter nélküli alkotásai. A legszomorúbb egyébként, hogy bennük rendre az elmaradt építészeti lehetőségek mementóit kell látnunk, hiszen középszerűségük a legritkább esetben magyarázható a korábbi idők pénzügyi gondjaival. Hogy prózaibban fogalmazzak, ezekben az épületekben "van pénz", vagyis a megrendelőknek és megbízott tervezőiknek módjában állt volna maradandóbb értékeket megteremteniök. Különösen igaz ez Kertészék épületére, a MaNcs forrása szerint ugyanis Kertész András "tudatosan" tervezte olyanná az új piacot, amilyen. Nincs tehát apelláta, a nálunk bevett, folyton-folyvást a körülményeket korholó filozófia - Dosztojevszkijjel szólva az egyéni felelősséget palástoló "környezetről szóló tan" - aligha jöhet itt számításba.

Egy klasszikus értelemben vett építészeti zsurnálkritika most következő, obligát műelemzése helyett ezúttal inkább a budapesti kortárs piacépítészetről szólnék általában Kertészék - különösebb elemezgetésre épp nem méltó - új épületének apropóján. Biztos vagyok abban ugyanis, hogy az új Fehérvári úti piac nem találkozik majd olyan elismerő kritikákkal, mint Cságoly Ferenc és Hőnich Richárd Fény utcai piaca (1998), illetve semmi esetre sem kavar majd olyan vihart, mint Rajk László Lehel téri épülete (2002), melynek magam is harcos kritikusa voltam. (Magyar Narancs, 2002. április 25.)

Cságoly és Hőnich épülete egy, a mindenkori modern építészet által képviselt esztétikai programmal bír, s a Hans Ibelings-féle szupermodern jegyeit is magán hordozza, különösen jelentéskerülő semlegességével, melynek illúziójáért az opálos üvegfelületek, a hófehér falak és a tiszta geometriai formák szavatolnak. Az aszimmetrikus tömegformálású Fény utcai piac végső soron olyan, kimondottan racionális tervezői attitűd gyümölcsének tűnik, amelyik a piac épületét üzemként, sőt gépként tételezi föl.

Rajk László piaca a maga stílusturmixával, az építészetet előlegező, majd utólag magyarázó-mentegető, radikálisan eklektikus ideológiájával ellenben maga a megtestesült, jelentésterhes posztmodern. A tervező témába vágó közéleti megnyilvánulásaiból ugyanis rendre kiderül, hogy a Lehel piac építészete messze nem csupán magának az épületnek az építészetét jelenti, hanem Rajk azzal kapcsolatos elméleti jellegű munkásságát is. A posztmodern gegekre oly jellemzően az a kérdés azonban mindig jótékony homályban marad, vajon Rajk cikkei épületeinek illusztrációiként tekintendőek-e, avagy éppen fordítva, az épületek próbálják igazolni a teorémákat.

Fény és Lehel

A Fény utcai piac, mint minden valamirevaló modern épület egyébként, az épített környezet közvetett módon identitásformáló szerepébe vetett hitről árulkodik, ily módon hazai viszonylatban mindenképp valaminő "utópisztikus" programot céloz meg; jól működő, sohasem kaotikus, tiszta, kulturált világot ígér. Az épület láttán a Skandináviában, Hollandiában avagy Németországban szerzett benyomásaink sejlenek fel.

Ugyanakkor a Lehel téri piactól mi sem áll távolabb! Rajk a honi laszvegasz és mekdonaldizáció jegyében kontextualizál, a lokálisra (urambocsá`, a provinciálisra!) hegyezi a fülét, egyúttal történelmi elemekkel operál, sosem volt cirkuszt épít a Lőportárdűlő egy néhai mutatványos sátrára hivatkozván, miközben magánmitológiájának egyéb vizuális kellékeihez is gyakran nyúl, s ha kell, tudatosan rájátszik a gagyira s a fusira is. (Hogy mindez jó alibi számos égető probléma elkendőzésére, most nem is különösebben érdekes.) Rajk tehát alkalmazkodik inkább, megfigyel, s azt nyújtja, amit - minden kezdeti felháborodás ellenére - ma már igen sokan teljesen természetesnek vesznek épületében. A Lehelen nyoma sincs a Fény utcai piac mellesleg egyelőre mindenképp kudarcot valló esztétikai-pedagógiai küldetésének!

Amikor Cságolyék piacán járok, mindig az az érzésem, hogy az ösztönös városi folklór - az árcetliktől a cégtáblákig mindenütt tenyésző, menthetetlen hazai tipográfiai műveletlenség például - szubvertálja az épület programját, s nem kér a fenségesből. Ez a benyomás pedig gyakran bizony ahhoz a kényelmetlen következtetéshez vezethet el, hogy a Fény utcai piac sajátos plasztikai kompozícióját talán meg kellene óvni a felhasználók ízlésterrorjától. Ez azonban egy középület esetében nyilvánvalóan teljesen abszurd kívánalom!

Míg a Fény utcai piac e furcsa ambivalenciája rendre nyugtalanságot kelt szemlélőjében, addig, el kell ismernem, a Lehelen az élet a klasszikus piaci értelemben is pezseg, benne bizony tobzódik a gagyi, és fel sem tűnik az urbánfolklór ízléstelen burjánzása, hiszen ettől a tervező megálmodta épület esztétikai minősége eleve nem is szándékozott elütni soha. Itt a népi fusinak nem volt min felülkerekednie, mint a Fény utcában, mivel a Lehel tervezőjének termékeny ízléstelensége a kezdetektől fogva virágzó szimbiózisban él a piacosokéval! Paradox módon tehát Rajk, a magát kitartóan az építészeti progresszió élharcosaként számon tartó politikus-tervező, éppen poszmó provincializmusával ért el sikereket a Lehelen, ahol a Fény utcai piac balos-bauhasos ihletésű modernségének pedagógiai szemléletével szemben a "bármi elmegy" opportunizmusa triumfál.

Hogy mennyit számít az építész koncepciója, mennyit a genius loci, s mennyit a piacon dolgozók s a piacra járók világa, jobban fogjuk érteni, ha a megújult Fehérvári úti piacot is működésben látjuk majd. Az épületet, amely bár a Cságolyék képviselte szellemiséghez áll közelebb, mégsem jellemzi ugyanakkor semminő markáns modernség, mint ahogy természetesen a Lehel piac karakteres posztmodernje is távol áll tőle. Dacára annak, hogy Kertész András és társai egy tökéletesen arctalan épületet terveztek, a fenntarthatóság elvének jegyében dicséretes módon megőrzött, immár hatalmas csarnokkal fedett Halmos-féle betonzikkurat feltehetően mégis visszavárja majd régi eladó- és vásárlókörét.

Szentpéteri Márton

Neked ajánljuk