Jordi Savall a régizene-játszás katalán nagy öregje. Együtteseivel a mediterrán térség zenéjén kívül a zene globális kapcsolódásait is kutatja, játssza és közreadja. A spanyol–katalán helyzetről is beszélgettünk.
A Time magazin az elmúlt harminc év legnagyobb Rigolettójának választotta az olasz baritont. A jogi tudományokból is doktorált énekes idén július 11-én lép fel a VeszprémFesten Verdi operájának címszerepében, és az amerikai René Barbera, illetve a cseh Zuzana Marková oldalán tolmácsolja az udvari bolond szerepét.
A legendás filmzeneszerző, John Williams fia, de leginkább a Toto énekeseként ismert, mely együttessel június 27-én újra elhozza Budapestre a nyolcvanas évek meghatározó slágereit. Joseph Williamsszel a Csillagok háborújáról, a zenekar körüli tragédiákról és a Michael Jackson elleni rádiós bojkottról is beszélgettünk.
Tandori Dezsőre emlékező hangversenyt szervezett a Fugába a Széchenyi Művészeti Akadémia …Most egy hajó beáll címmel. A műsoron Dukay Barnabás, Jeney Zoltán, Kurtág György, Sáry László, Serei Zsolt, Tihanyi László és Vidovszky László darabjai szerepeltek, némelyik ősbemutatóként. Az illusztris névsor azt a látszatot kelti, mintha Tandori költészete mélyen átitatta volna az elmúlt évtizedek magyar zeneszerzését, de ez valójában csak látszat.