"Kiváló formában vagyok" - Ennio Morricone zeneszerző

Zene

A világ egyik legismertebb filmzeneszerzője: dolgozott Leonéval, Argentóval, Bertoluccival és Pasolinivel is. Aktuális európai turnéján egy magyar zenekar, a Modern Art Orchestra élén saját filmzenéit vezényli. Február 15-én a Budapest Sportarénában lép fel.

Magyar Narancs: Nyolcvanöt évesen elsősorban mi ad önnek erőt ahhoz, hogy a színpadra álljon?

Ennio Morricone: Helytelen kérdés. A korom ellenére kiváló formában vagyok. A zeneszerzés magányos, mondhatni, nagyon személyes tevékenység, amiben egyedül vagy, senkire sem számíthatsz. A komponálás megköveteli, hogy magadba mélyülj. Ami hangjegyekként megjelenik a partitúrában, az egy hosszú belső utazás eredménye. A koncertezés alapja ezzel szemben az együttműködés. Ilyenkor a zenekarra, a zene átadásának a minőségére koncentrálok.

false

MN: Nem fájlalja, hogy klasszikus zeneművek szerzőjeként kevésbé ismerik?

EM: Ahhoz képest, hogy hajdanán kívülállóként szegődtem a filmhez, és nem fűztem hozzá nagy reményeket, az élet vagy a megélhetés a mozi irányába terelt. Ha úgy tetszik, kései elismerésként ért, hogy Rómától Santiago de Chiléig, Los Angelestől Pekingig bemutathattam a saját szerzeményeimet is. Soha nem a siker motivált ebben, hanem annak az örökségnek a továbbvitele, amit a nagy mesterektől, elődöktől kaptam: Palestrinától, Petrassitól, Stravinskytól, Monteverditől.

MN: Változott az elmúlt évtizedekben a gondolkodása a zene szerepéről vagy jelentőségéről?

EM: A kiindulási pont ugyanaz, mint ami kezdetben volt: a spiritualitás az emberi lélekben a zenén keresztül jelenik meg. Lehet újítani, finomítani, igényességre törekedni, meghaladni tegnapi önmagunkat, de a lényeg mindig is ez marad.

MN: A nagyvilág főleg Sergio Leone westernjei révén ismeri a nevét, aki egykor osztály- és padtársa volt.

EM: Annyiszor elmondtam már, hogy a filmzenei munkásságomnak legfeljebb a nyolc-tíz százalékát teszik ki a spagettiwesternek! Milyen vicces, hogy akkoriban, amikor ezek a filmek készültek, ez egy lenézett műfaj volt. Mára meg jócskán felértékelődött. Ami Sergiót és engem illet, nem árt, ha egy alkotói együttműködés alapja a barátság, de nem feltétlenül szükséges. Leone zsenialitása abban állt, hogy maximálisan megbízott a munkatársaiban, és szabad kezet adott nekik. A Vadnyugat zenéje előbb volt meg, mint hogy egy kockát is leforgattak volna. De a Volt egyszer egy Amerika zenéje sokkal közelebb áll a szívemhez.

MN: Nagyjából ötszáz filmhez írt zenét az évek során. Melyiket emelné ki?

EM: Lehet, hogy nagyképűen hangzik, de sok munkámmal vagyok elégedett. Roland Joffé A missziója mindenképpen az elsők között szerepel - a film súlyát tekintve is. Az utóbbi években pedig a Tornatoréval közös munka jelenti a legnagyobb megelégedettséget számomra.

MN: Mire szerződik, amikor elvállal egy filmzenét: műfajra, látásmódra, a rendező személyére?

EM: Megannyi technikai, alkotói, ízlésbeli feltétel is közrejátszik abban, hogy mire mondok igent, vagy éppen mit utasítok vissza. A filmzeneszerzés egy tudatos és egy nem tudatos részből áll. Fontos, hogy tudattalanul is elindítson bennem érzelmeket, valamiféle ráhangolódást a forgatókönyv. Aztán a film vizuális és narratív világa vagy beindítja a fantáziámat, vagy nem. Néha elég egy inspiráló beszélgetés a rendezővel, máskor meg hónapokba telik, amíg sikerül ráhangolódnom a képi világra. Soha nem szabad szem elől téveszteni, hogy a filmzene alkalmazott műfaj. Ez nem von le semmit az alkotói hozzájárulásomból egy film sikeréhez, de nem is kell misztifikálni a munkámat. Megbízásra dolgozom, nem saját kedvtelésből.

MN: Híre kelt, hogy nem szeretne Tarantinóval dolgozni, mert mindenfajta koherencia nélkül használja a zenét a filmjeiben.

EM: Soha nem mondtam ilyet, kiforgatták a szavaimat. Tarantino felhasználta egy korábbi dalomat a Becstelen brigantykban (és így tett még számos további filmjében - a szerk.). Nagyon tisztelem őt mint rendezőt, de aggasztó benyomást tett rám az a sok vér.

MN: Mit gondol, az olasz mozi az őt megillető helyen szerepel manapság?

EM: Méretbeli különbségek vannak, nem minőségbeliek. Olaszország sokkal kisebb ország, mint Amerika. Az amerikai mozi világszerte túldimenzionált.

MN: A zene mellett a legnagyobb szenvedélye a sakkozás, amit egy időben profi szinten is művelt. Hogyan jött az életébe?

EM: Tizennyolc évesen kezdtem, amikor egy könyvesboltban sakk-kézikönyvre bukkantam. Harmincas éveimben már az olasz nemzeti sakkválogatott tagja voltam. Olyan kiváló sakkozókkal is volt barátságos mérkőzésem, mint Lékó Péter vagy Polgár Judit.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül.