NYÁRI PROGRAMAJÁNLÓ

„Az álarc mögött a valódi érzelmek tetten érése”

Paolo Gavanelli operaénekes

Zene

A Time magazin az elmúlt harminc év legnagyobb Rigolettójának választotta az olasz baritont. A jogi tudományokból is doktorált énekes idén július 11-én lép fel a VeszprémFesten Verdi operájának címszerepében, és az amerikai René Barbera, illetve a cseh Zuzana Marková oldalán tolmácsolja az udvari bolond szerepét.

Magyar Narancs: Milyen emlékeket őriz a VeszprémFestről, eddigi magyarországi fellépéseiről?

Paolo Gavanelli: A 2005-ös VeszprémFest azért is emlékezetes, mert a rossz időjárás miatt beszorultunk egy sportcsarnokba. Ennek ellenére fantasztikus hangulatú előadást adtunk Rost Andreával, Ramón Vargasszal. Hasonlóan meghatározó élmény fűz a Szegedi Szabadtéri Játékok Nabucco előadásához és a Miskolci Operafesztivál Don Giovannijához, ahol Leporellót énekeltem. Nagy örömmel gondolok vissza Magyarországra, mert minden alkalommal értő zenészekkel dolgoztam együtt. Sajnos ez nem mindenhol természetes. Gyakran hiányzik a profizmus, sok felületességgel, rendezői értetlenséggel találkoztam a pályám során.

false

MN: Közel háromszázharmincszor énekelte Rigolettót. Milyen kihívást talál még benne?

PG: Abba a korba értem, hogy ma már megfelelő érettséget, mélységet, valódi intimitást tudok kölcsönözni a szerepeimnek. Egy baritonénekes számára fiatalon vakmerő kihívás Rigolettót énekelni, képtelenség teljes mélységében megérteni a figurát. Filozofikusabb, ha úgy tetszik, bölcsebb, lélektanilag mélyebb lett az előadásmódom az idő haladtával. Rigoletto összetettsége a sokarcúságában, a szerepváltásaiban rejlik. Alapvetően a lányához fűződő viszonya a meghatározó. Túláradó szeretetével magához akarja láncolni Gildát.

Apai érzelmei már-már betegesek, a mánia, a megszállottság, a féltékenység skáláján mozognak.

A második felvonásban a Cortigiani, vil razza dannata áriája tulajdonképpen egy nagy színpadi manifesztáció. Azért csinál jelenetet, hogy elérje a célját, a lányát elzárja a hercegtől, a külvilágtól. Különféle stratégiákkal próbálkozik a dühös felháborodástól a könyörgő megalázkodásig. Az álarc mögött a valódi érzelmek tetten érése a legizgalmasabb Verdi operájában.

MN: Miben változott a viszonya ehhez az apafigurához, aki önhibáján kívül segédkezik a lánya elrablásában?

PG: Közel a harminchoz öltöttem magamra először Rigoletto jelmezét. Fiatalon a megmutatkozás igénye, lendülete járja át az énekest, a színpadi akciók, gesztusok gyakran túlzóak. Az évek, a tapasztalatok kiérlelik az emberben a belső tartalmakat, és már kevésbé számít a látványosság. Gyakran megesik velem, hogy tudatos szándék nélkül jönnek elő gesztusok, finom rezdülések, amelyeknek csak akkor van létjogosultsága, ha egyeznek a zeneszerző szándékával. Manapság már sokkal fontosabb lett számomra a pontosság minden téren, a leírt hangjegyektől a hangsúlyokig.

MN: Renato Bruson, Leo Nucci, Giuseppe Altomare személyében komoly riválisai vannak a drámai bariton szerepkörben. A vokális adottságok mellett milyen jelentőséget tulajdonít a színpadi kifejezőerőnek?

PG: Nincs mit rivalizálni, elvégre minden művésznek más a karaktere, előadásmódja, hangszíne. Épp elég időt vesz el a saját képességeim fejlesztése, javítása, hogy estéről estére jobb legyek. Hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy az opera eredetileg zenés dráma.

A régi olasz kifejezéssel élve énekelt előadás. Idestova harminchat éve vagyok a pályán, sokféle korszakát megéltem az opera „koncepciójának”. Amikor fiatal voltam, nagyobb hangsúlyt fektettek a megfelelő hangi teljesítményre, mint az előadásmódra. Manapság van egy elképzelés az opera mozivíziójára, a minimalista, intim, belső létezés megmutatására, amivel messzemenően egyetértek.

false

MN: A verista operáktól idővel eljutott a buffo repertoárig a Don Giovannival, a Szerelmi bájitallal, a Don Pasqualéval.

PG: Nem akartam beleragadni egy adott szerepkörbe, miszerint én vagyok az a bariton, aki Rigolettót, Nabuccót, Macbethet, Simon Boccanegrát énekel. Tito Gobbi és Giuseppe Taddei nyomvonalán haladok, akik szintén váltogatták a drámai és a buffo szerepeket. Az elmúlt tíz évben ritkán találni olyan baritont, aki a kettőt párhuzamosan művelte. Mindamellett a drámai szerepek felé húz a szívem.

MN: Az utóbbi években családi okok miatt szüneteltette az éneklést, majd tanárként tért vissza.

PG: A tanítással új lehetőségek nyíltak meg előttem. A Reggio Emilia-i konzervatórium énekesnövendékeit tanítom. Remek fiatal énekesek vannak, akik követik az olasz bel canto hagyományt a drámai bariton repertoárban. Manapság nehéz hosszú karriert csinálni, minden felgyorsult, folyton valami újdonságot várnak el az énekesektől. Sok művész bizonyos kor elérése után lekerül a színpadról, az operaházak inkább a fiatalabb, de kevésbé tehetséges énekesekre tartanak igényt. A fiatalítás marketingszempontjainak esnek áldozatul adottságaik teljében lévő művészek. Fájlalom, hogy az én korosztályom ebben az új rendszerben alig hallathatja a hangját.

MN: Milyen tervei vannak?

PG: A VeszprémFest után Roberto Scandiuzzival koncertezem Spanyolországban, basszus–bariton duetteket adunk elő, ami elég ritka párosítás. Szeretném még A Nyugat lánya érett bariton szerepét, Jack Rance seriffet el­énekelni. Wagner is hiányzik a listámról, de az ő operáihoz több idő, talán több élet is kellene.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.