„Szerződés, mely egyrészről Zichy Géza gróf intendáns úr jóváhagyásának fenntartása mellett Nikisch Ártúr úr, a M. Kir. Operaház művészeti igazgatója mint vevő, másrészről Dr. Eirich O. F. ügyvéd úr, a »Ricordi G. és társa« milánói zenekiadó cég meghatalmazottja mint eladó között a következő feltételek mellett köttetett: 1. Dr. Eirich O. F. úr eladja a M. Kir. Operaháznak, Nikisch Ártúr úr pedig megveszi a M. Kir. Operaház részére Puccini Giacomo »Manon Lescaut« című 4 felvonásos zenedrámájának s e mű szövegének Budapest fő- és székváros területén való kizárólagos előadhatási jogát…”
E kontraktus révén jutott az Operaház 125 esztendeje a Manon Lescaut játszási jogának boldog birtokába, hogy aztán a zajos sikerű bemutatóval, melyet maga a Maestro is lelkesen feldicsért, bimbót hajtson az azóta is dúsan virágzó hazai Puccini-kultusz. A Massenet amúgy ugyancsak remek Manonját menthetetlenül leárnyékoló olasz opera most újra visszatér a pesti repertoárra: Szabó Máté rendezésében, Kocsár Balázs vezényletével és Létay Kiss Gabriella címszereplésével (Erkel Színház, május 18., hét óra). Valamint egy nagynevű tenorral, hiszen Des Grieux lovagot a premieren a veteránként is első ligás énekes, Solti György egykori pártfogoltja, Marcello Giordani alakítja majd.
A szombat estét, sőt jószerint az éjszakát mindazonáltal eltölthetjük akár a 35 esztendős Amadinda Ütőegyüttes társaságában is, mivel ők aznap két koncertet is adnak a Zeneakadémián (május 18., fél nyolc, illetve háromnegyed tizenegy). Rácz Zoltánék nem ugyanazt a programot készülnek kétszer előadni, hanem előbb Képzeletbeli tájék fantáziacímű koncertjükön, többek közt a Muzsikás Együttessel közösen játszva, reprezentatív mintát kínálnak oly változatos működésükből a Nagyteremben, majd a Solti terembe átvonulva megszólaltatják John Cage egyik legutolsó, s nem mellesleg az Amadinda számára komponált, nagyszabású művét, a Four 4-et.
„Napóleon! Régebben ki nem állhattam. Manapság egészen másképp gondolkodom róla” – Beethoven állítólag így nyilatkozott 1824-ben az akkor már három éve halott Bonapartéról, akiről valóban egyre másképp és másképp gondolkodott. Ennek leghíresebb hangzó bizonysága a III. szimfónia, amelynek keletkezéstörténetében a Bonaparte (néha Ponaparte) műelnevezés csakúgy ott szerepelt, mint az ajánlás eltörlésének legendás gesztusa. A menthetetlenül napóleoni Eroicát a jövő héten a Concerto Budapest két koncertjén hallhatjuk majd, mindkétszer XIX. századi német program méltó lezárásaként (Zeneakadémia, május 23. és 24., fél nyolc). Ahogyan Beethoven szimfóniája, úgy e koncertek karmestere is nevet, pontosabban névalakot változtatott. A dán hegedűs és dirigens, Nikolaj Szeps-Znaider (képünkön) ugyanis egészen tavalyig Nikolaj Znaiderként szerepelt a világ koncertpódiumain, de akkor visszaillesztette a nevébe az addig praktikus okokból mellőzött Szeps tagot, amelynek használatával most szélesebb rokonságának holokausztáldozatokká lett tagjait is hangsúlyosabban felvállalja. Az Eroica megszólaltatása előtt egy-egy romantikus versenymű is ott szerepel majd a koncertek programján: előbb Ránki Fülöp fog Mendelssohnt, aztán másnap a norvég hegedűs, Henning Kraggerud Max Bruchot játszani.
