Koncert - Az utolsó nemzetközi playboy - Bryan Ferry Budapesten

Zene

Évekig laktam a sportaréna közelében, és onnan tudtam mindig lemérni egy koncert látogatottságát, hogy hány autó parkol le aznap este a környéken. Bryan Ferry első budapesti fellépése előtt fél órával még a legközelebbi parkolóhelyek is üresen tátonganak, arról nem is beszélve, hogy a metrókijáratnál található lángosos előtt is több ember áll, mint a csarnok előtti téren. Odabent jön az újabb sokk: a nézőtér erős háromnegyede teljesen el van különítve, és a maradék területen is sok a letakart szék. Ha nagyon felfelé akarunk kerekíteni, akkor lehetünk talán ezren. Hogy mi lehet ennek az oka?

Évekig laktam a sportaréna közelében, és onnan tudtam mindig lemérni egy koncert látogatottságát, hogy hány autó parkol le aznap este a környéken. Bryan Ferry első budapesti fellépése előtt fél órával még a legközelebbi parkolóhelyek is üresen tátonganak, arról nem is beszélve, hogy a metrókijáratnál található lángosos előtt is több ember áll, mint a csarnok előtti téren. Odabent jön az újabb sokk: a nézőtér erős háromnegyede teljesen el van különítve, és a maradék területen is sok a letakart szék. Ha nagyon felfelé akarunk kerekíteni, akkor lehetünk talán ezren.

Hogy mi lehet ennek az oka? Talán a megfelelő promóció hiánya, esetleg a magas jegyárak, no meg persze az is, hogy Ferry valahogy soha nem került be igazán a magyar köztudatba, hiába gyakorolt óriási hatást zenészek generációira - egészen a mai napig. Elvégre egy olyan figuráról van szó, akinek egy-egy apróbb mozdulatára mások komplett karriereket építettek, és ha ő nincs, akkor nem lenne Morrissey, Jarvis Cocker, Brett Anderson, Carl Barat és még sorolhatnánk. Szóval az üres aréna látványa tényleg megdöbbentő, és azon se kéne meglepődni, ha az öreg hagyná az egészet a fenébe, és inkább visszamenne a hotelba, nézni a Valencia-Barcelonát.

Végül az járt jól, aki sokkal inkább egy intim hangulatú kis klubban, esetleg színházteremben szerette volna megnézni Ferryt. Itt most pontosan ez történik: az elkülönített kis részben klubhangulat alakul ki, egy méterre meg lehet közelíteni akadálytalanul a színpadot, és amikor oldalra nézek, nincs mellettem senki, táncolni is van hely bőven. Az énekes mellett még tizenkét (!) zenész áll a színpadon: három gitáros, egy basszista, két billentyűs (akik közül az egyik, egy nő felel a szaxofonért is), két dobos (az egyikre addig fel sem figyelünk, amíg Ferry be nem mutatja, valószínűleg be volt falazva a színpadba) és négy fekete vokálos csaj, akik olyan teljesítményt nyújtanak, hogy Geszti Péterék összehugyoznák magukat. Ja, és felbukkan még két táncos csaj is, akik nem sokat tesznek hozzá az egészhez, de jó őket nézni.

A műsor szokás szerint szólószámokból, Roxy Music-klasszikusokból és feldolgozásokból áll. Az aktuális albumról, az Olympiáról csak két dal csendül fel, és Ferry nem erőlteti agyon a saját dolgait: a szólóéveket még a Don't Stop The Dance, a Kiss & Tell és a nagy ovációt arató Slave To Love képviseli. Roxy Musicot viszont kapunk bőven: előkerül az If There Is Something, a Reason Or Rhyme, a Tara, az Avalon, a Love Is The Drug és az elnyújtott My Only Love - utóbbiban a 65 éves Ferrynél legalább 45 évvel fiatalabb gitáros (aki teljesen úgy néz ki, mint a Volt egyszer egy vadnyugat elején a Henry Fonda által lemészárolt kiscsávó) igazából a Pink Floyd-féle Comfortably Numbot szólózza el. A feldolgozások pedig ugyanolyan népszerűek, mint a többi dal: a két Bob Dylan-szám mellett a legnagyobb sikert Neil Young Like A Hurricane-je, a mindenkit megtáncoltató Let's Stick Together és a záró Jealous Guy aratja. Aztán villany gyorsan fel, a kijáratnál nincs tumultus, a környéken nem alakul ki dugó, de szűk ezer ember nagyon vidáman megy haza.

Papp László Budapest Sportaréna, szeptember 21.

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.