Az állampolgárok egy jelentős rétege nem lelkesedik a komoly játéknak még a gondolatáért sem. Inkább hős szeret lenni, aki csak a munkának, a családnak, az adócsalásnak, a kisebbel való packázásnak stb. él - ezt szereti tehát viszontlátni évszázadok óta. A kis kultúrát igénylő tarokk meg a még kisebb kultúrájú ulti a múlté, nyerő a sör és a nő. És akkor van egy 29 éves fiatalember - mellesleg autófényezőként kezdte és pénzügyi befektetőként, hitelközvetítőként folytatta -, aki halál józanul játszik az életben, a táblán, a vásznon, a faroston.
A játék az élet többoldalú szemléletéhez nélkülözhetetlen. A sakk, Pável fő témája is játék, küzdeni, gondolkodni, tervezni, védekezni, támadni tanító nemzetközi nyelv. Életképei: A játszma, a Nyitott játszma, a Mázli, A szerencse, az Ajándék, a Felhőjáték, a Zöld percek egyszerű, világos, jól érthető poénokon alapulnak. A Kezdetek, Az első pár perc, A hetedik lépés előtt, a Délutánok képek (I-II.), a Tovatűnő percek, a Régi pillanat viszont a másik fő téma, az idő felé visznek. Az absztrakt fogalom nála nemcsak belső perspektívánkban jelenik meg, hanem a képeken és rajtunk kívül, bennünket körülvéve is, valódi negyedik dimenzióként. Innen látjuk magunkat mint befogadókat, amint szemléljük az alkotásokat. Az időnek az itt tapasztalható gyorsulása viszont helyenként sietéssé, ennek folytán szorongássá válik. Bár a festő szemmel láthatóan jól érzi magát ebben az iramban, és mintha mind több feladatra is inspirálná őt a sürgető idő, mégis, a játékot következetesen végigjátszva hasznos volna a lassúbb szemlélődés is, a végesség belátása, a carpe diem, elidőzés a múló pillanatban, a tobzódás: persze hogy nem érzi az unikum ízét, aki elsiet a különlegességek boltja előtt.
Nemcsak a tartalmas idő, de a megbontott forma, a feltört, eltört képek sem illenek az említett polgárok köré. Nehéz is volna a sakkfigurákkal, mechanikus órák fogaskerekeivel, rugóival megtűzdelt képeket pikk-pakkra pormentesre takarítani. És hogy néz ki az a kép, aminek hiányzik a közepe, le van törve a széle? A rés, a hiány itt ritmussá, a kétdimenziós festmény térbeli kiterjesztése és ideje, negyedik dimenziója közötti lüktetéssé válik. Nézőpontja többsíkú, többfókuszú, formavilága kissé Dalí megfolyó, eltorzult, de mégis egyben maradt tárgyaira emlékeztet. Mívessége régvolt órásmestereket idéz, akik tudták, hol a határ szükséges és fölösleges ráfordítás között.
A színek kiindulópontja a fekete-fehér, erre épülnek rá a meleg pasztellszínek, zömmel a barna árnyalatai. Alig van kék, piros egyáltalán nincs. Mindez inverze, tagadása annak a szeretet nélküli, harsány kornak, amelynek ideje körbefon.
Pável Zoltán nem akarja felszakítani a sebeinket, nem szándékszik ránk rakni saját terheit; egyszerűen boldoggá kíván tenni. Nem üldögél művészeti csoportoknak sem asztala mellett, sem ajtaja előtt, csak dolgozik.
Kovács Nándor
Megtekinthető a Parlament Galériában (Bp. V., Kossuth tér 9/A) 1997. augusztus 5-től szeptember 2-ig.
