"Schubert jól szól éneklő fűrészen" – Ágoston Béla dzsesszzenész

  • Szaksza Vendel
  • 2014. március 4.

Zene

Önmagát egyszerűen csak zeneközelítőnek nevezi. A hangszereknek, amin játszani tud, valamint aktuális formációinak se szeri, se száma, bár ami az utóbbit illeti, szerinte egy is elég volna, csak nincs kivel. A dzsesszzenésszel a belefáradásról, a gauguini távlatokról és a szeptemberi Zuboly-koncert kapcsán az együttes lehetséges újjáalakulásáról is beszélgettünk, valamint egy ötletről, amelynek magját a Boney M. plántálta el benne.

Magyar Narancs: Számba szoktad venni, hogy hány együttesben zenélsz?

Ágoston Béla: Ágoston Frió, Ágoston Kártett, Ágoston Küntett, Agostones, Etnofaun, Bead, Mi az ÁB-RE, Ágoston Béla és Mizsei Zoltán Oltári dudaszó című műsora, Adolphe Sax Consort, Pipatórium, I. Magyar-Kínai Zenekar, Tócsni és Flódni. Ezek pár koncertet játszanak évente. Emellett vendégzenész vagyok itt-ott. Most blueszenekarokba próbálkozom betörni.

false

 

Fotó: Narancs

 

MN: Hogyhogy?

ÁB: Nagyon tetszik a Sonny and his Wild Cows, abban például simán el tudnék képzelni egy Jimmy Witherspoon-stílusú szaxofonozást. Általában mindenki arra hajt, hogy Ágoston Béla már megint a kilencvenkettedik zenekarával jön... de nem ez a lényeg. Bárkit megnézel a zenei palettán, mindenki féltucatnyi helyen játszik. Egy zenekarból senki sem tud megállni a lábán. Most is az köti le az időm nagy részét, hogy megtaláljam a menedzselésnek azt a módját, amivel életben lehet maradni. Meg kell tanulnom pályázatokat írni, amiben még mindig nincs tapasztalatom. Szóval, ilyen polgári dolgokkal kell foglalkoznom.

MN: Régebben más volt a helyzet?

ÁB: Negyvenhét évesen már elég komoly rálátásom van, hogy miben éltünk, és mivé lettünk. Kvázi gauguini távlatokból szemlélem az eseményeket, ráadásul hozzá hasonlóan én is egy szigeten, 'rbottyánban élek. Akkor kezdtem el zenével foglalkozni, amikor bármilyen szubkulturális dolgot csinált az ember, a tiltott kategóriába került, ezért mindig megtalálta a közönségét.

MN: A Dél-alföldi Szaxofonegyüttes megszűnésével kapcsolatban mondtad egyszer, hogy a pesti zenei élet már akkor sem kedvezett az általatok képviselt szellemiségnek - ezek szerint korábban sem volt jobb.

ÁB: Már 2004-et sem lehetett az öt évvel korábbi helyzethez mérni. Azzal szembesültünk, hogy egyre több vendéglő és kocsma nyílt meg, egyre többen láttak benne hatalmas üzletet. A koncerttermekbe egyre jobban beszűrődött a kanálcsörgés, eltűnőben volt az élő zene izgalma, és az addig tiszteletnek örvendő dzsesszistákból bárzenészek lettek.

MN: Szoktál előre tervezni?

ÁB: Megpróbálok másokhoz csapódni, miközben lényegében lemondok a saját terveimről, és inkább azt nézem, hogy mit lehet közösen építeni. A saját dolgaimat pedig valahogy mindig az élet irányítja. Még a szeptemberről sem tudok semmit, egész egyszerűen üres a naptár, nem lehet előre tervezni. Turnékat itthon csak popzenével lehet szervezni, külföldre nincsenek meg a kapcsolataim, úgyhogy ősztől ismét tanítani fogok.

MN: Megfordult a fejedben, hogy itt hagyd az egészet, és családostul külföldre költözz?

ÁB: Persze. Léteznek kéthetes turnusok tengerjáró hajókon, ahol az ember a saját zenéjét játszhatja - Skandináviában van, és trubadúrszínpadnak hívják. Azért mennék, hogy éljek, meg azért is, hogy ne álljon otthon a sok hangszer, és legyen motivációm. Az a nehéz benne, hogy nem csak magamra kell gondolnom, mert különben azt csinálnám, hogy létrehoznék egy egyszemélyes zenekart, amelyben az ember nincs arra kényszerítve, hogy belerángasson másokat felelősségteljes munkákba.

