„Ami pedig Robert Schumannt illeti, aki nehezen vette a dolgát, s akit eleve nehéznek is láttak – ő az utolsó, aki iskolát alapított –: nem számít-e köztünk ma szerencsének, fellélegzésnek, valami felszabadulásnak, hogy éppen ezen a schumanni romantikán túllépnünk sikerült? Ez a lelkének »szász Svájcába« menekülő Schumann, félig a Werther, félig Jean Paul fájából faragva, de bizonyosan nem Beethovenéből! […] Schumann az ő ízlésével, amely alapjában kistermetű ízlés volt (tudniillik egy veszélyes, németek közt kétszeresen veszélyes hajlam az érzés halk líraiságára és iszákosságára), mindig a fal mellett lépdelő, félénken elhúzódó és visszahúzódó, nemes kényeskedő, aki merő anonim boldogságban és fájdalomban kéjelgett, egyfajta kislány és noli me tangere az elejétől fogva: ez a Schumann már csak német eseménye volt a zenének, nem európai többé, mint még Beethoven, vagy még átfogóbb értelemben Mozart – ővele fenyegette a német zenét az a legnagyobb veszedelem, hogy elveszíti hangját Európa lelke számára, s puszta haza-szátyárkodássá süllyed.”
Nietzsche jellemezte így a Túl jón és rosszon nyolcadik részében Robert Schumannt: egyrészt roppant igazságtalanul, másrészt itt-ott valamiképp mégiscsak találóan. Véleményes véleményét most mindenesetre mérlegelhetjük a hétvégén, hiszen véget ér Simon Izabella és Várjon Dénes, valamint művészbarátaik zeneakadémiai sorozata, amely Schumann zongorás kamarazenéjét porciózta szét hat koncertre. A szombati ötödik program két nagy száma a rejtett üzenetű 3. hegedű-zongora szonáta, valamint az Esz-dúr zongoranégyes lesz, mások mellett Tabea Zimmermann és Veronika Eberle (képünkön) közreműködésével (Solti terem, május 25., hét óra). Vasárnap azután egy teremmel arrébb a Mese-elbeszélésekkel indul majd a sorozat utolsó hangversenye, többek közt a Várjonékkal meghitt művészbarátságot ápoló Jörg Widmann előadásában (Zeneakadémia, május 26., fél nyolc). Schumann azután május utolsó estéjén is főszerephez jut, méghozzá a csellóversenye révén, csakhogy a Gautier Capuçon és a vezénylő Leonidasz Kavakosz föllépését ígérő koncert a Fesztiválzenekar szokott hármas programjának elsője lesz, így erről a műsorról a jövő héten mondhatunk majd többet (Zeneakadémia, május 31., háromnegyed nyolc).
Persze kissé léhább mulatságban is részünk lehet az elkövetkező napokban, elvégre vasárnap este a Kolozsvári Magyar Opera előadásában megtekinthetjük Puccini mondén és lírai anti-Traviatáját, vagyis A fecskét (Erkel Színház, május 26., hét óra). A megannyi száz évvel ezelőtt divatozó tánczenét Anger Ferenc rendezésében fölidéző majdnem operett női főszerepét a fiatal Ádám Zsuzsanna alakítja majd. S éppígy kínálkozik komolyabb intellektuális energiabefektetést, de legalábbis a romantika komfortzónájából való kimozdulást igénylő zenei program is: például kedden este a BMC-ben (május 28., fél nyolc). Itt ugyanis a Keller András és Rácz Zoltán által vezetett Ligeti Ensemble a névadó vonóskompozíciója, a Ramifications nyomában Claude Vivier fölfedezésünkre váró Zipangu című szerzeménye, valamint a Kurtág-életmű két csodája, a Négy Ahmatova-költemény és a Jelenetek egy regényből szólal majd meg.