MN: Jól értem, hogy neked egyetlen zenekar is bőven elég lenne?

ÁB: Igen. Ha találnék néhány embert, akik hasonló cipőben járnak, mint én. Azt mondanánk, hogy próbáljunk meg egy évig valami olyasmit kitalálni, amit nagyon szeretünk, és nézzük meg, hogy érdekel-e ez bárkit. Abból kisülhetne olyan dolog, ami kielégít. Nagyon sok barátom van a zenekaraimon belül is, aki úgy zenél, hogy mellette szakmája, állása van, és így is nagyon jól érzi magát, mert nem kell anyagi problémákkal foglalkoznia. Én viszont nem értek máshoz.

MN: Van olyan formáció, amely a legjobban passzol hozzád?

ÁB: Nagyon kedveltem a Budbuda-s zenekart és a Meles meles nagyzenekari hangzását is. Igazából nagyon szeretem, ha sok ember zenél együtt, és szeretnék egyszer egy igazi tíz-tizenhat fős zenekarral játszani. Ezt Magyarországon legfeljebb úgy tudnám elképzelni, hogy alapítanék egy steel drum zenekart vagy egy olyat, amiben legalább három steel drum van, ami nem feltétlen karibi zenét játszana, de dominálnának benne a különböző földrészekről behozott elemek.

MN: Amikor rátalálsz egy új hangszerre, mennyire szoktad beleásni magadat?

ÁB: A steel drum ebből a szempontból nagyon érdekes vállalkozás volt. De a hegedű is ilyen. Mindkét hangszer nagy hagyományokkal rendelkezik, viszont nem feltétlenül csak autentikus tudással, hanem kurázsival is fantasztikus dolgokat lehet létrehozni rajtuk. A steel drum most éppen hozzám került - elég távol az eredeti hazájától -, én pedig arra használom, amire tudom. Úgy is mondhatnám: itt azt csinálhatok vele, amit akarok. Nem mindig a virtuozitás a lényeg.

MN: Azt szoktad mondani, hogy nem szereted, ha behatárolnak a stílusok. Szerintem viszont félreismerhetetlenül európai a zenéd.

ÁB: Engem valójában egy dolog korlátoz: az, hogy technikailag mit tudok eljátszani. A "zeneközelítés" alapvetően nem világzenei tevékenység, amelyben a földrészek zenéjét vizsgálom, és nem is egy tér-idő tengelyen megfogható dolog. Nem mindenki szereti a népzenét beatboxszal, de mi kipróbáltuk, és működött. Egy volt a lényeg, próbáljuk ki, és ez a fajta bátorság megtalálható azoknál a zenészeknél is, akikkel együtt dolgozom. Alapvetően ezt jelenti nekem a zeneközelítés. Nagy felfedezés volt, amikor Ligetit hallgattam, mert nála ugyanezt érzem.

MN: Mi volt a legutóbbi nagy revelációd?

ÁB: Amikor rájöttem, hogy milyen jól szól Schubert steel drumon és éneklő fűrészen. Egy népzenei táborban voltam nemrég, ahol egy kollégámat helyettesítettem, és ott például nagyon jó volt, hogy tárogatósokkal kellett foglalkoznom, és steel drumon kísértem őket. Ami nálunk csárdás néven fut, az steel drum kísérettel még jobb lesz - nem mondom, hogy ettől egyből Karib-tengerivé válik, de felfrissül tőle, sőt modern lesz. A steel drum hangzása valószínűleg akkor raktározódott el a tudatalattimban, amikor megismertem a Boney M.-et, aztán évtizedekkel később 'rbottyánban egy lakatos barátomnál észrevettem néhány épülőfélben lévő vattacukor-készítő gépet, és hirtelen beugrott, mint valami elfeledett emlék. Korábban is láttam wokokat meg mindenféle serpenyőket, de azokról egyszer sem jutott eszembe, hogy állványon álló hangszerek is lehetnének.

MN: Pár hónapja készítettél egy öninterjút, amelyben azt válaszoltad magadnak, hogy hobbit keresel. Nincs elég?

ÁB: Van egy nagy vágyam: szeretném kipróbálni, milyen a felhők között repülni kis sportrepülővel. Ez persze nem lehet hobbi, mert nem csinálhatom olyan gyakran. Hulladékokból szoktam bútorokat készíteni, de ezt sem érzem hobbinak, mert mindig a szükség szabja meg, hogy mit kell éppen elkészítenem: nyáron, amikor a lakásban át kell rendezni a dolgokat, nekiállok agyalni különféle bútorokon, és meg is valósítom őket.

MN: A szövegírás foglalkoztat?

ÁB: Érdekel, és össze is gyűlt már egy verseskötetnyi kiadatlan anyagom. Nagy példaképem John Lurie, most is az egyik lemezét hallgatom. Ez is abszolút megerősít abban, hogy érdemes foglalkoznom vele.

MN: A Zubolyt nem sajnáltad abbahagyni? Arra azért jócskán tódult a közönség.

ÁB: Ha már szóba jött a repülés, akkor a Zuboly tényleg hasonlított hozzá. Volt egy szép felszállásunk, 2008-ig nagyon szép ívben haladt fölfelé a zenekar, aztán a havi hat-hét koncert két év alatt szépen visszaesett nullára. A Zubolyban nem alakult ki olyanfajta összetartó erő, amitől egységes zenekarrá válhatott volna, én pedig kiengedtem a vezető szerepet a kezemből, és az együttes abban a pillanatban meg is szűnt. A Kobuci kert most ismét megkért minket, hogy szeptember 27-én játsszunk a záróbulijukon. De ez nem jelenti azt, hogy Zuboly-reneszánszt szeretnék.

MN: Zavar, ha újra kell melegítened valamit?

ÁB: Nem, csak az idejét kell megtalálni. Amíg nem érzem a többieken, hogy belső késztetésük van rá, csupán mindenki beír a noteszébe plusz három koncertet, addig nem szeretném. Annak idején ezért fáradtam bele.

MN: A nyáron megnyerted a kecskeméti 8. Európai Animációs Játékfilmfesztivál legjobb filmzenéért járó díját. Erre a területre hogyan kerültél?

ÁB: Az egész a bábszínházakkal kezdődött. Rumi László 1997-ben felkért a Sellőének zenéjének megírására a debreceni Vojtina Bábszínház részére. Az első munkám után kézről kézre adtak egymásnak, és most már nagyjából a hetvenedik darabhoz írtam zenét. Kecskeméten eljutott a hírem a rajzfilmstúdióba is, így ajánlottak Richly Zsoltnak, de dolgoztam Prakter Mariannal is. Vannak saját filmterveim is, legutóbb A Borz filozófiájának készítettünk videót Kalmár Sándor operatőrrel.

MN: Szóba került a Meles meles nevű Kispál-projekted. Ezzel vannak további terveid?

ÁB: Irdatlan nagy feladat lenne ez az egész, az már akkor kiderült. Kétszer annyian akartak bejönni a Trafóban arra a koncertre, ezért kinn rekedt egy csomó ember, ami biztatónak tűnt a jövőt illetően, de ennek a zenekarnak sem volt gazdája. A producer, Kővári Zsolt szeretett volna egy lemezt, a zenéről is volt elképzelésünk, de ahhoz, hogy kivigyük máshová, hatalmas szervezőerőre és komoly anyagiakra lett volna szükség. Egy évig Kispált hallgattam, hogy miként lehetne belőle vájt fülűeknek - azaz nem csak Kispál-rajongóknak - zenét csinálni, és közben belefáradtam, mire létrehoztuk az első két lemezt. Most egy új dolog van a Kispállal kapcsolatban, A Borz filozófiája, de ennek semmi köze a Meles meleshez: arra épül, hogy Szarvas Dávid nagyon jól énekli a Kispál-dalokat, és az Ágoston Kártett ad hozzá erőteljes kíséretet. Már össze is raktuk a műsort, és megpróbáljuk majd "futtatni". Talán ez rá a legjobb kifejezés.

A holnapi koncert ajánlója itt olvasható.

Neked ajánljuk

A világképlet nyomában

  • Kovács Róbert

Az Ásatás legújabb részében megnézzük, hogy vélekedtünk 2000-ben A tér és az idő természetéről